Hirdetés

Új alapokra építik az udvarhelyi sportot

A felújított műgyeppályán kicserélik a kapukat és a világítást is. Ha minden jól alakul, a teniszezők is fedél alatt gyakorolhatnak
Fotó: Veres Nándor

2018. március 28., 11:31

Folyamatban van a székelyudvarhelyi városi sportcsarnok melletti műgyepes pálya felújítása. Ez csak az egyik része egy összetett projektnek, amit a jövöben szeretnének megvalósítani az Iskolás Sportklubnál. Az intézmény igazgatójával, Bartus Attilával beszélgettünk a tervezett infrastrukturális fejlesztésekről és a város sportjának jövőjéről.

2018. március 28., 11:31

Mint kiderült, a műgyepes pálya felújítása a Nemzetstratégiai Kutatóintézet egyik fejlesztési programjában nyertes pályázat révén valósulhat meg. „2005-ben, az árvíz után került műgyep a pályára, az elmúlt tizenhárom évben pedig fent volt. Az ilyen felületeket általában négy-öt évente cserélni szokták, mi eléggé vigyáztunk rá, így sokáig lehetett használni” – mondta Bartus Attila.

A beruházás értéke 26 ezer euró körül van, ebből nemcsak 900 négyzetméternyi műgyepet helyeznek el, hanem kicserélik a kapukat és a világítást, valamint két fedett cserepadot is felállítanak a pálya szélén.

„Amikor az ISK igazgatója lettem, a legelső intézkedésem az volt, hogy a pálya körüli kerítést felújítsuk, ez már elkészült. A cél az, hogy a pályát az arra érdemesek használják. Korábban főleg hétvégenként volt sok panasz a környékbeli lakóktól, mivel a kerítésen vágott lyukakon többen bementek a pályára, bömbölt a zene, a pályán pedig szemeteltek, nagyon rendetlenek voltak” – folytatta az igazgató.

A pályát ezentúl is ingyenesen használhatják a tanintézmények diákjai, egyedüli kikötés, hogy testnevelő tanár vagy edző irányításával, civilizált módon.

Tervbe van véve a teniszpálya felújítása is. „Úgy néz ki, hogy Orbán Erzsébet teniszedző közbenjárásával be tudunk szerezni egy mobil tetőzetet, amivel befednénk, így minden időjárási körülmény között használni lehet majd a salakpályát.”

Újraépítenék a lelátót

A városi stadionnal kapcsolatban is komoly tervek vannak. Az atlétikapályára vonatkozóan elkészült egy felújítás terv, ezt a polgármesteri hivatal leadta az Országos Beruházási Vállalathoz (CNI). Amikor a hivatal küldöttsége lent volt a CNI igazgatóságánál, azt mondták nekik, hogy könnyebben tudnak pénzt pályázni, ha nagyobb léptékben gondolkodnak.

Hirdetés

„Most a lelátó tervein dolgoznak. A csíkszeredai tribünhöz hasonlót gondoltunk el, vagyis az ülőhelyek alatt kiszolgáló egységek lennének, úgymint öltözők, tusolók, mosdók és egy teljes rehabilitációs központ, ahol akár egyszerre hat sportoló tud egy kinetoterapeuta segítségével munkát végezni.

Ez egy nagyobb beruházás lenne, ehhez le kellene bontani a lelátót.

A két projektet lehet egyben és külön is kezelni. Amennyiben a CNI azt mondja, támogatja az egyik felét, akkor a másik felére lehet külső forrásokat keresni. Gálfi Árpád polgármester több tárgyalást is folytatott ez ügyben, úgy néz ki, jó úton haladunk” – vázolta a terveket Bartus.

Csak jó időjárás esetén lehet használni az atlétikapályát. Ezen is változtatnának. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Csak jó időjárás esetén lehet használni az atlétikapályát. Ezen is változtatnának. Archív
Fotó: Barabás Ákos

A sétatéri stadion atlétikapályája jelenleg katasztrofális helyzetben van, a futófelület egy sártenger. „Ha nem kapott volna két árvizet, vagy ha rendes alapja lett volna, nem lenne akkora nagy gond. Viszont ha most öt percet esik az eső, rögtön megáll rajta a víz, és elkezd mohásodni. Minden tavasszal megtisztíttatjuk, de ez csak pillanatnyi megoldás” – mondta a pályáról az igazgató.

A városi sportcsarnokban is szeretnének további fejlesztéseket eszközölni. Az ISK korábban sikeresen pályázott a tanügyminisztériumnál, az elnyert összegből pedig erőgépeket vásároltak, ezeket viszont egyelőre nincs hova tenni.

„A főbejárattól jobbra lévő részt be lehetne fedni gumipadlóval, a gépeket pedig oda szerelnénk fel. Így ha zsúfoltság van a programban és a pályán már edz egy csapat, addig a másik kint erőnléti tréningeket végezhetne. A csarnoknak van saját konditerme, amit felújítottunk, de az kicsi” – folytatta.

Egy új sportcsarnok megépítése is tervbe van véve, e tekintetben a városvezetőség már megtette az első lépéseket, megvásárolta a birkózóterem mögötti területet (korábban tenisz-, majd betonpálya volt).

„Oda van elképzelve egy új, multifunkcionális sportcsarnok építése. Összetolható lelátói lennének, hogy akár két edzőfelületet is ki lehessen alakítani. Ennek az a célja, hogy minden teremsportot kiszolgáljon és hogy önfenntartó legyen.”

