HIRDETÉS

Újdonságok az idei Hargita Gyöngye Ralin

Megváltozik a szuperspeciális szakasz helyszíne. Ezúttal nem a rendőrség körül fognak dübörögni a motorok. Archív
Fotó: Pál Árpád

2018. június 27., 12:06

Bő két hét maradt a Hargita Gyöngye Rali kezdetéig, az ország egyik legnépszerűbb autóversenyét július 12–14. között rendezik meg Székelyudvarhelyen és környékén. A huszonhatodik kiírásához érkezett rali az országos bajnokság ötödik versenye lesz. Ferencz Csaba főszervezővel beszélgettünk.

2018. június 27., 12:06

A szervezők kevés helyen változtattak a már jól bevált recepten. Az autópark idén is a II. Rákóczi Ferenc utca felső részén, illetve a Kossuth Lajos utcában lesz felépítve. Az említett útszakaszt csütörtök (július 12.) reggel hat órától szombat estig (július 14.) fogják a forgalom elől lezárni.

„A várost és környékét érintő útlezárásokról és forgalomkorlátozásokról minden szinten értesíteni fogjuk a lakosságot. Az Udvarhelyszéki Közlekedési Info Facebook-csoportban is rendszeresen posztolni fogjuk az információkat, hogy mindenki számára megkönnyítsük a közlekedést” – mondta a főszervező.

Tizenkét szakasz vár a mezőnyre

A szokásos pályabejárásokat szerdán és csütörtökön végzik el a versenyzők. A rali nulladik napjának estéjén a pilóták és a navigátorok összeállnak a szokásos csoportképre a Művelődési Ház előtt, majd este nyolc órakor a Márton Áron téren kezdődik a hivatalos megnyitó. Pénteken reggeltől délután egy óráig tart a shakedown – akárcsak tavaly – a Farcád felé vezető útvonalon.

HIRDETÉS

A 26. Hargita Gyöngye Rali pénteken délután három órakor kezdődik. A nyomvonal nagyjából ugyanaz lesz, mint tavaly. Az első gyorsasági szakasz a bucsini lesz. Ezt tavaly biztonsági okokból törölni kellett, mivel a rádiójel-átjátszó állomásba belecsapott a villám, és tönkrement.

„Idén többszörös biztosítással indítjuk útjukra a versenyzőket, 29 km hosszú lesz, ez a román bajnokság leghosszabb szakasza. Vízválasztó is lehet, nagyon várják a versenyzők, mivel aki itt jól teljesít, tetemes előnyre tehet szert, és akár meg is nyerheti a ralit. Bucsin után a libáni gyorsasági következik, amely 12 km hosszú, gyönyörű, technikás szakasz” – folytatta Ferencz Csaba.

Olyan útvonalak is lesznek, amit háromszor kell megtegyenek a versenyzők. Archív •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Olyan útvonalak is lesznek, amit háromszor kell megtegyenek a versenyzők. Archív
Fotó: Pál Árpád

Pénteken este hét órakor rajtol a legnépszerűbb szakasz, a Székelyudvarhely központjában rendezendő szuperspeciális. „Minden évben egy kisebb meglepetéssel készülünk, ez idén a Dietrich Árpád szuperspeciálist fogja érinteni.

A korábbi évekhez képest megváltozik a nyomvonala, ami a Barátok temploma, a hotel melletti körforgalom és a Művelődési Ház közötti szakaszt fogja érinteni.

Szép és biztonságos lesz, ezáltal pedig nem bénítjuk meg a forgalmat a városban, nem lesz közlekedési probléma. Biztosan zsúfolt lesz a város, mivel másképp nem lehet megszervezni egy ilyen horderejű versenyt, de nem lesznek számottevő akadályok” – vázolta a terveket a főszervező.

A szervizparkot idén is a Kossuth Lajos utcában rendezik be. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

A szervizparkot idén is a Kossuth Lajos utcában rendezik be. Archív
Fotó: Barabás Ákos

Szombaton a Patakfalva, Szentpál és Lövéte gyorsasági szakaszokat háromszor teljesítik a versenyzők. A harmadik lövétei szakasz egyben powerstage is, azaz az első öt helyen végző versenyző pluszpontot kap. A díjkiosztó szombaton este kilenc órától lesz a Márton Áron téren. A tizenkét gyorsasági szakasz össztávja 122,5 km, míg az egész verseny 435 km lesz.

Alig várják, hogy jöhessenek

A beiratkozottak száma egyelőre nem ismert, ez a rali előtt egy héttel fog kiderülni, ám Ferencz Csaba szerint nagyon sokan érdeklődnek külföldről is, többek között Botka Dávid is jelezte részvételi szándékát, aki nemrég a ciprusi ERC-futamon hetedik lett.

