A szövetség közleményében kiemelte, a küldöttgyűlés – miután elsöprő többséggel elfogadta az elnökség szakmai beszámolóját – 28 igen, 11 nem és 6 tartózkodás mellett visszahívta az elnökséget. Hozzátették, ezt követően jelölőbizottságot hoznak létre,
az új küldöttgyűlést pedig szeptember 11-re hívják össze.
„Furcsállom, hogy a beszámolót elfogadta a küldöttgyűlés, majd ennek ellenére visszahívott engem és az elnökséget” – nyilatkozta az MTI-nek Miklós Edit. „Amiért elvállaltam a posztot, azt megtettem,
A sportolókért dolgoztam, olyan szakmai programot dolgoztunk ki, amelynek már látszottak az eredményei, de lehet, hogy másra van szükség” – tette hozzá a világkupa-dobogós, olimpiai hetedik korábbi lesikló, aki
egyelőre nem tudott arra válaszolni, hogy ismét jelölteti-e magát elnöknek.
Miklós Edit hosszú folyamat végén került a szövetség élére, 2018 áprilisi visszavonulása után pár nappal választották meg a posztra, ám csak annak az évnek az őszén kezdhette meg a munkát, miután a bíróság visszamenőleg bejegyezte elnöknek.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!