Hirdetés

Faragta egymást az FK Székelyudvarhely és a bajnok, nem jutottak dűlőre

Ádáz csata folyt a pályán, ezúttal sem billent el a mérleg nyelve
Fotó: Csató Andrea

Gyorsan kétgólos hátrányba került az FK Székelyudvarhely a Galaci Uniteddel szemben. Ezúttal is felálltak innen, a tabellán nem kerültek közelebb a teremlabdarúgó 1. Liga címvédőjéhez. Ahogy a döntőbeli pályaelőny kérdése is nyitott maradt.

Kedden este a városi sportcsarnokban telt ház előtt lépett pályára a teremlabdarúgó 1. Liga idei kiírásának két legjobb csapata, az FK Székelyudvarhely a Galaci Unitedet látta vendégül. A felsőházi rájátszás negyedik fordulójának mérkőzése egy újabb felvonás volt abból a sorozatból, melyen a két fél arról dönt, hogy kinél lesz a pályaelőny a bajnoki döntőben – bár még matematikailag ezt nem érték el, de nehéz elképzelni, hogy ne ők játsszák a finálét.

Kapcsolódó

Hirdetés

Ez volt ebben az idényben az ötödik párharc a két együttes között, még az alapszakasz nyitófordulójában, szeptember 2-án volt az első összecsapás a városi sportcsarnokban, akkor az FK 5–2-re nyert, aztán a következő meccseket mind a Duna parti városban játszották. Az alapszakaszban az United visszavágott, 7–3-ra diadalmaskodott. a sorban a kupameccs jött, kiékezett küzdelemben 4–3-ra a székelyföldiek diadalmaskodtak, jutottak a négyes döntőbe, legutóbb egy héttel ezelőtt a play-offban 3–3 volt a végeredmény.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

A Toniță – Bálint, Miklós, Hadnagy, dos Santos volt a Florin Ignat által irányított házigazdák kezdősora, mezőnyben a Tankó, Dudău, Boga, Kedei négyes váltotta őket. A galaciak kispadján új edző ült, melyet a klub annyira titokban tartott, hogy csupán a rangadó előtt pár perccel mutatott be hivatalos közösségi oldalán, a brazil Eder Fabiano legutóbb Szaúd-Arábiában dolgozott.

Az új tréner elégedetten konstatálhatta, hogy tanítványai repülőrajtot vettek, a 4. percben már kettővel vezetettek. Mindkétszer Alan Sassé használta ki a védelem megingását. Az United irányított, többet volt náluk a labda, az FK első kaput eltaláló lövése a 9. percben volt.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Egy galaci időkérést követően kapusuk rosszul indított, az elcsent labda Dos Santoshoz került, aki háttal a kapunak szépen fordult le védőjéről, tízről spiccelte a jobb felsőbe (1–2).

Felpörögtek az események a pihenő előtt, kigyűlt az FK csapathibája, Toniță két nagy bravúrt mutatott be, dos Santos a kapufát találta telibe, maradt a minimális galaci előny.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

A második játékrész elején még az United diktált, de a 25. percben kiegyenlített. Dos Santos szerzett labdát, indította Dudăut, aki a kimozduló kapus mellett a bal alsóba spiccelte (2–2).

Remek futsalt mutatott be a két együttes, beleadtak apait-anyait, a kapusoknak volt bőven védenivalójuk, az eredmény nem változott.

Akárcsak egy héttel ezelőtt, most is döntetlen lett a végső dudaszókor. Azaz, a tabellán megmaradt az United hárompontos előnye az FK-val szemben.

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

Ezzel nagy valószínűséggel a rájátszás utolsó Galac–Székelyudvarhely mérkőzése dönti el, hogy melyikük nyeri a play-offot, ezzel pedig a három nyert tartó bajnoki döntőben szerez pályaelőnyt.

Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás, 4. forduló:

Futsal Klub Székelyudvarhely–Galaci United 2–2 (1–2).
Gólszerzők: Leonardo dos Santos (17.), Vlăduț Dudău (25.), illetve Alan Sassé (3., 4.).

