Hirdetés

A földön kell maradnia a Sepsi-SIC-nek, nagy volt a gallér az udvarhelyieknél

Mánya Szabolcs és Tankó Levente a pályáról és a kispadról is segítik a csapatukat
Fotó: László Ildikó

Megőrizte veretlenségét a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC a teremlabdarúgó 1. Liga alapszakaszának odavágója lejártával, miután idegenben nyerte meg a VSK Székelyudvarhely elleni székely rangadót. A párharc után a két együttes edző-játékosát kérdeztük.

Nagy tétje volt a két csapat kedd esti összecsapásának a bajnokság 7. fordulójában, a győztes megkaparinthatta az első helyet az odavágók végén. Fordulatos csatát vívtak, az első félidőt követően még az udvarhelyiek 2–1-re vezettek, de a folytatásban a sepsiszentgyörgyiek feljavultak és végül 8–3-ra fölényesen győztek.

Kapcsolódó

Hirdetés

„Megérdemelten nyertünk, nem ekkora különbség a két csapat között, mint az eredmény mutatja. Számunkra nem az a fontos, hogy mennyivel, csak győzzünk” – nyilatkozta a találkozót követően Mánya Szabolcs, a Sepsi-SIC edző-játékosa a Székely Sportnak.

A háromszékiek öt győzelemmel és két döntetlennel veretlenül vezetik a bajnokságot. Mánya úgy véli, a teljesítményüknek köszönhetően az ellenfelek már nem úgy tekintenek rájuk, mint egy kis csapatra.

„A bajnokságban mind a hét csapattal játszottunk, veretlenek vagyunk. Ez nagyon jó. Ezekért a pillanatokért éri meg dolgozni. Most a munka gyümölcse meglátszik a pályán és az eredményekben. Most jól állunk, egy kicsit ünnepelhetünk.

De a földön kell maradnunk, mert ahhoz, hogy ugyanígy folytassuk, még több munkát kell beletennünk. Eddig úgy voltunk, hogy mi fogjunk meg bárkit, most megfordult a kocka, minket akarnak legyőzni”

– jegyezte meg.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Mint rámutatott, hivatalosan nem volt semmiféle célkitűzésük erre az évre. „Azért mi egymás között azt mondtunk, hogy a tavalyi eredményt szeretnénk elérni. Akkor a negyedikek lettünk, tehát ebből adódik, hogy ott lennénk a rájátszásban a felsőházban” – tette hozzá.

Mánya Szabolcs kiemelte, öten vannak harcban a play-offbeli négy helyért.

Ezek közül bárki meg tud verni bárkit, ha olyan napot kap el. Szóval, kiszámíthatatlan lett a bajnokság. Bízom benne, hogy mi ott maradunk az első négy között az alapszakaszban”

– zárta bizakodva.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Tankó Levente a VSK Székelyudvarhely játékosa, segédedzője úgy fogalmazott, hogy „a második félidőben bennmaradtunk az öltözőben, aztán kijött a tapasztalatbeli különbség is a Sepsi-SIC ellen.

„Mindent felraktunk egy lapra, de rosszul sült el. Legyőztük a bajnokot, de amit felépítettünk eddig, azt most leromboltuk ezzel.

De nézhetjük a pozitív oldalát is a dolgoknak, kicsit helyreteszi a fiatalokat fejben. Három győzelem után lehet nagy volt a gallér, most ezt letűrték”

– közölte.

•  Fotó: László Ildikó Galéria

Fotó: László Ildikó

Mint mondta, ahhoz képest, ahogy indultak a szezon előtt, jelenleg jó helyen vannak. „Jön a visszavágó, hazai pályán könnyebb meccsek jönnek, azokat hozni kell, idegenben pedig csipegetni kell a pontokból.

Úgy látom, hogy az első négyben ott kellene lennünk, meg kell lennie a felsőháznak”

– fejtette ki Tankó Levente.

A Marosvásárhelyi VSK még nem mutatta meg az igazi erejét

A Marosvásárhelyi VSK két könnyebb mérkőzésen van túl, a szerényebb képességű csapatok elleni sima győzelmekkel feljött a tabella második helyére. A csapat a szezon elejétől keretproblémákkal küszködött, voltak olyan mérkőzések, amelyeken ez meglátszott, ezekből többet is kihozhattak volna.

„Négy-öt alapjátékosunkat kellett nélkülözzük sérülés miatt minden meccsen, ami sokat számít. Iszlai, Dudău és Voin egyáltalán nem játszhattak, Toader, Nicola és Pogăcean pedig nem edzettek, csak a találkozókon léptek pályára” – mutatott rá Kacsó Endre, aki a harmadik forduló előtt vette át a VSK irányítását.

