A 24 éves pilótának ez az idei 11., pályafutása harmincadik, és sorozatban aratott ötödik futamgyőzelme, amellyel 116 pontra nőtt az előnye az összetettben. Verstappen mögött a pole pozícióból startolt Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője zárt másodikként, míg George Russel, a Mercedes brit pilótája harmadik lett.
A rajtnál Leclerc az élen tudott maradni, a hetedik helyről indult Verstappen pedig négy pozíciót javított, aztán az ötödik körben már második volt.
A 12. körben Sebastian Vettel (Aston Martin) versenyautója megállt a pálya szélén, emiatt a versenybíróság virtuális biztonsági autós szakaszt rendelt el, amely alatt Leclerc a boxba hajtott kerékcserére. Verstappen közben a pályán maradt, s átvette a vezetést, a Ferrari monacói pilótája pedig harmadikként tért vissza a küzdelembe.
A 24. körben Russell a második helyről állt ki kerékcserére, két körrel később pedig Verstappen hajtott a boxba friss abroncsokért. A holland vb-címvédő a második pozícióban folytathatta a futamot, s üldözőbe vette az újfent vezető Leclerc-t, akire meglehetősen nagy tempóban közeledett is.
A Ferrari a 34. körben szánta el magát arra, hogy reagáljon a Verstappen által diktált tempóra, s kerékcserére hívta Leclerc-t.
A monacói másodikként tért vissza a mezőnybe, feladata pedig az volt, hogy a frissebb és gyorsabb gumikkal megpróbálja utolérni és megelőzni Verstappent a leintésig. Ez nem igazán sikerült Leclerc-nek, aki ugyan valamivel gyorsabb volt, mint az élen haladó rivális, de csak lassú ütemben és kis mértékben tudta csökkenteni a kettejük közötti különbséget. A hajrá kezdetén a mezőny végéről rajtolt Carlos Sainz Jr. (Ferrari) már negyedik, míg a hétszeres vb-győztes brit Lewis Hamilton (Mercedes) hatodik volt.
Öt körrel a leintés előtt Daniel Ricciardo (McLaren) volt kénytelen megállítania műszaki hibás autóját a pálya szélén, emiatt a biztonsági autó a pályára hajtott. Ekkor az egész mezőny kereket cserélt, a safety car viszont már nem hagyta el a pályát a leintésig, mert a mentés lassan halad, és a mezőny sem ért fel túl gyorsan a biztonsági autó mögé.
Verstappent így a végén már nem tudta megszorongatni Leclerc, aki láthatóan csalódottan vette tudomásul, hogy meg kell elégednie a második hellyel. A vb három hét múlva, Szingapúrban folytatódik.
Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.
Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.
Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.
Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.
Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!