Hirdetés

Versenyautók lepik el Udvarhelyt

A megnyitó- és a záróünnepséget idén is a Márton Áron téren tartják. Archív
Fotó: Barabás Ákos

2018. július 10., 12:46

Huszonhatodik kiírásához érkezett a Hargita Gyöngye Rali, a román ralibajnokság ötödik fordulója csütörtökön este a hivatalos megnyitóval kezdődik Székelyudvarhelyen. A rekordszámú raliversenyzőre 12 szakasz vár, összesen 122 kilométernyi versenytávot fognak teljesíteni. Három napon át útlezárásokra kell számítani Székelyudvarhelyen és környékén.

2018. július 10., 12:46

A szervezők minden évben megpróbálják még jobbá varázsolni a megye legnagyobb sporteseményét, különböző újításokkal és meglepetésekkel szolgálnak a rali szerelmeseinek.

Az idei ralin sem változott a géppark helye, a kocsikat továbbra is a II. Rákóczi Ferenc utca felső részében, illetve a Kossuth Lajos utcában fogják szervizelni. Itt az útlezárás csütörtökön reggel nyolc órától szombaton este tíz óráig tart.

Hirdetés

A Shakedown is a már megszokott helyen található, azaz a Lejtő utca tetejétől a Farcád felé vezető, 33-as jelzésű községi úton fognak finomhangolni a pilóták pénteken délelőtt. Útlezárásra itt reggel 7.30-tól délután 13.30-ig kell számítani.

A verseny pénteken délután 15.28-kor az országos bajnokság leghosszabb szakaszával, a bucsini gyorssal kezdődik, összesen 28,95 kilométer (PS1) vár a mezőnyre.

Lezárják a Kossuth Lajos utcát. Idén is ott lesz a csapatok szervizállomása. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Lezárják a Kossuth Lajos utcát. Idén is ott lesz a csapatok szervizállomása. Archív
Fotó: Barabás Ákos

A Parajd végétől Borzont határáig tartó szakaszon 14 és 18 óra között lesz lezárva a 13B jelzésű országút. A második gyorsasági a közel 12 kilométeres libáni szakasz lesz (PS2, Gyergyóújfalu és Libán között), a 138-as jelzésű megyei úton 15 és 19 óra között kell forgalomkorlátozásra számítani. 

A rali leglátványosabb szakasza, a Székelyudvarhelyen rendezendő, Dietrich Árpádról elnevezett szuperspeciális (PS3) idén új helyszínt kapott.

A rajt a Kossuth Lajos utca felső felében lesz, az autók a Barátok temploma mellett eltérnek jobbra, aztán balra fordulnak a Petőfi Sándor utcán, majd a körforgalom következik, ahonnan a művelődési ház felé veszik az irányt. Ott visszafordulnak a raliautók, a körforgalomban megtett újabb kör után ismét megkerülik a Barátok templomát, a cél pedig a Sziget utcai körforgalomnál lesz.

Elköltöztették a szuperspeciális szakaszt. Idén a Városháza téren és körülötte zajlik a küzdelem. Archív •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Elköltöztették a szuperspeciális szakaszt. Idén a Városháza téren és körülötte zajlik a küzdelem. Archív
Fotó: Pál Árpád

A szervezők azért költöztették el a rendőrség környékéről a szuperspeciális szakaszt, mert így az útlezárásokkal kevésbé lesz leterhelve a város forgalma. Az említett szakaszokon forgalomkorlátozásra pénteken 17.30 és 23 óra között kell számítani, az első autó 18.59-kor fog rajtolni.

Szombaton három-három szakaszból álló hurok vár a mezőnyre. Akárcsak tavaly, idén is egymás után fogják teljesíteni a Patakfalva, a Szentpál és a Lövéte gyorsasági szakaszokat. A környék nem lesz hermetikusan lezárva, minden átmenet között egy-egy órára megnyitják az útszakaszokat, megkönnyítvén a környéken lakók és az áthaladók számára a közlekedést.

A címvédő Bogdan Marișca. Ezúttal is rajthoz áll a Hartgita Ralin. Archív •  Fotó: Balázs Attila, rallyphoto.ro Galéria

A címvédő Bogdan Marișca. Ezúttal is rajthoz áll a Hartgita Ralin. Archív
Fotó: Balázs Attila, rallyphoto.ro

Szombaton 7.30-tól 18 óráig a 131-es jelzésű megyei út Patakfalva és Szentmárton közti szakasza (6,4 km, PS4, PS7 és PS10) lesz lezárva, 8 órától 18.30-ig a 131-es jelzésű megyei út Homoródszentpál és Karácsonyfalva közti szakasza, illetve a 132-es jelzésű megyei út karácsonyfalvi szakasza (PS5, PS8 és PS11). Ugyancsak szombaton 8.30-tól 19 óráig a 29-es jelzésű községi út Lövéte és Kirulyfürdő közti szakaszát (PS6, PS9 és PS12) tartják fent a versenyzők számára.

Az előzetes elvárásokat is túllépte a benevezés, hiszen pénteken délután nyolcvankét páros fog rajthoz állni a különböző kategóriákban. Ez abszolút rekordnak számít a Hargita Gyöngye Rali történetében. Tavaly 73 páros állt rajthoz.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!