Hirdetés

Vigaszt talál Szőcs Bernadette az Eb-n az olimpiáért?

Szőcs Bernadette egyéniben az első számú kiemeltként szerepel
Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic și Sportiv Român

Szőcs Bernadette Linzben próbálja feledtetni a számára csalódást keltő ötkarikás játékokat. A világranglista 13. helyezett (egyben a legjobb európai női asztaliteniszező), úgy utazott a nyáron Párizsba, hogy mindenképpen szeretett volna érmet szerezni.

2024. október 15., 11:34

Az olimpián vegyespárosban Ovidiu Ionescuval a negyeddöntő volt a végállomás, egyéniben barátnője és párostársa, az osztrák színekben versenyző Sofia Polcanova a nyolcaddöntőben búcsúztatta őt, majd egy hétre rá a csapatversenyben, ahol a legnagyobb reménységgel indultak Európa-bajnokként, a 16 között India „viccelte” meg Szőcséket.

Akkor, az azóta már lemondott szövetségi kapitány durván beleszállt a legjobb európaiba. Viorel Filimon szerint Berni tudása alatt szerepelt a csapatversenyben.

Hirdetés

Kérdés azonban, hogy mennyi tüske maradt benne...

A marosvásárhelyi asztaliteniszező ezt nagyon zokon vette, és már akkor elhatározta, hogy még többet edz, hogy Los Angelesben tényleg összejöjjön a hőn áhított olimpiai érem.
Bár, bevallása szerint, ennél – napi nyolc óránál – többet már nem tud az asztal mellett tölteni...

Most nem gondolok az érmekre!

Szőcs Bernadett az olimpia után elvetette azt a szokását, hogy nagyon fokuszáljon az éremre. Bár mindhárom versenyszámában dobogóra szeretne állni, már nem helyezi ezt előtérbe.

„Túlzottan is akartam az olimpiai érmet, ezért talán görcsösebbé váltam. Most már nem gondolok rá, így nem helyezek magamra még nagyobb nyomást.”

Bernit az sem nyomasztja, hogy egyéniben az első helyen emelték ki a világranglistán elfoglalt helyezésének köszönhetően. Nem is gondol erre, lépésről-lépésre, azaz mérkőzésről-mérkőzésre próbálja majd venni az akadályokat, annál is inkább, mivel egyéniben még nincs érme a kontinensviadalról.

•  Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic și Sportiv Român Galéria

Fotó: Facebook/Comitetul Olimpic și Sportiv Român

„Be szeretném bizonyítani, hogy nem véletlenül vagyok ott a világranglistán, ahol vagyok jelenleg.”

Természetesen szeretné megvédeni Polcanovával a címét párosban, de a vegyesben is maradandót alkotna. „Ovidiu Ionescuval nagy elvárásaim vannak. Legutóbb ezüstérmesek lettünk, most egy kicsit előbbre lépnénk, ha lehet, de mindenképp szeretnék dobogóra állni ebben a próbában is” – mondta.

Kapcsolódó

A legutóbbi eredmények nem éppen biztatóak, bár ki tudja, egy-két mérkőzés a világ legjobbjai ellen tovább fejlesztheti az amúgy is nagyszerű játékát.

Legutóbb a Pekingben megrendezett China Smash 2024-en 10. kiemeltként meglepetésre már az első mérkőzésén alulmaradt, a legjobb 32 közé jutásért 3–1-es vereséget szenvedett a német színekben versenyző, világranglistán 44. Xiaona Shantól.

Párosban sem járt jobban, Polcanovával 3–1-es vereséget szenvedtek egy japán kettőstől a 16 közé kerülésért kiírt körben.

Némi vigaszt a vegyespáros nyújtott számára, szokásos partnerével, Ovidiu Ionescuval az oldalán előbb erőnyerőként bejutottak a legjobb 16 közé, majd onnan is továbbléptek a negyeddöntőbe. Az ötödikként kiemelt romániai kettősnek viszont ez jelentette a végállomást, a második helyen kiemelt kínai Lin Shidong–Kuai Man párostól 3–0-ra kikaptak.