Hosszú távú terv. A birkózóterem mögé épülhet fel az új sportcsarnok. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Hosszú távú terv. A birkózóterem mögé épülhet fel az új sportcsarnok. Archív
Fotó: Barabás Ákos

Nemrég Székelyudvarhelyen járt a Magyar Kézilabda-szövetség küldöttsége, hogy megnézze, mik azok az infrastruktúrák, termek, helyiségek, ahol kézilabda-oktatás zajlik.

Körbevezettük őket, megnézték a Móra Ferenc Általános Iskola, illetve a Bányai János Szakközépiskola tornatermét, valamint a Rákóczi Sportcentrumot és a városi sportcsarnokot is, hiszen a leendő kézilabda-akadémiára szánt támogatás nagy része infrastrukturális fejlesztésre fog menni

– mondta Bartus. Kiemelte, hogy akárcsak a már létező labdarúgó- és jégkorong-akadémiánál, az első támogatási összeget fejlesztésekre költötték: területeket vásároltak, labdarúgó- és műjégpályákat építettek.

Három hete Gálfi Árpád polgármester vezetésével egy udvarhelyi delegáció Magyarországon járt, ellátogatott Győrbe és Balatonboglárba, ahol megtekintette a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) létesítményeit is, mivel annak mintájára van elképzelve az udvarhelyi akadémia.

Nem aprópénz a versenysport

Jelenleg hat korosztályban zajlik kézilabda-oktatás a városban, az ifjúsági 1-es, 2-es és 3-as korosztály az ISK-nál, míg a 4-es, 5-ös és 6-os a Székelyudvarhelyi KC-nál edz. Utóbbi három korcsoportban az edzők már hónapok óta ingyen tartják az edzéseket, így mindenki várja, hogy megoldódjon ez a probléma.

„A bajnokságok zajlanak, nincs szünet, ők is azért edzenek, hogy eredményeket érjenek el. Szerencsére ebben is partner a hivatal, közösen keressük a megoldást. Ha az ISK-nál akkora költségvetésünk lenne, mint amekkora 2015-ben volt, akkor simán fel tudnánk vállalni őket is. Most viszont csak harmadát kaptuk, így muszáj külső forrásokhoz fordulni, pályázni” – fogalmazott Bartus.

Kiváló eredményeket érnek el az ifjúsági kézilabdázók. Jövőjüket mindenképp biztosítani kell. Archív •  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Kiváló eredményeket érnek el az ifjúsági kézilabdázók. Jövőjüket mindenképp biztosítani kell. Archív
Fotó: Barabás Ákos

Az atlétikaedző kitért pozíciójával járó pozitív és negatív dolgokra is. „Igazgatóként egyik szemem sír, a másik pedig nevet: jó eredményeink vannak a kézilabdázóknál, de a szinten tartáshoz és fejlődéshez még több pénz kell, a források pedig egyre kisebbek. Én azt mondom, hogy inkább nevessünk, a sírós részt valahogy megoldjuk.

Jelenleg az ifjúsági 1-es és 2-es korosztályban is elődöntőbe jutottak a fiú- és lánycsapataink. Ez viszont rengeteg pénzbe kerül. Ha az elődöntőben hat csapat van, az öt nap alatt öt mérkőzést jelent. Ez napjára fejenként, kedvezményesen száz lejes kiadást jelent, ha megszorozzuk 16–17 fővel, akkor is csak a kiadandó összeg felét kapjuk meg.

A másikat pedig a helyszínen osztják ki a csapatokra, mint a terem, az orvosi asszisztencia, a játékvezetők, a megfigyelők díjai. Így egy elődöntős torna egy csapat számára kb. 8000–10 000 lejbe kerül. És mi van akkor, ha négy csapatod van?” – tette fel a költői kérdést Bartust, majd hozzátette: az ISK-nál továbbra is az a cél, hogy minél magasabb szinten és minél eredményesebben sportoljanak a fiatalok.

A nagy átalakítás

Az ISK igazgatója szerint egyre kisebb a minisztériumtól kapott pénzösszeg, ezért Székelyudvarhelyen komoly összefogásra van szükség, hogy minél több külsős támogatást lehessen bevonzani.

„Meg kell nézni, mely sportágakat kell kiemelten támogatni, máskülönben elaprózódik a pénz, ez pedig az eredményesség visszaeséséhez, a minőségi sport hanyatlásához vezet.

Szerencsére elindult a városi sportélet új alapokra való felépítése.

A polgármesteri hivatal, az Urbana és a Székelyudvarhelyi Sportért Alapítvány létrehozta a Székelyudvarhelyi Sportért Egyesületet, ez pedig minden szinten átlátható lesz. A magyar kormánytól kapott pénzt úgy kell elkölteni és elszámolni, hogy Budapesten lássák, itt tiszta, komoly munka folyik, hogy a jövőben is támogatásra érdemesek legyünk. Így pedig létre lehet hozni egy székelyföldi kézilabda-akadémiát” – fejtette ki.

Az atlétika sportágban számos országos bajnokságon dobogós helyezést elért sportoló edzője kiemelte, nem szabad egy helyben álldogálni. „A mocsár is egy helyben áll, semmit sem csinál, csak büdösödik, és mindent bomlaszt maga körül. Legyen inkább egy sebes folyó, ami kitakarít mindent.

Folytonosság kell, a városi sportéletet pedig biztos alapokara kell felépíteni. Hiszen ha cserélődnek is a polgármesterek, a rendszer maradjon meg, álljon stabilan. Ne dőljön össze, mint egy kártyavár, ne függjön egy személytől, mint ahogy a Székelyudvarhelyi KC vagy a Sportklub esetében volt.

Reméljük, hogy a következő hetekben sok kérdésre választ kapunk” – zárta a beszélgetést Bartus Attila.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!