A VSK Székelyudvarhely közösen a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatallal és Hargita megye tanácsával csütörtökön délután új helyszínen, az Areo Events rendezvénysátrában tartotta a harmadik kiadásához érkezett székelyudvarhelyi Sportgálát.

A város polgármestere, Szakács-Paál István köszöntötte a közönséget, majd kiemelte, hogy igazán büszke arra, hogy a 33 ezres városnak világ- és Európa-bajnokai vannak, csapatai pedig hétről-hétre viszik a város nevét az országos élvonalban. Fontos, hogy a felnövekvő nemzedéknek legyenek példaképei, olyanok, akik igazából elérhetők, akik innen indulva megmutatták, hogy fel lehet kerülni a legjobbak közé.
A forgatókönyv ezúttal is hasonló volt, a tavaly elért eredmények szerint díjazták a legjobb utánpótlás és felnőtt csapatot, edzőt, sportolókat, az év fogyatékkal élő sportolóját, volt Post Mortem- és életmű, különdíj.

Ahogy megnevezték az év sportpillanatát és a közönségkedvencet is.
Az év utánpótlása kategóriában a csapatoknál a bajnokságban és a Román Kupában is ezüstérmet szerző FK Székelyudvarhely U19-es teremlabdarúgó együttese lett az első, edzőnek a birkózók trénerét, Katona Lászlót választották, a legjobb női sportolónak a magasugró Pintyó Nóra bizonyult, míg a férfiaknál a strandbirkózás Eb- és világbajnoki címét is magáénak tudható Lőrincz Magor győzött.

A felnőtteknél az asztaliteniszezők vitték el a legjobb csapat címét, azzal, hogy tavaly a férfi Szuperliga csapatbajnokságának bronzérmét szerezték meg, meccseket nyertek a Bajnokok Ligájában és az Európa Kupában is, az edzőjüket, György Istvánt a legjobbnak választották. A nőknél a jelenleg is világkupapontokat gyűjtő Bartalis Henrietta hódeszkázó duplázott.
{12}
A férfi sportolóknál nem lehetett más az első helyezett, mint a legyőzhetetlen, a világbajnokságot is megnyerő, a teqball világranglistát vezető, Györgydeák Apor.

Életműdíjat kapott Bakó Lajos kézilabdaedző, aki többek között Ilyés Ferencet is tanította, a Sportiskola igazgatója is volt.
Post Mortem-díjat pedig Bálint Ferenc volt labdarúgó és edző kapott, aki tavaly távozott az élők sorából, a díjat pedig unokája, Bálint Noémi vette át.

Az év utánpótlás csapata:
1. FK Székelyudvarhely U19, teremlabdarúgás,
2. Székelyudvarhelyi ISK U20-as szabadfogású birkózás,
3. Székelyudvarhelyi ISK, U16-os fiúkézilabda.
Az év utánpótlás edzője:
1. Katona László, birkózás,
2. Nagy Norbert, alpesi sí,
3. Kis Lajos, labdarúgás.
Az év utánpótlás női sportolója:
1. Pintyó Nóra, atlétika,
2. Pető Réka, jégkorong,
3. Balogh-Lőrincz Bernadett, alpesi sí.
Az év utánpótlás férfi sportolója:
1. Lőrincz Magor, szabadfogású birkózás,
2. Lőrincz Balázs, szabadfogású birkózás,
3. Toró Dávid, asztalitenisz.
Az év edzője:
1. György István, asztalitenisz,
2. Vágó Attila, női labdarúgás,
3. Sipos Loránt, kézilabda és Kerekes Barna, labdarúgás.
Az év csapata:
1. Székelyudvarhelyi ISK-SZAk, asztalitenisz,
2. VSK Székelyudvarhely, férfi kézilabda,
3. Vasas Femina FC, női labdarúgás és FC Székelyudvarhely, labdarúgás.
Az év női sportolója:
1. Bartalis Henrietta, hódeszka,
2. Orbán Aranka, női labdarúgás,
3. Munteanu Korodi Krisztina, kézilabda.
Az év férfi sportolója:
1. Györgydeák Apor, teqball,
2. Katona Tamás, kézilabda,
3. Savin Cătălin és Bálint Rajmond, mindketten labdarúgás.
Az év fogyatékkal élő sportolója: Veress Erna.
Életműdíj: Bakó Lajos.
Post Mortem-díj: Bálint Ferenc.
Különdíjak:
Nagy Anita, műkorcsolyaedző,
Nagy Elemér, atléta,
Katona Ferenc, ökölvívó,
Mester Zsolt, kézilabdaedző
Szőcs Janka, kosárlabda-játékvezető.
Az év sportpillanata: Hargita Fight Night MMA Sportgála.
Közönségkedvenc: Tálas Huba, kézilabdázó.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!