Ezen a hétvégén rendezik a Winter Rally Kovászna idei kiadását, amely a tizennyolcadik lesz a sorban. A főszervező tájékoztatása szerint több mint negyven versenyzőt várnak és ideális körülmények között tudják lebonyolítani a megmérettetést.
A Magyarországon egyedülálló eredményeket elért, 2024 végén a Budapesti Értéktőzsdére sikeresen bevezetett, innovatív megoldásairól ismert digitális bank fokozza üzleti aktivitását Romániában.
Szerdán délelőtt kezdődik a román teremlabdarúgó-válogatott idegenbeli mérkőzése Ciprus ellen, az esti programban többek között a Kolozsvári CFR hazai bajnokiját és a Ferencváros bepótolt meccsét nézhetjük.
A 33 éves, kétszeres Grand Slam-bajnok Simona Halep bejelentette visszavonulását, miután vereséget szenvedett Lucia Bronzetti ellen a Transylvania Openen.
Kiváló eredményeket elért sportolókat, edzőket és csapatokat díjaz a székelyudvarhelyi városvezetés a március végére tervezett sportgálán. Javaslatokat várnak a lakóktól.
Komoly erőpróba várt a székelyföldi asztalitenisz-csapatokra, hiszen az A és B divíziókban a hétvégén rendezték a visszavágókat. Összegyűjtöttük az eredményeket.
Többszörös magyar érdekeltség mellett rendezték a vasárnap véget ért cyclo-cross világbajnokságot, ahol Málnási József Attila vezetésével a vegyes váltóban sikerült top tízes eredményt elérnie a román válogatott kerépkárosainak.
Délelőtt és kora délután teniszből áll a hétfői sportkínálat, majd képernyőre kerül a Brassó–Craiova kosármeccs is. Este zárul a topbajnokságok aktuális játéknapja, pályán a Chelsea és a Lazio.
Csak úgy kapkodjuk a fejünket: az NBI-ben FTC–MTK, Angliában Arsenal–Manchester City, Olaszországban Milan–Inter és Roma–Napoli, a Szuperligában FCSB–CFR rangadókat rendeznek. Véget ér a férfi kézivébé és a jégkorong Román Kupa négyes döntője.
Gyenes Emánuel megnyerte a 2025-ös Dakar rali külső segítség nélküli motoros kategóriáját, az Original By Motult. Ez a hír, amely talán megmozgatta egy kicsit a hazai sajtót. A Székely Sportnak nyilatkozott.
Tartalmas és változatos a szombati sportemények listája, ebből kiemelkedik a Sepsi OSK kora délutáni idegenbeli bajnoki mérkőzése az FC Botoșani ellen, valamint a jégkorong Román Kupa sepsiszentgyörgyi négyes döntőjének két összecsapása.
Nyonra figyel a magyar és a román bajnok is, itt tartják a labdarúgó Bajnokok Ligája és az Európa Liga kieséses szakaszának sorsolását. Ellenfelet kap a Ferencváros és az FCSB is. Több sportág, színes a felhozatal.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a székelyföldi teqball, Székelyudvarhelyen alapíthatják meg a sportág első akadémiáját a világon. A nemzetközi szinten legeredményesebb klub, a Góbék Teqball Team vezetője, Ilyés Szabolcs nyilatkozott a Székely Sportnak.
A főtábla utolsó mérkőzéseit rendezik csütörtökön este a labdarúgó Európa Ligában, a román bajnok a nagynevű Manchester United ellen küzd a továbbjutásért. A férfi kézilabda-világbajnokságon az első elődöntőt rendezik.
A marosvásárhelyi Málnási József Attila is tagja lesz annak a 6 versenyzőből álló keretnek, amelyet a Román Kerékpáros Szövetség (FRC) nevezett az e héten a franciaországi Lievin-ben megrendezésre kerülő cyclo-cross világbajnokságra.
Magyarország bizonyult a legjobbnak, Románia a második helyen zárta a szerbiai Óbecsén megrendezett asztali-labdarúgó Európa-bajnokságot. A csapat két ezüst- és két bronzérmet gyűjtött a viadalon.
Az utolsó fordulót rendezik a legrangosabb európai kupasorozat alapszakaszában, a továbbjutásért küzdenek a topcsapatok. Szerepel még a szerdai kínálatban több téli sport, röplabda, kézilabda, atlétika, kerékpár és kosár is.