Egy arany-, három ezüst- és öt bronzérem volt a marosvásárhelyi sportolók gyűjteménye az ország legjobbjait felvonultató megmérettetésen, amelyen közel kétszázötvenen vettek részt.
A Claudia Balint edző által felkészített Mureșul tizenhét evezőssel versenyszámban – a felnőtteknél tizenegy, az ifjúságiaknál tíz – volt érdekelt.
A marosvásárhelyi küldöttség egyetlen aranyérmét az ifjúsági korosztályban Bogdan Gorea és Sebastian Ignat szerezték a férfi párosok versenyében. Ebben a versenyszámban a dobogóra kizárólag a Mureșul sportolói állhattak fel: a második helyen Adrian Oltean és Vasile Natea, a harmadikon Marian Șuteu és Raul Rusu végeztek.
Az ifjúságiaknál Bogdan Gorea és Sebastian Ignat még egy második helyet is magukénak tudhattak, sőt a felnőttek között a harmadik helyen értek célba.
Továbbá Adrian Oltean és Vasile Natea még egy harmadik helyet szereztek. Két érmet nyert Maria Milasan, aki a felnőttek és az ifjúságiak női egyéni versenyében is a harmadik lett. Ugyancsak női egyéniben Ancuța Ungureanu a második helyen zárt az ifjúsági mezőnyben.
Megkeresésünkre Claudia Balint úgy nyilatkozott, sikeres versenyt zártak az országos bajnokságon, és nem is számított arra, hogy a sportolói ennyi érmet nyernek.
– közölte a szakvezető, aki ismertette, hogy ebben az idényben a következő belföldi versenyeik júliusban és szeptemberben lesznek, ugyancsak a felnőtt és az ifjúsági korosztályban.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!