Sikerét a nagyjából 70 ezer fős nézősereg hatalmas üdvrivalgással fogadta Zandvoortban. Verstappen mögött a címvédő és hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője lett a második, aki így három ponttal marad le az összetettben holland ellenfelétől. A harmadik helyen Hamilton csapattársa, a finn Valtteri Bottas végzett.
A rajtnál Verstappen gond nélkül tartotta meg az első helyet és azonnal elkezdett távolodni az üldözőktől.
A holland közönségkedvenc mögött Hamilton és Bottas száguldott másodikként és harmadikként, majd a 21. körben Hamilton a boxba hajtott kerékcserére, egy körrel később pedig Verstappen is friss abroncsokat kapott.
Így ideiglenesen Bottas vette át a vezetést, miközben Hamilton másfél másodperc körüli távolságból követte Verstappent, aki a 30. körre érte utol az addigra már jelentősen elkopott gumikkal köröző Bottast.
A holland versenyző a kör végén a célegyenesben könnyedén előzte meg a finnt, aki egyből maga elé engedte Hamiltont, a címvédő pedig próbált tapadni Verstappenre.
A Mercedes brit versenyzője nem tudta utolérni Verstappent, aztán a 40. körben újfent kiállt kerékcserére, holland riválisa ennek megfelelően egy körrel később szintén a boxba hajtott új gumikért.
Verstappen több mint három másodperces előnnyel állt vissza az élre, Hamilton pedig üldözőbe vette, de körről körre arról beszélt a csapatrádión, hogy nem választottak jó stratégiát és hamar el fognak kopni az abroncsai.
Tizenöt körrel a leintés előtt a címvédő 1.7-1.8 másodpercre megközelítette Verstappent, de aztán nem tudta utolérni és megtámadni sem, sőt, a közönség kedvence magabiztosan nyerte meg hazai futamát, a sikerrel pedig átvette a vezetést a vb-pontversenyben.
A világbajnoki sorozat jövő hétvégén Monzában, az Olasz Nagydíjjal folytatódik.
A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!