Hirdetés

Visszaszerezték bajnoki címüket a sóváradiak

A sóváradi együttes minden mérkőzését megnyerve lett első

2018. február 13., 09:17

Tizenkettedik alkalommal rendezték meg múlt hét végén a Korond Kupa elnevezésű teremlabdarúgó-tornát a korondi Lőrincz Márton Sportcsarnokban.

2018. február 13., 09:17

A kétnapos megmérettetésre tizenhárom csapat nevezett be, a szovátai Brescia, Akarat és Lendület, a székelyudvarhelyi Másnaposok és Millennium, a sóváradi Inforeg, a Parajdi SK, valamint a korondi Partizánok, Nyilak, Tószeg, Ágyúsok, Junior és Migránsok.

A szervezők három csoportot alakítottak ki, melyekből az első két helyezett mellett a két legjobb harmadik jutott tovább az egyenes kiesési szakaszba.

Hirdetés

Idén az Inforeg kimagaslott a mezőnyből, minden mérkőzését megnyerve hódította el a trófeát. A tavaly csak a harmadik lett, de az azt megelőző három évben rendre diadalmaskodott.

Döntőbeli ellenfele, az Akarat szoros mérkőzéseken jutott el a fináléig, hiszen büntetőkkel búcsúztatta a Másnaposokat, míg az elődöntőben egy góllal verte a torna meglepetéscsapatát, a Parajdi SK-t.

„Idén a megszokotthoz képest kicsivel alacsonyabb volt a színvonal, hiszen több együttes is hiányos kerettel nevezett be, de így is voltak nagyon izgalmas találkozók. Korondi együttes nem került a legjobb négy közé, míg az első tornáján részt vett Brescia rögtön az elődöntőig jutott” – összegzett Bíró Árpád főszervező.

Teremlabdarúgás, 12. Korond Kupa, eredmények

A csoport: Partizánok–Nyilak 2–0, Tószeg–Brescia 2–8, Tószeg–Partizánok 1–10, Brescia–Nyilak 5–2, Partizánok–Brescia 0–1, Nyilak–Tószeg 2–0. A csoport végeredménye: 1. Brescia 9 pont, 2. Partizánok 6, 3. Nyilak 3, 4. Tószeg 0.
B csoport: Ágyúsok–Akarat 0–5, Migránsok–Inforeg 1–5, Migránsok–Ágyúsok 2–5, Inforeg–Akarat 4–2, Ágyúsok–Inforeg 2–6, Akarat–Migránsok 1–2. A csoport végeredménye: 1. Inforeg 9, 2. Akarat 3 (6–2), 3. Ágyúsok 3 (5–7), 4. Migránsok 3 (5–11).
C csoport: Lendület–Junior 3–0, Millennium–Parajdi SK 4–5, Junior–Másnaposok 2–5, Millennium–Lendület 2–2, Parajdi SK–Junior 2–2, Másnaposok–Millennium 1–0, Parajdi SK–Másnaposok 2–1, Másnaposok–Lendület 2–2, Millennium–Junior 3–0, Parajdi SK–Lendület 2–1. A csoport végeredménye: 1. Parajdi SK 10, 2. Másnaposok 7, 3. Lendület 5, 4. Millennium 4, 5. Junior 1.

Negyeddöntők: Brescia–Ágyúsok 3–2, Inforeg–Nyilak 8–3, Parajdi SK–Partizánok 4–2, Akarat–Másnaposok 0–0, büntetőkkel 3–2.

Elődöntők: Brescia–Inforeg 3–6, Parajdi SK–Akarat 2–3.

A 3. helyért: Brescia–Parajdi SK 1–1, büntetőkkel 1–3.

Döntő: Inforeg–Akarat 6–2.

Különdíjak: gólkirály Kacsó Gellért (Inforeg), legjobb játékos Ambrus Attila (Parajdi SK), legjobb kapus Katona László (Brescia), a legszebb gól szerzője Simófi Zoltán (Ágyúsok), Fair Play-díjas a Junior, legkitartóbb szurkoló Tófalvi D. József.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Vereséggel indította a szezont a címvédő GYHK az Erste Ligában

Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!