Hirdetés

Véget ért Halep menetelése az Australian Openen; frissítve: Cîrstea is kiesett

Fotó: Facebook/Simona Halep

2022. január 24., 09:58

A nyolcaddöntőben búcsúzott az év első Grand Slam tornájától Simona Halep, miután hétfőn hajnalban három játszmában veszített a francia Alize Cornet ellen.

2022. január 24., 09:58

A 14. helyen kiemelt román teniszező az első vereségét szenvedte el ebben az évben egy küzdelmes és fárasztó mérkőzés végén, amely több mint két és fél órát tartott, és 32 fokban játszották le.

Hirdetés

A WTA-ranglistán 61. helyezett Cornet úgy nyerte meg az első szettet, hogy háromszor is elveszítette az adogatását. Halepnek nehéz dolga volt a folytatásban is, de 1:3-ról felállva egymás után öt gémet húzott be, amivel kiegyenlített. A döntő játszmában 3:3-ig fej-fej mellett haladtak, majd Halep előtt adódott az első bréklehetőség, amit kihagyott, ezután azonban a francia élt az első ilyen esélyével, és a végéig ez jelentette a különbséget.

Az Australian Open 2018-es kiírásában döntős és tavaly a negyeddöntőig jutott Halep menetelése idén a nyolcaddöntőben ért véget, mostani teljesítményéért 328 ezer ausztrál dollárt és 240 WTA-pontot kap.

Tenisz, Australian Open, nyolcaddöntő:
Simona Halep–Alize Cornet 4:6, 6:3, 4:6.

Frissítés

Frissítés

A legjobb tizenhat között érdekelt másik román játékos, Sorana Cîrstea is kiesett, miután szettelőnyből 7:5, 3:6, 3:6 arányban kikapott a lengyel Iga Swiatektől.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Ezüst- és bronzérmet nyert, mégis keserű szájízzel tért haza Orbán-Barra Gábor

Hosszú évek után maradt országos bajnoki cím nélkül Orbán-Barra Gábor. A sepsiszentgyörgyi triálos ezüst- és bronzéremmel zárt Bukarestben, ám nemcsak saját teljesítményével, hanem a verseny körülményeivel sem volt elégedett.

Székelyudvarhely az éremért, a Sepsi-SIC a bennmaradásért küzd az asztalitenisz Szuperligában

Csütörtöktől vasárnapig Bukarestben rendezik a férfi asztalitenisz Szuperliga őszi teremtornáját. A Székelyudvarhelyi ISK-SZAK az élmezőnyt célozza meg, míg a Sepsi-SIC elsődleges célja a bennmaradás az erősödő mezőnyben.

Hollandia–Németország rangadóval rajtol a Nemzetek Ligája – csütörtökön a tévében

Csütörtökön kezdődik a Nemzetek Ligája új kiírása: a rangadón Hollandia és Németország csap össze, pályára lép Portugália, Szerbia és Norvégia is. Folytatódik a Billie Jean King Kupa Sencsenben, a montreali országúti kerékpáros vb és a Presidents Cup.

Szőcs László bronzérmet szerzett a világbajnokságon

Bronzérmet szerzett Szőcs László a Szarajevóban rendezett veterán cselgáncs-világbajnokságon. A Csíkszeredai Masters Judo csapat versenyzője az M6-os korosztály +100 kilogrammos súlycsoportjában állhatott fel a dobogóra.

Foci nélküli felhozatal – a szerdai sportműsor

Érződik, hogy világszerte válogatottszünet van a labdarúgásban. Tenisz, kerékpár és vízilabda a kínálatban.

A Marosvásárhelyi ASA hazai meccse zárja a 2. Liga fordulóját – a keddi sportműsor

Két mérkőzést is közvetítenek kedden a labdarúgó 2. Ligából, 20 órától a Marosvásárhelyi ASA a Bukaresti Dinamo SK-t fogadja. Montréalban folytatódik az országúti kerékpáros vb, Sencsenben elkezdődik a Billie Jean King-kupa nyolcas döntője.

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!