Teremlabdarúgó 1. Liga, 2024–2025-ös szezon, felsőházi rájátszás, 4. forduló

Teremlabdarúgó 1. Liga, felsőházi rájátszás

#/#
CsapatCs
MérkőzésM
GyőzelemGy
DöntetlenD
VereségV
Gólk.Gk
PontP
1
Galaci United Galac
4
2
2
0
21-10
47
2
Futsal Klub Székelyudvarhely Udvarhely
4
2
2
0
15-6
44
3
Marosvásárhelyi VSK Marosvásárhelyi VSK
4
1
0
3
8-25
31
4
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC Sepsi-SIC
4
1
0
3
12-15
23
Futsal Klub Székelyudvarhely: 36 pont az alapszakaszban
Galaci United: 39 pont az alapszakaszban
Marosvásárhelyi VSK: 28 pont az alapszakaszban
Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC: 20 pont az alapszakaszban
•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

•  Fotó: Csató Andrea

Fotó: Csató Andrea

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Mindent a futsalválogatottért, elnapolták a bajnoki mérkőzéseket

Fontos világbajnoki selejtező előtt áll a romániai futsalválogatott, amely vasárnap este a dánokat fogadja a Sepsi Arénában. Az összecsapásra való felkészülés érdekében a szakszövetség elhalasztotta az 1. Liga 8. fordulójának találkozóit.

Visszavágott ellenfelének és élre állt a Kereszthegy a futsal 2. Ligában

A Mausoleul Mărăşeşti együttesét fogadta a Gyergyóremetei Kereszthegy szombaton délután a futsal 2. Liga 6. fordulójában. A remeteiek visszavágtak a nyitófordulóban elszenvedett vereségért, és a győzelemnek köszönhetően előreléptek a tabella tetejére.

Javítani tudtak az újonc ellen a marosvásárhelyi futsalosok

Néhány napon belül két kiszállást is letudott a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, amely a Luceafărul Buzău otthonában elszenvedett szezonbeli első veresége után begyűjtötte a három pontot az újonc Real Oltenia Rojiște vendégeként.

Sokkal jobb futsalt játszott, élre állt a VSK Székelyudvarhely

Már az első félidőben eldöntötte a mérkőzést a VSK Székelyudvarhely a futsal 1. Liga 7. fordulójának zárómeccsén. A Vajdahunyadi Corvinul még csak gólt sem szerzett.

Meglepő vereség: kikapott Buzăuban a marosvásárhelyi futsalcsapat

Elszenvedte szezonbeli első vereségét a Marosvásárhelyi VSK futsalcsapata, az élvonalbeli bajnokság hetedik fordulójának hétfői mérkőzésén 6–3-ra alulmaradt a Luceafărul Buzău otthonában.

Hat gólig jutott Craiován, újabb sikert aratott a Sepsi-SIC

Nyílt mérkőzésen gyűjtötte be negyedik bajnoki győzelmét a Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Ligában. Mánya Szabolcs együttese vasárnap este 6–4-re nyert az újonc Universitatea Craiova otthonában.

Kapufák és gólok, izgalmas futsalcsata Gyergyóremetén

Fordulatos mérkőzést játszott szombaton a Gyergyóremetei Kereszthegy és a Piatra Neamț-i Ceahlăul a teremlabdarúgó 2. Liga ötödik fordulójában. A remeteiek kétszer is visszakapaszkodtak végül 5–5-ös döntetlennel zárult a meccs.

A VSK Székelyudvarhely nem kegyelmezett az FK Csíkszeredának

Nem volt kérdés, hogy ki nyeri a Hargita megyei futsalpárharcot. Az U19-es címvédő, a VSK Székelyudvarhely elég simán verte az újonc FK Csíkszeredát.

Gólzáporos győzelmet aratott a Kereszthegy

Huszonkét gólt hozó mérkőzésen szerezte meg idénybeli második győzelmét a Gyergyóremetei Kereszthegy a teremlabdarúgó másodosztályban. A remeteiek 14–8-ra múlták felül a Campionii FC Argeș együttesét a bajnokság harmadik fordulójában.

Fölényesen vezetett, a végére kiengedett a Marosvásárhelyi VSK

Magabiztosan tartotta otthon a három pontot a marosvásárhelyi teremlabdarúgócsapat a sereghajtó ellen. Tetemes előnye tudatában a hazai szakmai stáb több lehetőséget biztosított a fiatal játékosoknak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!