Hirdetés

Verstappené az első rajtkocka Austinban

Az összetettben is vezető Verstappen indul az élről
Fotó: Facebook/MaxVerstappen

MTI
2021. október 24., 11:46

Az összetettben élen álló Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a Forma–1-es Egyesült Államok Nagydíja szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről Austinban.

MTI
2021. október 24., 11:46

A 24 éves pilótának ez az idei kilencedik, és pályafutása 12. pole pozíciója.

Hirdetés

Verstappen mellől legnagyobb ellenfele, a világbajnoki pontversenyben hatpontos hátránnyal második, címvédő és hétszeres vb-győztes Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője startolhat, míg a harmadik rajtkockát a másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez foglalja majd el.

Hamilton csapattársának, Valtteri Bottasnak a versenyautójában a Mercedes istálló a hétvége előtt kicserélte a hibridmotor belsőégésű részét, ezért a finn versenyző a szabályok értelmében öthelyes rajtbüntetést kapott, így – mivel negyedik lett az időmérő edzésen – a futamot majd a kilencedik pozícióból kezdheti meg.

A versenyhétvége előtt a négyszeres vb-győztes német Sebastian Vettel Aston Martinjában motorelemeket kellett cserélni, így a rutinos pilóta az ezzel járó büntetés eredményeként csak a mezőny végéről rajtolhat majd. Ugyanígy járt George Russell, a Williams brit, valamint Fernando Alonso, az Alpine kétszeres világbajnok spanyol versenyzője.

Az 56 körös Egyesült Államok Nagydíja vasárnap 22 órakor rajtol.

Amerikai Nagydíj, a rajtsorrend:
1. sor: Max Verstappen (holland, Red Bull), Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
2. sor: Sergio Pérez (mexikói, Red Bull), Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
3. sor: Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari), Daniel Ricciardo (ausztrál, McLaren)
4. sor: Lando Norris (brit, McLaren), Pierre Gasly (francia, Alpha Tauri)
5. sor: Valtteri Bottas (finn, Mercedes), Cunoda Juki (japán, Alpha Tauri)
6. sor: Esteban Ocon (francia, Alpine), Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo)
7. sor: Lance Stroll (kanadai, Aston Martin), Nicholas Latifi (kanadai, Williams)
8. sor: Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo), Mick Schumacher (német, Haas)
9. sor: Nyikita Mazepin (orosz, Haas), Sebastian Vettel (német, Red Bull)
10. sor: Fernando Alonso (spanyol, Alpine), George Russell (brit, Williams)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Ilyés Róbert: büszke vagyok a fiúkra, egy hatpontos meccsen tudtunk nyerni

Hazai pályán is legyőzte a Hermannstadtot az FK Csíkszereda, amely 2–1-es sikerével megőrizte idei hibátlan hazai mérlegét. A mérkőzés után a vezetőedzők és a főszereplők értékeltek.

Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

`
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Krónika

Képek között, barátságok nyomában. Egy sepsiszentgyörgyi szülész-nőgyógyász műgyűjteményének története

Egy orvos, aki nemcsak emberekkel, hanem képekkel is foglalkozik: Antal Álmos sepsiszentgyörgyi nőgyógyász lakásában minden festményhez egy történet, egy kávé melletti beszélgetés, egy barátság emléke tartozik.

Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Ez is érdekelheti

Megdőlt Szabó Gabriella 28 éves fedett pályás európai csúcsa

Az észak-franciaországi Liévinben rendezett atlétikaversenyen megdőlt Szabó Gabriella 28 évig fennálló rekordja. A 2000 méteres síkfutás fedett pályás európai csúcsát Salomé Afonso javította meg.

Amikor minden pont aranyat ér – Helyzetbe hozunk!

Megnyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda, forrósodik a harc a rájátszásért a 2. Ligában, drámai végjátékok jégkorongban és a téli olimpia tanulságai – ezekről beszélgetünk a Helyzetbe hozunk! 31. részében.

Öt éremmel tértek haza az aradi országos döntőről a csíki dzsúdósok

Remekeltek az U18-as országos cselgáncsbajnokság aradi döntőjében a székelyföldi dzsúdósok: az erős mezőnyben ötször álltak dobogóra, mérlegük egy arany-, két ezüst- és két bronzérem.

Az éllovas a pályán a 2. Ligában, visszavágók a foci BL-ben – a keddi sportműsor

A Vajdahunyad meccsével zárul a labdarúgó másodosztály alapszakaszának első tavaszi fordulója. A nyolcaddöntőbe jutás a tét a Bajnokok Ligájában.

Maga mögé utasította az összes Steaua-játékost, kupagyőztes lett a székelyudvarhelyi asztaliteniszező

Magabiztos játékkal nyerte meg az összes mérkőzését az U15-ös korosztály számára kiírt asztaliteniszezők Román Kupáján Toró Dávid. A nagyobbaknál is az élbolyban zárt.

Ennél jobban nem is sikerülhetett volna a Góbék szezonkezdete

Kimagasló teljesítménnyel kezdték az új szezont a Góbék Teqball Team sportolói, két tornán hat aranyérmet szereztek. A kanadai és a székelyudvarhelyi verseny után Ilyés Szabolcs klubvezetőt az eddigi tapasztalatokról és a következő kihívásokról kérdeztük.

Képernyőn az FK Csíkszereda hazai bajnokija – a hétfői sportműsor

Fontos hazai bajnoki vár Ilyés Róbert legénységére a Szuperliga 28. fordulójában, míg a magyar élvonalban MTK–Ferencváros örökrangadót rendeznek. A kínálatban szerepel még tenisz, sznúker és a kézilabda Magyar Kupa elődöntőjének sorsolása is.

Mindhárom trófeát itthon tartották a Góbék Teqball Team sportolói

Újabb kiváló teljesítménnyel rukkoltak elő hazai közönség előtt a Góbék Teqball Team sportolói, akik mind a három trófeát elhódították a Székelyudvarhelyen rendezett hétvégi nemzetközi tornán.

Képernyőn a Marosvásárhelyi ASA és az FK Csíkszereda női csapatának idegenbeli bajnokija

Idegenben játssza idei első tétmérkőzését a labadrúgó 2. Ligában a Marosvásárhelyi ASA, vasárnap kora délután a Nagyváradi Bihar FC vendége lesz, míg az FK Csíkszereda női csapata Kolozsváron kezdi a felsőházi rájátszást. Késő este lezárul a téli olimpia.

Nagyon sok focimeccs, kézilabda, tenisz és téli olimpia – a szombati sportműsor

Mérkőzéseket játszanak a román labdarúgó élvonalban és a másodosztályban is. Európai topligák, női kézilabda Bajnokok Ligája, teniszdöntők. Az utolsó előtti nap az olimpián.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!