A 35 éves szakvezető a klubalapító Gheorghe Hagit váltja az 1. Ligában az alsóházi rájátszást megnyert Viitorul kispadján, aki egy fordulóval a szezon vége előtt mondott le a posztjáról.
Ruben Alfonso szakmai stábjában mind honfitársai, Francisco Ruiz Beltran, Pere Romeu Sunyer és Ivan Penaranda Llaurado tevékenykednek.
A Viitorul új vezetőedzője kevés tapasztalattal rendelkezik, hiszen korábban mindössze a katari Al Ahlit irányította 2018 decembere és 2019 novembere között, illetve másodedző volt a spanyol élvonalbeli Real Sociedadnál.
Ruben Alfonso a második spanyol tréner jelenleg a román élvonalban, mellette még a Nagyszebeni Hermannstadttal a bennmaradást kiharcoló Ruben Albes dolgozik az 1. Ligában.
Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.
Nemcsak tehetséges kézilabdázó Kerekes Éva, hanem igazi művészlélek. A nyári szünetben azzal bizonyította művészi vénáját, hogy egy szívügyének számító projektet valósított meg: kifestette egykori iskolájának falait.
Több tíz kilométeren át 1800–2000 méteres magasságban kígyózik, sokan a romániai tereputak királyának tartják. Aki a Transalpinát már bejárta, lehet fogalma róla, de a belőle leágazó Strategica még azt is lepipálja.
A legfrissebb amerikai hírszerzési értékelések szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök a következő néhány évben korlátozott támadást indíthat egy NATO-tagállam ellen, hogy próbára tegye a katonai szövetség elszántságát.
Baka Andrást, a Legfelsőbb Bíróság korábbi elnökét jelöli köztársasági elnöknek a Tisza Párt parlamenti frakciója.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!