Vegyespárosban Ovidiu Ionescuval versenyez •  Fotó: Caroline Blumberg/Agerpres/EPA Galéria

Vegyespárosban Ovidiu Ionescuval versenyez
Fotó: Caroline Blumberg/Agerpres/EPA

Ezt megelőzően Makaóban is elindult a WTT Champions nevezetű meghívásos tornán, ahol a világ legjobbjai komoly pénzdíjakért mérik össze erejüket, azonban a sorsolásnál nem volt szerencséje, a világranglista második helyezett és ezen a versenyen is a másodikként kiemelt kínai Wang Manyu-val találta szembe magát.

Bár korábban sikerült fogást találnia a csapattal kétszeres olimpiai-, egyéniben világ- és Ázsia-bajnok kínain, ezúttal az esélyesebb győzött, bár Szőcs „elcsípett” egy szettet. Az előjelek nem túl bíztatóak, bár mindössze egyetlen „európaival”, a német Xiaona Shannal találkozott az olimpia óta.

Ennek ellenére Szőcs Polcanovával címvédőként indul a női párosban és ezüstérmesként Ovidiu Ionescuval vegyespárosban, tehát mindkét próbában abszolút éremesélyes.
2022-ben, Münchenben egyéniben a negyeddöntőig jutott, a későbbi győztes – a jó barátnő – Polcanova búcsúztatta 4–2-vel.

Most jöhetne az édes bosszú – és bőven van miért visszavágnia.

Jöhet-e egy újabb csúcsforma?

Az élsportolók komolyan megtervezett versenynaptár szerint építik fel az edzéseiket, ugyanis a csúcsformát az esztendő legfontosabb megméretésére kell elérniük. Azonban vannak évek, amelyben nem csak egy kiemelt jelentőségű verseny szerepel a naptárban, ilyen a 2024-es is.

Egyenesen három!

Az olimpia mellett még februárban a kvalifikációs csapat-világbajnokságot rendezték, illetve ott van az ezen a héten sorra kerülő kontinensviadal is, közben pedig kiemeltnek számít a jó néhány nagy nemzetközi pénzdíjas WTT sorozat is. És ugye, nem legutolsó sorban a pénz is számít...

Hogy formában lesz-e Szőcs Bernadette a linzi Európa-bajnokságon, az a napokban kiderül.
Mindenesetre a sorsolása egyéniben nem rossz, első számú kiemeltként nem is lehetne ez másképp. Polcanovával (2. kiemelt) legfennebb a döntőben találkozhat.

Vegyespárosban a második helyen rangsorolták Ovidiu Ionescu oldalán, már a nyolc között összefuthatnak a másik román kettőssel, az Eduard Ionescu és Elisabeta Samara alkotta párossal, míg női párosban – címvédőként is csak hetedik kiemeltként – a legjobb négy közé jutásért az első helyen kiemelt Adina Diaconu–Xiao Maria (román–spanyol) kettős várhat rájuk, ha rajtuk túljutnak, akkor vagy egy német, vagy egy román kettős, (Elisabeta Samara–Dragoman Andreea) lehet a legnagyobb „falat” – immár a döntőbe jutásért.

Jó étvágyat hozzá!

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

A székelykeresztúriak az utolsó félórában megsorozták a Golimpiákoszt, vezetik a Hargita megyei focibajnokságot

Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.

Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

`
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Ez is érdekelheti

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Behúzta az aranyat Györgydeák és Pokwap párosa Thaiföldön

A három döntőből kettőben voltak érdekeltek a Góbék Teqball Team sportolói a thaiföldi Ayutthayában zajlott hétvégi versenyen. Györgydeák Apor és Marek Pokwap megnyerték a férfi párost, így a klub a második ázsiai csúcstornáról is aranyéremmel távozott.

Fókuszban a Sepsi OSK és a Sportklub mérkőzése – vasárnap a képernyőn

Vasárnap kora délután a Galaci Oțelul otthonában lép pályára a Sepsi OSK a Szuperligában, Újpesten vendégeskedik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában. A Real Madrid meccse, NB I, Forma–1-es futam és teniszdöntők szerepelnek többek között a műsorban.

Petrolul–CFR, Bayern–Dortmund és Milan–Inter – a szombati sportműsor

A román Szuperligában a Petrolul a Kolozsvári CFR-t fogadja, a Serie A-ban Milan–Internazionale rangadót játszanak, a Bundesligában Bayern München–Borussia Dortmund következik. Pályán a Barcelona, az NB I-ben három mérkőzés lesz.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!