Hirdetés

Már nem Gheorghe Hagi a Viitorul edzője

2014 szeptembere óta irányította a Viitorult
Fotó: Pinti Attila

2020. augusztus 02., 19:30

A labdarúgó 1. Liga alsóházának első helyét már korábban bebiztosított FC Viitorul hivatalos oldalán jelentették be, hogy vasárnaptól már nem Gheorghe Hagi a csapat vezetőedzője.

2020. augusztus 02., 19:30

„Ma, augusztus 2-án úgy döntöttem, hogy visszalépek a Konstancai Viitorul felnőtt csapatának vezetőedzői pozíciójából, ahol 2014 szeptembere óta szerepelek. Fantasztikus időszak volt ez, hiszen megnyertük a bajnokságot, a Román Kupát és a Szuperkupát is. Továbbra is maradok a Gheorghe Hagi Labdarúgó Akadémiánál, ahol a technikai igazgatóval közösen fogjuk irányítani az ifjúsági központot. A napokban a klub elnökével pedig közösen meg kell találjuk az új vezetőedzőt a Viitorul élére, hogy az 1. Liga következő idényének rajtájig minél több ideje legyen megismerni a csapatot és a játékosokat” – nyilatkozta Hagi az fcviitorul.ro oldalnak.

Hirdetés

Hagi irányításával a tengerparti együttes megnyerte a 2016–17-es bajnokságot. Az idei pontvadászatban nagy meglepetésre lemaradt a felsőházi rájátszásról, az alsóházban viszont könnyedén húzta be a Viitorul az első helyet. Utóbbi két meccsén viszont vereséget szenvedett, előbb az FC Hermannstadt otthonában (2–0), majd hazai pályán a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-tól (0–3) kapott ki úgy, hogy nem szerzett gólt.

Az utolsó fordulóban a Bukaresti Dinamóval játszik a Viitorul.

Kapcsolódó

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás, 13. forduló
2020. 08. 01., 16:30 Academica Clinceni Nagyszebeni Hermannstadt 0–2
2020. 08. 01., 19:00 FC Viitorul Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 0–3
2020. 08. 02., 14:00 Jászvásári Poli Chindia Târgoviște 1–0
2020. 08. 02., 21:30 FC Voluntari Bukaresti Dinamo 1–2

Labdarúgó 1. Liga, 2019–2020-as szezon, alsóházi rájátszás
M GY D V GK P
1. FC Viitorul 14 6 5 3 25–17 43
2. Nagyszebeni Hermannstadt 12 6 4 2 18–14 35
3. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 13 4 5 4 19–17 34
4. Academica Clinceni 14 7 0 7 14–21 32
5. FC Voluntari 14 6 3 5 16–12 31
6. Jászvásári Poli 14 5 4 5 17–17 30
7. Bukaresti Dinamo 9 2 2 5 8–11 25
8. Chindia Târgoviște 12 3 1 8 9–17 23

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ingyen közvetítik a kézilabda-válogatott találkozóit a tévétársaságok

Hatályba lépett az a jogszabály, amely biztosítja, hogy a román kézilabda-válogatott mérkőzéseit ingyenesen közvetítsék a televíziók. Az erről szóló törvényt Nicușor Dan államfő írta alá, miután azt korábban a parlament is elfogadta.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Megtalálta, megtartotta, költeni is kezdte a pénzt

Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.

`
Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Krónika

Hatezer éves településre és világháborús lőszerekre bukkantak egy kukoricásban

Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Elindul a bérletértékesítés az FK Csíkszeredánál

Hétfőtől lehet megváltani az FK Csíkszeredánál a labdarúgó Szuperliga 2026–27-es idényére szóló szezonbérleteket. Az első héten kizárólag a tavalyi bérletesek újíthatják meg helyeiket.

Imre Patrik Haalandban bízik, Tuchelben kevésbé – humorral fűszerezett vb-tippek

A Gyergyói Hoki Klub jégkorongozója, Imre Patrik nemcsak a jégen nyújt őszinte játékot, hanem a labdarúgó-világbajnokság kapcsán is kimondja amit gondol.

Romokban a brassói foci, de felcsillant a reménysugár

A viszontagságos múlttal rendelkező, többször felszámolt, majd 2024 nyarán újraalapított Brassói Corona kivívta a 3. ligás szereplés jogát. Románia egyik legnagyobb városa viszont továbbra is messze áll az élvonaltól.

Mbappé büntetője döntött, Franciaország negyeddöntős a világbajnokságon

Kylian Mbappé tizenegyesből szerzett góljával Franciaország 1–0-ra legyőzte Paraguayt a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében. A következő körben Marokkó vár rá.

Hegedűs saját térfeléről szerzett gólt az FK Csíkszereda edzőmeccsén

Második felkészülési mérkőzését is lejátszotta ausztriai edzőtáborában az FK Csíkszereda. Szabó István együttese ezúttal 2–1-re kikapott a cseh élvonal újoncától, az FC Zbrojovka Brnótól.

A focivébé három házigazdája közül az egyik búcsúzott

Az első félidőben jobb volt Kanada, a pihenőt követően Marokkó szerezte meg a vezetést, ez pedig döntőnek bizonyult a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjének első meccsén.

A spanyolok végső sikerérét várja a székelyudvarhelyi multifunkcionális edző

Az Agyagfalvi Lendületet ezüstéremig vezette a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságban, emellett évek óta a székelyudvarhelyi Rose Sports multifunkcionális edzőjeként dolgozik. Ezúttal a focivébéről faggattuk Rózsa Árpádot.

Nincs megállás, máris jönnek a nyolcaddöntők a focivébén

Szombat hajnalban kialakult a legjobb 16 mezőnye a labdarúgó-világbajnokságon. Már este nekivágunk a nyolcaddöntőknek, mutatjuk a párharcok menetrendjét.

Az egyiptomiak lőtték pontosabban a tizenegyeseket, ott vannak a nyolcaddöntőben

Tizenegyespárbajban dőlt el a továbbjutó kiléte a labdarúgó-világbajnokság péntek késő esti tizenhatoddöntőjében: Egyiptom és Ausztrália nem bírt egymással a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem, a büntetőknél Mohamed Szalahék voltak pontosabbak.

Gól nélkül zárta a bulgáriai edzőtábort a Sepsi OSK

Két felkészülési mérkőzéssel fejezte be bulgáriai edzőtáborát a Sepsi OSK. Ovidiu Burcă együttese pénteken a Slavia Sofia és az FK Hebar ellen is pályára lépett, ám egyik találkozón sem sikerült betalálnia.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!