A marosvásárhelyi csapat az előző bajnoki idényben újoncként megőrizte helyét az 1. Ligában. A fiatalokra építő VSK a bajnokság első részében ugyan minden meccsét elveszítette, ám a télen pár tapasztalt játékos érkezésével jelentősen feljavult a teljesítménye, és végül a hetedik helyen végzett a tíz gárdát felvonultató mezőnyben.
A klub folytatja a tavaly elkezdett projektet, azaz helyi és fiatal játékosokra alapoz.
A második élvonalbeli szezonra a nyáron újra sikerült erősíteni, három rutinos teremlabdarúgó, Bogdan Covaci, Iszlai Richárd és Küsmödi Tamás csatlakozott a kerethez, akik korábban több bajnoki címet nyertek a városban és más klub színeiben.
„Erősebb a keretünk, mint az előző szezonban, a három játékos érkezése nyereség számunkra, az elmúlt években trófeákat nyertek. Fontos az is, hogy a fiatalok tanulhatnak tőlük.
– fejtette ki a Székely Sport érdeklődésére Cosmin Gherman, a Marosvásárhelyi VSK vezetőedzője.
Ami a távozókat illeti, ugyancsak hárman hagyták el a csapatot, a veterán Ion Al-Ioaninak lejért a megegyezése a klubbal, neki a szakvezető külön megköszönte az elmúlt hat hónapban nyújtott segítséget. Mellette Nagy Tamás és Nagy Norbert sem tagjai már a keretnek, amelyet az U19-es együttes játékosaival egészítenek ki.
A marosvásárhelyiek múlt hétvégén két felkészülési mérkőzést játszottak Székelyudvarhelyen a IV. FK Kupa keretében, ahol a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC-től 3–0-ra, a Devai Westtől 4–2-re kaptak ki.
A két vereség ellenére Gherman szerint egy sikeres torna volt számukra, amelyen 19 játékossal vettek részt és mindenkinek lehetőséget adott.
– mutatott rá a vezetőedző.
A VSK-nak kedvező sorsolásban volt része a nyolc csapatos idei bajnokságban, hiszen verhető gárdákkal játszik az első három mérkőzésén. Az augusztus végi nyitófordulóban hazai pályán kezdenek a Sepsi-SIC ellen, majd a Mausoleul Mărășești és a Luceafărul Buzău lesznek a vetélytársai.
„Ha összehasonlítjuk az előző szezonnal, amikor a Temesvárral és a Galaccal kezdtünk, azt mondhatom, hogy idén jobb a sorsolás nekünk.
– fogalmazott Cosmin Gherman.
A VSK trénere közölte, örül annak, hogy az új bajnoki kiírásban a felső- és az alsóházi rájátszásban is oda-visszavágót, és még egy kört rendeznek, mert így több mérkőzésük lesz.
Mint mondta, nincs egyértelmű célkitűzésük, hanem minden mérkőzésen a győzelemre játszanak.
„Őszintén mondom, hogy bármi megtörténhet. Nem akarok nyomást helyezni a játékosokra, de ha az alapszakasz végén bejutunk a legjobb négy közé, akkor nagyon boldogok leszünk” – jegyezte meg Gherman.
Emlékezetes mérkőzésen szerzett pontot az FK Csíkszereda a Galaci Oțelul otthonában. A székelyföldiek a hajrában két játékosukat is elveszítették, azonban kilenc emberrel is megőrizték a döntetlent, így megszerezték második pontjukat a Szuperligában.
Doru Andrei akár a román felnőttválogatottban is hasznos lehet – vélekedett Ovidiu Burcă, a Sepsi OSK vezetőedzője, miután csapata a középpályás találatával 1–1-es döntetlent játszott a Petrolul Ploiești otthonában.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!