„A visszajelzésekből kiderült, mindenki alig várja, hogy eljöjjön hozzánk. Szeretik a környéket, az itteni embereket és a vendéglátást. Ezt próbáljuk maximalizálni minden téren, ez pedig a megyei és helyi önkormányzatokkal együtt közös érdekünk. Sokan segítik a verseny létrejöttét, így most is köszönöm támogatásukat. Kezd rendes nyomvonalba kerülni a rali szervezése, bárhova mentem, mindenhol tárt karokkal fogadtak, és maximálisan segítettek” – tette hozzá.

Mivel tavaly a nyomvonaljelző acélcölöpöket valakik ellopták, idén ezeket kisteherautó-gumikkal fogják helyettesíteni.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Osztályozó vagy kiesés – válaszút előtt a Sepsi OSK

Másfél héten belül eldől a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK sorsa a labdarúgó Szuperligában. Az alsóházi rájátszás utolsó két fordulója előtt latolgattuk az esélyeket, hogyan menekülhet meg a kieséstől a székelyföldi együttes.

Így látták a szurkolók és a játékosok a sepsiszentgyörgyi hokivébét (videóval)

Több mint harmincötezren voltak kíváncsiak a divízió I/A jégkorong-világbajnokság mérkőzéseire a Sepsi Arénában. Videónkban szurkolókat, játékosokat és csapattagokat kérdeztünk a hangulatról, a szervezésről, és arról, mivel buzdítják kedvenceiket.

Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

`
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

Krónika

Magyargyalázó akciót hajtott végre egy Timok-völgyi román férfi Belgrádban

Letépte a magyar nemzeti színű szalagot a nándorfehérvári diadal emlékművéről, és helyére román trikolórt idéző pántlikát kötött egy belgrádi román férfi, aki szerint „mindenhol ellopják a történelmünket a magyarok”.

Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Ez is érdekelheti

Deák Zsombor profi triatlonista három földrészen kergeti az álmait

A triatlon a legnehezebb sportágak közé tartozik: egy 3,8 km úszásból, 180 km kerékpározásból és 42 km szaladásból álló Ironman verseny fizikailag hatalmas megterhelést jelent a sportolóknak. A többszörös világkupa-dobogós Deák Zsombort kérdeztük.

Tizenötödször rajtol el a Tusnád Marathon

Tizenötödik alkalommal rendezik meg szombaton a 23,2 km-es, kihívásokkal teli Tusnád Marathont, amely nemcsak futóverseny, hanem közösségi és kulturális esemény is egyben. A verseny Tusnádfürdőről rajtol, és a Szent Anna-tónál ér célba.

Nagy este az európai kupákban: jönnek az elődöntők visszavágói

Csütörtök este négy labdarúgó elődöntőt is rendeznek az európai kupákban, de szerepel még a kínálatban tenisz, női kerékpár, kézilabda Eb-selejtező és magyar futsalbajnoki is.

Fiatal harcosok a dobogón: eredményes országos bajnokságot zártak a csíki tekvandósok

Kilenc dobogós helyezéssel tértek haza a Csíki Titánok fiatal tekvandósai a múlt hétvégén Konstancán megrendezett országos tekvandóbajnokságról. Az egyesület sportolói egy arany-, négy ezüst- és négy bronzérmet szereztek.

Újabb nívós teqballtornát szerveznek Székelyudvarhelyen

A tavaly novemberi sikeres rendezvény után idén újabb rangos nemzetközi tornának ad otthont Székelyudvarhely. A Góbék Teqball Team szervezésében idén nyáron két kiemelt verseny is lesz a városban.

A csíksomlyói Simó Éliás Máté svájci korosztályos asztaliteniszbajnok lett

Május első napjaiban Schaffhausen adott otthont a svájci asztalitenisz-bajnokság U15-ös korosztályának döntőjének, ahol a TTC Bern és a Székelyudvarhelyi ISK versenyzője, Simó Éliás Máté kiváló szerepléssel hívta fel magára a figyelmet.

Kizárták a Hargita Rali győztesét és dobogósát

A megengedettnél magasabb oktánszámú üzemanyagot használtak autóikban, így a Hargita Rali Sportfelügyelői Kollégiuma kizárta az idei verseny győztesét, Andrei Gîrtofant és harmadik helyezettjét, Sebastian Barbut.

Ki lesz az Inter ellenfele Münchenben?

Lesz mivel elütni az időt a Bajnokok Ligája meccsig: római tenisztornák, vízilabda bajnokik, kosárlabda helyosztók, aztán késő este jön a PSG–Arsenal visszavágó.

Két országban, két fronton küzdöttek a Sport-All karatékái

Miközben sokan a május elsejei hosszú hétvégét pihenéssel töltötték, a Sport-All Sport Club sportolói verseny- és tanulóterepen voltak. A klub harcművészei két országban, két külön eseményen képviselték a csapatot.

Megmozdul az egész város a KSE Napokon

Kézdivásárhelyen intenzív mozgással köszöntik a májust, elkezdődtek a hagyományos KSE Napok, amelynek keretében a céhes városban működő klubok, szakosztályok, fiatal és veterán sportolók mutathatják meg tudásukat, mérhetik össze erejüket.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!