HIRDETÉS

A spanyol és az olasz bajnok ellen bizonyíthat a Bajnokok Ligájában a Galaci United

A teremlabdarúgó Bajnokok Ligájában bizonyítana a Galaci United
Fotó: László Ildikó

Egy győzelem, egy döntetlen és egy vereség a Galaci United mérlege a teremlabdarúgó Bajnokok Ligája idei kiírásában, így bejutott az Elitcsoportba, szerdán este pedig a lett Riga FC ellen küzd meg Spanyolországban.

Kiválóan kezdte az aktuális idényt a legrangosabb európai kupasorozatban a regnáló román bajnok, ugyanis 3–1-es sikert aratott a Dobovec ellen. A Galaci United a második játéknapon négygólos vereséget szenvedett a Palma Futsal ellenlábasként, majd zárásképp 2–2-es döntetlent ért el a Dinamo ellen.

Ez a teljesítmény elég is volt ahhoz, hogy a csoport második pozíciójában végezzen, így nem is volt kérdés, hogy ott lesz az Elitcsoportban.

HIRDETÉS

Az A kvartettbe kapott besorolást, ahol szerdán este a Riga FC lesz az ellenfele, csütörtökön az olasz Catania, majd szombaton a spanyol Cartagena ellen bizonyíthat.

„Az utóbbi időben arra fektettünk hangsúlyt, hogy megszerezzük a három pontot. Köszönjük a szurkolók biztatását, azonban meg kell érteniük, hogy nem mindig az a lényeg, hogy a legszebb játékot mutassuk, hanem hogy minél több pontot szerezzünk. Most a Bajnokok Ligája lebeg a szemünk előtt, ahol lehet keresnivalónk.

Viszont nem szabad elfelejtenünk, hogy milyen ellenfelek várnak ránk. Köztük van az olasz és a spanyol bajnok, a Riga is 3 argentint és 5 brazilt tud a soraiban. Az a célunk, hogy a romániai futsalt népszerűsítsük, ez egy remek lehetőség”

– olvasható Ricardo Cámara Sobral vezetőedző nyilatkozata a gárda Facebook-oldalán.

A csoportban minden együttes három mérkőzést játszik és az első helyezett jut tovább a legjobb négy közé.

A Galaci United kerete a spanyolországi BL-meccsekre:
Cârdei, Mihalache, Lopez – Alan Sasse, Andre Sasse, Cojocaru, Crăciun, Crişan, Ricardinho, Araujo, Nastai, A.Cireş, Mihai és Boşneagă.

Az együttes programja:
szerda, 18.30-tól: Galaci United–Riga FC (lett),
csütörtök, 18.30-tól: Catania (olasz)–Galaci United,
szombat, 21 órától: Cartagena (spanyol)–Galaci United.
szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland nevével fémjelzett akadémia alakult

Reménység a háromszéki focinak: újabb utánpótlásnevelő központ alakult, amely ötéves kortól, szakszerű edzői irányítással foglalkozik a futballozni szerető gyerekekkel.

Nyárádtő helyett a Marosvásárhelyi ASA indulhat a 2. Ligában

Jelentős változás van készülőben a Maros megyei labdarúgásban, a Nyárádtői Unirea átadja a helyét a Marosvásárhelyi FC ASA-nak, amely az új idényben a 2. Ligában szerepel majd.

Székelyhon

Már gyászolják a sóbányát – gyertyákat helyeztek ki Parajdon

Gyászos kép fogadja a Parajdra érkezőket, az egész település hangulatára rányomta bélyegét a bányabezárás.

`
Krónika

Zúdul a Korond-patak a sóbányába, óráról órára súlyosbodik a helyzet Parajdon

Ismét ömlik a víz a parajdi sóbányába, miután az esőzések nyomán megduzzadt a Korond-patak és megsérült a medrét védő geofólia, így a bezúduló víz pár órán belül teljesen elöntheti a regionális turizmus motorjának számító székelyföldi létesítményt.

Krónika

Szembesítettük a rágalmazásaival, mocskolódásaival a magyarországi teológust, „NER-es provokációt” kiált

A Krónikát Pravdának, lapunk főszerkesztőjét „üvöltöző NER-es provokátornak” próbálja beállítani Perintfalvi Rita magyarországi teológus, író azután, hogy Kolozsváron szembesítettük korábbi rágalmazó, becsületsértő, valótlanságokat sorjázó állításaival.

