Hirdetés

Véget ért a rémálom, kedvező döntésben bízik Simona Halep

Simona Halep közel másfél évvel ezelőtt játszott legutóbb hivatalos mérkőzést
Fotó: TransylvaniaOpen/Facebook

Végéhez közeledik a korábbi világelső Simona Halep kálváriája, akit doppingvétség miatt négy évre tiltottak el a versenyzéstől. A román teniszező két héttel ezelőtt a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon védekezett, és bizakodva várja a végső ítéletet.

2024. február 22., 18:36

Tavaly szeptemberben a Nemzetközi Tenisz Integritás Ügynökség (ITIA, International Tennis Integrity Agency) négy évre tiltotta el Simona Halepet doppinghasználat miatt. A kétszeres Grand Slam-bajnok sportoló több mint egy évet kellett várjon (az idő alatt felfüggesztették), amíg döntést hoztak az ügyében, miután a 2022-es US Openen Roxadustat nevű anyagot találták a szervezetében, ami doppingszernek számít, illetve a biológiai útlevelében is szabálytalanságokat fedeztek fel.

Kapcsolódó

Hirdetés

Az ítélet azonban nem volt végleges, Simona Halep tavaly októberben fellebbezett a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (TAS). A korábbi világelső február 7. és 9. között jelent meg a svájci székhelyű szervezetnél, ahol

ügyvédi csapatával megpróbálták bebizonyítani az ártatlanságát, és azt kérték, hogy töröljék el az ITIA döntését és csökkentsék a büntetését, amely jelenleg 2026 október 6-áig érvényes.

Kapcsolódó

A konstancai származású játékos nem nyilatkozhatott a meghallgatások végén, szerdán azonban a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait, és bizakodó, hogy számára kedvező döntést hoznak.

•  Fotó: Facebook/Transylvania Open Galéria

Fotó: Facebook/Transylvania Open

A rémálom, amit másfél éve élek, véget ért. Lehetőségem volt arra, hogy a TAS előtt védekezzek és bebizonyítsam, hogy semmilyen módon nem doppingoltam. Ezt mondtam az első naptól kezdve, amikor megvádoltak. Most emelt fővel várom a döntést”

– írta Halep az Instagramon.

A rendkívül nehéz időszak lejártával a klasszis teniszező megköszönte a szurkolóinak, a játékosoknak, a sportlegendáknak, a szponzorainak és mindenki másnak a hatalmas támogatást, és az összes üzenetet és videót, amit a megpróbáltatásai alatt küldtek neki.

Köszönöm a feltétlen bizalmatokat. Ez a támogatás jelentett számomra mindent, és erőt adott ahhoz, hogy minden nap tovább harcoljak az igazságért.

Amint megkapom a hírt az ügyemről, megosztom veletek. A lehető legjobbakat kívánom nektek. A jó és az igazság mindig győzedelmeskedik” – fogalmazott Simona Halep.

•  Fotó: Kieran Galvin/EPA/Agerpres Galéria

Fotó: Kieran Galvin/EPA/Agerpres

Közben Halep beperelte azt a kanadai céget, amely azokat a táplálékkiegészítőket gyártotta, amelyekről úgy véli, hogy pozitív lett a doppingtesztje, és négy évre eltiltották.

Halep több mint 10 millió dolláros kártérítést követel a Quantum Nutritiontól, amely a Schinoussa Superfoodot gyártotta, ebből mutatták ki ugyanis a Roxadustat nevű anyagot.

Simona Halep közel másfél évvel ezelőtt lépett pályára utoljára, 2022. augusztus 29-én kiesett az US Open első körében. Tavaly nyáron kikerült a világranglista első ezer helyezettje közül, majd teljesen törlésre került, miután az utolsó pontjait is elveszítette.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!