Hirdetés

Véget ér egy korszak: utolsó évéhez érkezett a Székelyföldi regionális díjugrató bajnokság

Utolsó ugratások lesznek az idén a regionális bajnokságban
Fotó: Székelyföldi Lovas Ünnep

Tizedik, egyben utolsó évadához érkezett a Székelyföldi regionális díjugrató bajnokság. Az eddigi egynapos versenyek időszaka az idei szezon végén lezárul, országos megmérettetésekkel folytatódik tovább a székelyföldi lovassport.

A szervező bizottság tagjai egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a régiós bajnokság jelenlegi formája már nem fenntartható, a székelyföldi díjugratás új, fejlettebb pályára áll. A sajtótájékoztatón jelen volt Petréd Károly, a bajnokság alapítója, Kádár Barna, a Kádár Lókiképző központ vezetője, André Ábel a Csicser Lovardától, valamint Balázs Sándor, a Remetei Lovasklub edzője. Amint Petréd Károly elmondta, 10 éve,

a bajnokság indulásakor mindössze 25 székelyföldi gyermek szállt nyeregbe, míg tavaly például 158 fiatal indult a régiós megmérettetéseken, ami a zsúfoltság és a logisztikai nehézségek miatt új formátumot tett szükségessé.

Hirdetés

Ezért az a szándék, hogy a hivatalos országos versenynaptárban is jegyzett C és B kategóriás versenyek házigazdái legyenek a lovardák. Idővel egyesek talán eljuthatnak az A kategóriás szintre is.

A többnapos, országos előírások szerint rendezett versenyek nemcsak a sportolók, hanem a lovak számára is kedvezőbbek, nagyobb lehetőséget adnak a fejlődésre – hangzott el az eseményen. A cél továbbra is az, hogy a székelyföldi lovassport erősödjön, és minél több fiatal versenyző jusson el országos szintre.

A Székelyföldi regionális díjugrató bajnokság beteljesítette a küldetését, megnőtt a szakemberek, edzők létszáma, egyre több minőségi ló érkezik a térség lovasaihoz, és mára már közel száz gyerek és fiatal emelkedett ki a regionális versengésből, akik már országos szinten is megállják a helyüket. Az országos, többnapos versenyek kevésbé megterhelőek és kevésbé stresszesek úgy a lovasok mint a lovak szempontjából is – mutattak rá a sajtótájékoztató résztvevői.

Szó van Háromszék kupa elindításáról, valamint a Hargita megyei díjugrató kupa létrehozásáról is, ahol az adott megye sportolói, lovai indulhatnak.

A Székelyföldi regionális díjugrató bajnokság utolsó évadának eseménynaptára

Július 5. – Benedekmező, a Vadon Lovasklub szervezésében
Július 11-13 Gyergyóremete, Remetei Lovasklub
Július 19. – Ákosfalva, a Varázspatkó Lovarda szervezésében
Július 26. – Székelyudvarhely, a Csicser Lovarda szervezésében
Augusztus 2. – Nyújtód, az Erdélyi Lovaskaszkadőr Egyesület és a Kádár Lókiképző központ szervezésében
Augusztus 16. – Árkos, a Barabás Lovarda szervezésében
Szeptember 26–28. – Döntő Gyergyóremete, a Gyergyóremetei Lovasklub szervezésében

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Váratlan történelmi igazolás: magyar játékost szerződtet a Steaua

Meglepő igazolást hajthat végre a Bukaresti Steaua: sajtóértesülések szerint a másodosztályú fővárosi klub szerződteti Huszti Andrást, aki így a klub történetének első Magyarországról érkező magyar játékosa lehet.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

`
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Krónika

Háromszéki autópálya: megbékéltek a székelyek, odébb ingatlanfejlesztők akadékoskodnak

Jövő év végére készülhet el a Székelyföldön is áthaladó Brassó–Bákó autópálya eredetileg idénre várt megvalósíthatósági tanulmánya.

Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Ez is érdekelheti

Pályán az FK Csíkszereda, Fradi–Újpest és futsal-Eb-döntő – szombaton a tévében

Hazai meccs vár szombaton az FK Csíkszeredára, az Aradi UTÁ-t fogadja, az este kolozsvári derbivel zárul. Az NBI-ben Fradi–Újpest rangadó lesz, folytatódik a téli olimpia, döntőznek a teremlabdarúgó-Eb-n. Minden közvetítés egy helyen.

Az alkotmánybíróság elodázta a döntést a Novák-törvényről

Az alkotmánybíróság elnapolta a döntést Nicușor Dan államfő „Novák-törvényt” kifogásoló beadványával kapcsolatosan, amelyben aggályokat fogalmaz meg a sportklubok számára kötelezővé váló úgynevezett 40 százalékos szabályról.

Idén nem raliznak a Barcaságban – itt a 2026-os versenynaptár

Komoly átalakulás előtt áll a romániai ralisport: a több mint fél évszázados múlttal rendelkező Brassói Rali pénzügyi okok miatt kikerült a 2026-os versenynaptárból, míg a Hargita Rali lesz a második fordulója az idei nyolcfutamos bajnokságnak.

Éremért küzd a svájci rangos versenyen Szőcs Bernadette

A női és férfi mezőnyben a kontinens legjobb tizenhat asztaliteniszezőjét vonultatja fel a hétvégén Montreaux-ban zajló nagyszabású verseny, amelyen Szőcs Bernadette harmadik kiemeltként az éremszerzésre hajt.

Még tanulnia kell a döntők lélektanát a magyar női pólóválogatottnak

Bár az arany a hollandoké lett, a magyar női pólóválogatott bizonyította, hogy tartósan a világ élvonalához tartozik. Cseh Sándor együttese egy éven belül már harmadszor jutott fináléba, az Eb viszont megmutatta: a döntők lélektanát még tanulni kell.

Szétszórt helyszínek, új sportág, magyar remények – indul a milánói–cortinai téli olimpia

Olaszország ismét téli olimpiát rendez: pénteken Milánóban kerül sor a megnyitóra, miközben a versenyek több alpesi helyszínen zajlanak. A magyar csapat pontszerző helyekben, esetleg egy éremben bízik, a román a részvételnek is örvendhet.

Középpontban a téli olimpia nyitóünnepsége – pénteken a képernyőn

Pénteken este a nyitóünnepséggel hivatalosan is elkezdődik a milánói-cortinai téli olimpia, addig műkorcsolya, culing és női jégkorong szerepel a programban. Pályán a Marosvásárhelyi VSK férfi kosárlabdacsapata, kezdődik a hétvégi forduló a Szuperligában.

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!