Főtér

„A romániai magyar történészeknek többletfeladatuk van”

A sokrétű tevékenysége mellett papnéi feladatokat is ellátó Rüsz-Fogarasi Enikővel, a BBTE Magyar Történeti Intézetének egyetemi tanárával nemcsak szakmai dolgokról beszélgettünk. A történész mögötti emberre is kíváncsiak voltunk.

Ez is érdekelheti

Épphogy elcsípte az utolsó Eb-pótselejtezőt érő helyet a romániai futsalválogatott

A vezetést ugyan megszerezte, de végül nem tudott meglepetést okozni a romániai futsalválogatott a csoportelső Ukrajna ellen. A vereség ellenére Kacsó Endre együttese megőrizte pótselejtezőt érő helyét és tovább küzdhet az Európa-bajnoki részvételért.

A szépítésnél többre nem futotta a romániai futsalválogatottól

Elveszítette a Németország elleni idegenbeli mérkőzését a romániai teremlabdarúgó-válogatott a jövő évi Európa-bajnokság selejtezőjében.

Javarészt székelyföldi játékosokkal vágnak neki az Eb-selejtezők utolsó két mérkőzésének

Kacsó Endre szövetségi kapitány kihirdette keretét a soron következő Európa-bajnoki selejtezőkre. Nem történt meglepetés: a legtöbb játékost továbbra is a Futsal Klub Székelyudvarhely és a Marosvásárhelyi VSK adja a romániai teremlabdarúgó-válogatottnak.

Székely játékosokkal teletűzdelt kerettel vág neki az Eb-selejtezőnek az U19-es futsalválogatott

A román U19-es ifjúsági futsalválogatott csütörtökön délután megkezdi szereplését az Európa-bajnokság selejtezőjének 1. csoportjában. Kacsó Endre szövetségi kapitány több székelyföldi klub játékosát hívta be a keretbe.

Második meccsén sem tudta megzörgetni Georgia hálóját a romániai futsalválogatott

Két felkészülési mérkőzéssel hangolt az Európa-bajnoki selejtezők folytatására a romániai teremlabdarúgó-válogatott. Kacsó Endre legénysége kedden este újabb vereséget szenvedett el Georgia ellen, ráadásul még csak szépíteni sem sikerült.

Gólképtelen volt az első georgiai felkészülési meccsén a romániai futsalválogatott

Az Európa-bajnoki selejtezők folytatására hangoló romániai teremlabdarúgó-válogatott ezekben a napokban két felkészülési mérkőzést játszik idegenben Georgiával. Az első tesztmeccsen vasárnap délután kétgólos vereséget szenvedtek a házigazdáktól.

Továbbra is székelyföldi játékosokra építenek a romániai futsalválogatottban

Két felkészülési mérkőzést játszik a csapat a napokban Georgia ellen, Kacsó Endre szövetségi kapitány pedig kihirdette a Tbiliszibe utazó 14 fős keretet. A legtöbb játékost a Futsal Klub Székelyudvarhely adja.

Belealudt a Ciprus elleni meccsbe, majdnem ráfázott a romániai futsalválogatott

Három góllal vezetett a több székelyföldi játékost a keretében tudó romániai teremlabdarúgó-válogatott a nicosiai Eb-selejtezőn. Egyenlített a házigazda, a hajrában szerezte meg a pontokat Kacsó Endre együttese.

Könnyed ujjgyakorlat a futsalválogatottnak

A teremlabdarúgó Európa-bajnokság selejtezőjének legkönnyebb hazai meccse várt a romániai válogatottra, pénteken este Marosvásárhelyen Ciprus legjobbjait fogadta.

A székelyföldi klubok és a címvédő adja az egész futsalválogatottat

Ráadásul a szakmai stáb is székelyföldi, Kacsó Endre szövetségi kapitány kijelölte keretét a soron következő teremlabdarúgó Eb-selejtezőkre, a Ciprus elleni párosmeccsre. A hazainak Marosvásárhely lesz a házigazdája.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!