Hirdetés

Állva maradt a Novák-rendelet, történelmi sikerről beszél a volt sportminiszter

Több mint két éve jelent meg a Novák-rendelet
Fotó: Haáz Vince

A korábbi sportminiszter által kihirdetett törvényt erőteljesen vitatták. A jogszabály előírja, hogy egy csapat keretének majdnem felének románnak kell lennie. A klubok megtámadták, de nem tudták a szőnyeg alá söpörni a rendeletet.

2025. január 24., 14:49

A Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék (ICCJ) 2025. január 22-én, szerdán hozott végleges határozatában kimondta, hogy az úgynevezett Novák-rendelet, amelyet a Nemzeti Sportügynökség (ANS) volt elnöke, Novák Károly-Eduárd kezdeményezésére adott ki, és amelyet 2022. július 9-én tett közzé a Hivatalos Közlönyben, helyes.

Hirdetés

A döntés értelmében az ANS-hez tartozó összes szövetség köteles alkalmazni a rendelet előírásait.

Ennek a 6. cikke kimondja: „A román élsportolók részvételi aránya a hivatalos nemzeti sportversenyeken, felnőtt és ifjúsági szinten, nem lehet kevesebb 40%-nál azon sportolók összlétszámához képest, akik a csapatban egy mérkőzés során a pályán szerepelhetnek.”

A Besztercei Gloria klub pert indított az ANS ellen Novák rendeletének elfogadása miatt.

Az ügy a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék elé került, amely úgy döntött, hogy megsemmisíti a Kolozsvári Fellebbviteli Bíróság határozatát, újratárgyalta az ügyet, és elutasította a besztercei klub keresetét, amit megalapozatlannak ítélt.

•  Fotó: Novák Károly Eduárd/Facebook Galéria

Fotó: Novák Károly Eduárd/Facebook

A Román Kézilabda Szövetség (FRH) megjelenését követően alkalmazta a Novák-rendelet előírásait, így kötelezővé tette a nemzeti ligákban szereplő klubok számára, hogy a mérkőzés jegyzőkönyvében 16 játékosból legalább 7 román sportolót nevezzenek.

Kapcsolódó

Ennek a be nem tartása 30 000 lej bírságot von maga után.

A múlt héten az FRH vezetősége megbeszélést folytatott az élvonalbeli együttesek képviselőivel arról, hogyan biztosítható, hogy a román játékosok több játéklehetőséget kapjanak a klubcsapatokban. A végső döntést a szakszövetség igazgatótanácsának következő ülésén szavazzák meg.

•  Fotó: Rab Zoltán Galéria

Fotó: Rab Zoltán

Novák Károly-Eduárd röviddel az ICCJ döntésének bejelentése után reagált. Az volt sportminiszter kijelentette, hogy „ez a győzelem jelentős hatással van a román sportolók jövőjére”.

„Történelmi nap a román sport számára! Alapvető fontosságú, hogy tiszteletben tartsuk a törvényt, és támogassuk sportolóinkat, biztosítva számukra a szükséges lehetőségeket, hogy fejlődhessenek, játszhassanak és kiválóan szerepelhessenek a legnagyobb nemzetközi színpadokon! Gratulálok minden résztvevőnek, és kötelezzük el magunkat továbbra is a román sport támogatása mellett!” – írta Novák közösségi oldalán.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

`
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Pályán a Sepsi OSK, Forma–1 és Atlético–Barcelona – a vasárnapi sportműsor

Hazai pályán fogadja a Voluntarit a Sepsi OSK, a Kolozsvári CFR az Universitatea Craiovát. A Forma–1 mezőnye São Pauloban versenyez, a MotoGP Katarban zárja a hétvégét, a La Ligában Atlético Madrid–Barcelona, a Serie A-ban Fiorentina–Juventus következik.

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!