Kacsó Endre szerint voltak olyan mérkőzések, amelyekből többet is kihozhattak volna •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Kacsó Endre szerint voltak olyan mérkőzések, amelyekből többet is kihozhattak volna
Fotó: Haáz Vince

A szakember a Székely Sportnak úgy nyilatkozott, összességében elégedett, de úgy látja, a csapat még nem mutatta meg az igazi erejét.

„Itthon a Dévai Autobergamo elleni meccset meg kellett volna nyerjük, mert két góllal vezettünk, míg a Sepsivel idegenben a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat.

Nem kockáztattam, mert minden pont fontos, de ha odafigyelünk többet is ki tudtunk volna hozni ebből a két mérkőzésből”

– közölte a két vetélytárs elleni döntetlen kapcsán.

Kacsó Endre úgy véli, normális körülmények között ott kellene legyenek a rájátszásban, jelenleg ez a legfontosabb számukra.

„Mind nehéz mérkőzéseink lesznek a visszavágók elején, Galac, Udvarhely, az Autobergamo, a West és a Sepsi ellen.

Ezekből legalább hármat meg kell nyerni ahhoz, hogy bejussunk a rájátszásba.

Az alapszakasz végén megnézzük, hogyan állunk és akkor fogalmazzuk meg a célunkat a szezon második részére” – jegyezte meg.

2025–2026-os szezon, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Kinda Géza: az olimpiai kijutás egy mérföldkő, a lányokról nagyjából lekerült a nyomás

Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Következik a második teremtorna a Hargita megyei futsalbajnokságban

A B csoport teremtornájával folytatódik vasárnap Székelykeresztúron a Hargita megyei futsalbajnokság, ez lesz az Udvarhely körzetiből nevezett csapatok második megmérettetése.

Elhúzódó sérülései után végre visszatérhet a marosvásárhelyi futsalcsapat alapembere

Alig lépett pályára ebben a szezonban a Marosvásárhelyi VSK teremlabdarúgócsapatának kulcsjátékosa. Iszlai Richárd folyamatos sérülései miatt nehéz időszakot tudhat maga mögött. Mostanra felépült és az idény folytatása előtt bevethető állapotban van.

A Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK is bejutott az ifi futsal Elit Ligába

Három székelyföldi csapat lesz ott az U19-es teremlabdarúgó-bajnokság Elit Ligájában. A VSK Székelyudvarhely mellé a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC és a Marosvásárhelyi VSK is megszerezte a tagságot, így a legjobb nyolc között folytathatják a szezont.

Új győztest avattak a csíkszéki labdarúgócsapatok teremtornáján

A tavalyi nyertes Borsáros és a Gyergyószárhegyi Bástya csapata vívta a döntőt vasárnap délután a Csík körzeti (5. és 6. ligás) nagypályás labdarúgócsapatok számára kiírt teremfocitornán, amelynek a csíkszentmihályi sportcsarnok volt a házigazdája.

Az egyenes kieséses szakasszal folytatódik a csíkszentmihályi teremfocitorna

Csíkszentmihályon zajlik hétvégén a Csíki körzeti (5. és 6. ligás) nagypályás labdarúgócsapatok számára kiírt teremfocitorna, amelyre 14 csapat nevezett, és vasárnap már csak nyolcan folytatják.

Győztest avatnak hétvégén a Csík körzetisek futsaltornáján

Szombaton és vasárnap rendezik meg Csíkszentmihályon a Csík körzeti (5. és 6. ligás) csapatok számára kiírt teremlabdarúgótornát, amelyre 14 együttes nevezett.

Lövéte csapata nyerte a szentegyházi futsaltornát

Elrajtolt a 2025–2026-os Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság, amelynek első alapszakaszbeli teremtornáját Szentegyházán rendezték. A négycsapatos viadal a Lövétei Egyesület sikerével zárult.

Rekordszámú együttessel indul a Hargita megyei futsalbajnokság

Szombaton kezdődik a 2025–2026-os Hargita megyei teremlabdarúgó-bajnokság alapszakasza, amelyre rekordszámú, összesen 20 csapat nevezett. Az első teremtornának Szentegyháza lesz a házigazdája.

Elmaradt a címvédés, újonc csapat diadalmaskodott a csíkszentkirályi futsaltornán

Hetedik alkalommal rendezték meg Csíkszentkirályon az Újév Kupa teremlabdarúgótornát. A 2018-ban útjára indított eseménynek évről évre a helyi sportterem ad otthont, amely idén is megtelt élettel: a szervezők összesen 20 csapatot láttak vendégül.

Összehúzták a két Hargita megyei futsalcsapatot a kupaküzdelmekben

Szerdán kisorsolták a teremlabdarúgó Román Kupa első körének, azaz a nyolcaddöntőinek párosításait. A címvédő a másodosztály legjobbját kapta.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!