Hirdetés

Utolsó téli felkészülését végzi a háromszoros magyar olimpiai bajnok

A világklasszis kenus Sydney-ben párosban és négyesben, míg Athénban négyesben lett olimpiai bajnok
Fotó: Facebook/Kammerer Zoltán

MTI
2021. január 21., 16:20

Hosszú, több mint három évtizedes pályafutása utolsó téli felkészülését végzi a háromszoros olimpiai bajnok kajakos, Kammerer Zoltán, aki szeretne ott lenni a tokiói játékokon.

MTI
2021. január 21., 16:20

A 42 éves versenyző – aki eddig öt olimpián indult – az M4 Sport Sporthíradó című műsorában csütörtökön azt mondta, most is azt érzi, mint tavaly ilyenkor, hogy lassan vége.

Hirdetés

„A halasztással kaptam még egy évet a kajakozásra. A téli edzéseket az ember általában nem szereti, de én most lelkes vagyok, mert tudom, hogy ez az utolsó ilyen időszak. Ez egyszerre jó és rossz érzés is” – fogalmazott Kammerer Zoltán.

A sportoló idén az 1000 méter párosra fókuszál, ebben a számban még kvótákat akar gyűjteni a magyar válogatott.

Két éve Gál Péterrel, tavaly pedig Varga Ádámmal és Dombvári Bencével aratott sikereket ezen a távon, és szerinte idén is e három versenyző közül kerül majd ki a párostársa.

Hangsúlyozta, hogy a legfontosabb az indulási jog kiharcolása májusban, a szegedi pótkvalifikációs regattán, aztán majd hazai vízen eldöntik, hogy melyik duó is utazik Tokióba.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Kikerült a román válogatott keretéből Marius Corbu

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Wass Albertnek nézték a „Vándor székelyt”, a bíróság elrendelte az eltávolítását

A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.

Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Ez is érdekelheti
Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!