HIRDETÉS

Tornagyőzelemmel kezdte az évet Simona Halep

Fotó: Facebook/WTA

2022. január 09., 11:12

A korábbi világelső Simona Halep megnyerte a Melbourne Summer Set 1 elnevezésű tenisztornát, miután a vasárnap délelőtti döntőben két játszmában, 6:2, 6:3 arányban legyőzte az orosz Veronyika Kugyermetovát.

2022. január 09., 11:12

Az ausztráliai tornán a női világranglista 20. helyezettjeként indult és a harmadik kiemelt román teniszező 1 óra és 14 perc alatt múlta felül a harmadik számú esélyes vetélytársát.

HIRDETÉS

A döntő első szettjében Halep 1:2-ről fordítva sorozatban öt játékot nyert meg, és magabiztosan került előnybe. A második játszma eleje még nehezebb volt, hiszen Kugyermetova 2:0-ra vezetett, de a konstancai sportoló gyorsan felállt, 3:2-re ismét fordított, majd 4:3-nál elvette ellenfele adogatását, és végül megszerezte a győzelmet.

Simona Halep a harmadik egymás elleni mérkőzését is megnyerte Kugyermetovával szemben, és a tavalyi, a sérülések miatt sikertelen idény után tökéletesen kezdte az új szezont, pályafutása 23. tornagyőzelmét szerezte meg, ezzel hétfőtől több helyet is előrelép a világranglistán.

A 30 éves Halep számára ez a torna volt az utolsó felkészülés a január 17. és 30. között zajló Australian Open előtt, mivel lemondta részvételét a jövő heti sydney-i tornán.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

`
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Érmeket szereztek a székelyföldi ökölvívók a felnőtt magyar bajnokságon

Először szerepelt egyszerre három székely sportoló is a Felnőtt Ökölvívó Magyar Bajnokságon, ketten éremmel a nyakukban térhettek haza. Csiki Róbert ezüstöt, Benedek Péter bronzot szerzett.

Wimbledon, Forma-1 és Tour de France – vasárnap a képernyőn

Az egyéni sportágak kerülnek fókuszba: javában zajlik a wimbledoni Grand Slam tenisztorna, a Forma-1 mezőnye a Brit Nagydíjon versenyez, a francia kerékpáros körversenyen a második szakasz következik.

Mind az öt kategóriában a legjobb tízben a világon a Góbék teqballosai

A Nemzetközi Teqball Szövetség (FITEQ) közzétette a legfrissebb világranglistáit, amelyből kiderül, hogy a Góbék Teqball Team sportolói mind az öt kategóriában a legjobb tíz helyezett között vannak.

Izgalmas meccsek a klubvébén és FCSB–CFR csata a Szuperkupában

A szebeni és a francia körversennyel lehet hangolni a későbbi sportkavalkádra, időmérő a Brit Nagydíjon, PSG–Bayern és Dortmund–Real szuperrangadók a klubvébén, köztük pedig a Szuperkupával elrajtol a szezon a Szuperligában.

Kiderül, ki jut elsőként a klubvébé elődöntőjébe – a pénteki sportműsor

Kiderül, ki lesz az első elődöntős a klubvébén, de a teniszrajongók és az autósport szerelmesei sem maradnak izgalmak nélkül: jön a wimbledoni folytatás, F1-es szabadedzések, női Eb-rangadók és zárásként a Fluminense–Al Hilal csata is.

Tour de France, női foci-Eb – a csütörtöki sportműsor

A csapatbemutatóval kezdetét veszi a francia kerékpáros körverseny idei kiírása. Két mérkőzést játszanak a női labdarúgó Európa-bajnokságon.

Motorzúgás, világsztárok és extrém kihívások – robban a Ditrocks Hard Enduro

Tovább növekszik a Ditrocks nemzetközi presztízse: nyolcadik alkalommal szervezik meg az extrém terepen zajló motoros versenyt, amelyre már húsz országból érkeznek résztvevők. A szervezők látványos pályákat és helikopteres repülést is ígérnek.

Hogyan juthat vissza a Sepsi OSK, hokibajnok lesz a Steaua? – itt a Helyzetbe hozunk! videocast

Elrajtolt a Székely Sport új videóműsora, a Helyzetbe hozunk! Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Foci, kézilabda, hoki – vélemények, elemzések, sztorik a Sepsi OSK-tól a válogatottakig, Csíkszeredától Bukarestig.

A fővárosban remekeltek a székelyföldi klubok atlétái

Az elmúlt időszakban Bukarest adott otthont a korosztályos atlétikabajnokság döntőinek. A székelyföldi klubok versenyzői kimagasló eredményeket értek el.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!