A Székelyudvarhelyért Kupa elnevezésű utánpótlás asztalitenisz-verseny 2023-ig tizennégy kiadást ért meg. A szervezők akkor úgy döntöttek, hogy adóznak a nem rég elhunyt oktató, edző előtt, a Nagy Ferenc Emlékversenyre keresztelték át a négy korosztályt (9-től 15 évesekig) átfogó megmérettetést.
Idén zsinórban tehát a harmadik emlékversenyre készülnek. Péntektől szombat estig a városi sportcsarnokban az egyéni megmérettetéseket rendezik, vasárnap pedig a nagy népszerűségnek örvendő családi versenyt tartják – hangzott el a hétfői sajtótájékoztatón.
„Ezúttal is nemzetközi lesz a mezőny, a romániai aszteliteniszezők mellett érkeznek sportolók Magyarországról, Moldovából, Montenegróból, Szerbiából és Kanadából is, több mint kétszázan neveztek. Húsz asztalon játsszák majd a torna meccseit. A székelyudvarhelyi színeket mintegy harmincan képviselik, ez egy remek felkészülési lehetőség a soron következő versenyidényre” – mondta el György István a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK vezetője.
Hozzátette a csapat két hete dolgozik, edzőtáborral indították a szezont, az emléktorna után pedig az ifik világkupákra utaznak, hogy világranglista-pontokat gyűjtsenek.
A felnőttek sem tétlenkednek, számukra egy hónap múlva indul a férfi asztalitenisz Szuperliga új idénye. „Bronzérmesként, európai kupaporondon aló indulóként nem lehet más a célunk, mint a dobogón való zárás az élvonalban. Idén az Európa Kupába kaptunk besorolást, megpróbálunk minél tovább állva maradni” – fejtette ki György Szilárd, az ISK-SZAK játékosa, edzője.
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, valószínűleg lemondanak az Európa Kupa első körének házigazda szerepköréről, miután a nyári szünetben a városi sportcsarnok tetőszerkezetét felújították, így besüt a nap a játéktérre. „Tudni kell, hogy a szabályzat szerint a teremben nem szűrődhet be kinti fény. Ezt eddig megoldottuk, csak az oldalsó ablakokat sötétítettük le. A mostani újítással ez szinte lehetetlen, így nem kockáztathatjuk meg, hogy megkérjük az európai porondon való rendezést, itt pedig nem tudjuk biztosítani a megfelelő feltételeket” – fejtette ki György István.
Ami a III. Nagy Ferenc Emlékversenyt illeti, a belépés díjtalan, a családversenyre pedig még elfogadják a benevezést.
Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.
Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!