„Szerettem volna még ezt az évet végigcsinálni, de már nem fér bele. Nem tudom belerakni azt az energiát, ami ahhoz kell, hogy az ember sikeres legyen, mert a mindennapi életem elsiklott a gyerekek és a munka felé” – nyilatkozta a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában a 41 éves sportoló.
Hangsúlyozta: nem hiszi, hogy folytatni fogja, csak ezt nehéz kimondani egy olyan szerencsétlen év után, mint a tavalyi, amikor nem úgy jöttek össze számára a dolgok, ahogy szerette volna.
„Tavaly sem sikerült csapatba kerülnöm, pedig úgy gondolom, sokat edzettem. Az agyamat sem tudom már annyira odarakni a mindennapi dolgok mellett, amennyire kellene” – magyarázta. Fazekas-Zur egy ideje komoly nyaki porckorongsérüléssel küzd, erről elmondta, hogy műtétre nem volt szüksége, és mivel jelenleg nem végez olyan edzésmunkát, mint korábban, nincsenek panaszai sem.
Fazekas-Zur 2012-ben Londonban Szabó Gabriellával, Kozák Danutával és Kovács Katalinnal, 2016-ban Rio de Janeiróban pedig Szabóval, Kozákkal és Csipes Tamarával lett olimpiai bajnok a kajak négyesek 500 méteres versenyében.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!