Andrei Mihalcea a kezdetektől tagja az SZKC-nak. Már a bajnok nagyifjúsági csapatnak is játékosa volt, segített kiharcolni az élvonalba jutást. Természetesen nagyon meglepte őt is a hír: „Végig bíztunk abban, hogy szponzorok és a helyi önkormányzat támogatásával folytatni tudjuk” – mondta honlapunknak.
Az SZKC válogatott jobbszélsője érdeklődésünkre rámutatott, mostanáig ők soha nem érzékelték, hogy bármilyen probléma lenne a klubnál, a velük szembeni vállalásokat mindig betartották. Úgy véli, már csak az alapító emlékére is jó lett volna folytatni az Udvarhelyen elkezdett projektet, de mivel a klub támogatására nemet mondtak, a játékosok is gyorsan szétszélednek.
– jegyezte meg hétfőn délután.
Sajnálatosnak tartja, hogy minden építkezésük kárba veszett, azt sem tudja még, hogy mi lesz az akadémiájukban nevelkedő több mint száz ifjú kézilabdázó sorsa.
„Ez egy nagyon szomorú nap. Szörnyen kár azért, ami történt. Lezárult egy szép fejezet Székelyudvarhely sporttörténetében, és ki tudja, mikor lesz még ilyen” – sajnálkozott Vlad Caba is.
A csapatot hét esztendőn át irányító edző lapcsaládunknak úgy fogalmazott, hogy szerinte a helyi önkormányzatnak kötelessége volna a város társadalmi életéhez tartozó sporttevékenységet is támogatni.
– utalt az irányítása alatt elhódított Challenge Kupára.
Hangsúlyozta, Verestóy Attila sokat harcolt annak érdekében, hogy a klub ne csak tőle függjön, és külső támogatót keresett. Úgy tudja, Magyarországról remélt segítséget.
„Én már nem vagyok ott, ezért nem tudom, mi történik, de nem hiszem el, hogy nem lehetett megoldást találni arra, hogy legalább a csapat egy részét megőrizve végigvigyék a szezont, és aztán nyáron új lehetőségek után nézni” – fűzte hozzá.
A férfi kézilabda Európa-bajnokság zágrábi döntőjéről épp visszatért Dragan Djukic, a csapat jelenlegi edzője is érthető sajnálatát fejezte ki a történtekkel kapcsolatban, megemlítve, hogy az idei szezonra egy nagyon jó keretet állítottak össze, amely ráadásul kiváló formában várta a téli szünet utáni folytatást.
– fogalmazott.
Ő is megerősítette, hogy magyarországi kormánytámogatást reméltek, de mint utólag kiderült, azt kizárólag utánpótlás-nevelésre lehetett volna használni. Szerinte az SZKC visszalépésével veszít a helyi magyar közösség és a sportág is.
Abban biztos, hogy játékosai találnak maguknak új csapatot, saját jövőjét illetően pedig elmondta, egyelőre lerója kegyeletét Verestóy Attila temetésén, és úgy véli, hogy mint kapitánynak utolsóként kell elhagynia a süllyedő hajót.
„Ebben a pillanatban nem kapom a szavakat, nem tudom elhinni, hogy ez történt. Fájó szívvel búcsúzok a várostól, a szurkolóktól, a vezetőségtől, és nagy gyásszal búcsúzok a szenátor úrtól.
Ez a város megérdemli, hogy ha nem is ennyire eredményes, de egy első osztályos csapata legyen. Remélem, hogy valamikor még láthatunk itt első ligás együttest, és én is játszhatok majd benne” – mondta Tálas Huba, az SZKC csapatkapitánya.
Bár a klub hivatalos megerősítése még várat magára, a Székely Sport információi szerint eldőlt: két neves magyar középpályással, Kleinheisler Lászlóval és Tajti Mátyással is megegyezett a Szuperligában szereplő FK Csíkszereda.
Sima gyergyói továbbjutásra utalt a papírforma, ehhez képest nem ez történt. Adorján Örs hőssé vált, bevédte a Steauát a jégkorong Román Kupa döntőjébe. A GYHK csak a harmadik helyért játszik vasárnap.
Kivonultak az elégedetlen adófizetők szombaton Csíkszereda főterére, hogy így jelezzék: tiltakoznak a magas adók ellen. Ez már a második megmozdulás a hargitai megyeszékhelyen a szerdai „flash-mob” után.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!