Hirdetés

Változtatnának a kosárlabda-bajnokság lebonyolításán

Kérdéses a Maros KK jövője, még az sem biztos, hogy befejezi a jelenleg zajló szezont
Fotó: Haáz Vince

2018. március 15., 12:58

Eltörölnék az alapszakaszos és rájátszásos rendszeren alapuló bajnoki lebonyolítást – többek közt ezt a változtatást akarja bevezetni a Román Kosárlabda-szövetség vezetősége a következő bajnoki idényre vonatkozóan.

2018. március 15., 12:58

Ennek lényege, hogy mind a férfi, mind a női mezőnyben megszűnne a Nemzeti Liga és a másodosztály (1. liga), az együtteseket pedig összevonnák egyetlen bajnokságba, amelyet Szuperligának neveznének. Ebben viszont három értékcsoportot – piros, kék és sárga – szeretnének kialakítani, amelyekbe a férfiaknál a tervezett huszonnégy csapatot (a nőknél 18 csapat várható) a jelenleg zajló szezon eredményei alapján sorolnák be.

Lényegében a piros csoport jelentené a legerősebb, élvonalbeli mezőnyt, ahol idén a rájátszásba jutott együttesek kapnak helyet, majd következik a 9–12. helyezett és a másodosztály első négy helyen végzett csapata, a kék, illetve a hátramaradt csapatok a sárga csoportban.

Hirdetés

Jelen állás szerint Marosvásárhely mindkét képviselőjét – a férfit és a nőit –, a Maros KK-t, illetve a Sirius KK-t a második értékcsoportba sorolnák be.

Természetesen a három értékcsoportban lehetőség lesz a feljebb jutásra és a kiesésre: a bajnokság lejártával a kék és a sárga csoportok első helyezettjei feljutnak a piros, illetve a kék csoportba, míg az első két csoport két leggyengébbje visszaesik. Egyelőre azonban nem lehet pontosan tudni, hogy hány együttes alkotja majd az egyes csoportokat, mivel kérdéses az összes idén versenyben levő klub benevezése a következő szezonra.

Az új bajnokság lebonyolítási rendszere még nem biztos, a szövetség illetékesei dolgoznak a végleges változat kialakításán.

Játszik a Maros KK?

A sereghajtó Bukaresti Dinamo ellen kellene játsszon a Marosvásárhelyi Maros KK a férfi kosárlabda Nemzeti Liga 21. fordulójának szombat délutánra (16 óra) tervezett mérkőzésén, de kérdéses a játékosok pályára lépése, akik amennyiben a napokban nem kaptak fizetést, nem vállalják a játékot.

Közben hétvégén rendezik a női bajnokság középszakaszának alsóházi tornáját, a 6–9. helyezett csapatok semleges helyszínen, Nagyváradon találkoznak. A biztosan utolsó Marosvásárhelyi Sirius KK tét nélkül játssza le három mérkőzését az Aradi ICIM (péntek 20 óra), a Temesvári SCM (szombat 20) és a Gyulafehérvári CSU (vasárnap 16) ellen.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!