
A Kyodo japán hírügynökség egy meg nem nevezett forrása szerint a japán kormány és a szervezőbizottság még márciusban egyeztet a Nemzetközi Olimpiai Bizottsággal (NOB) és a további érintettekkel, s ezt követően hivatalosan is bejelentik majd a külföldi szurkolók beutazására vonatkozó tilalmat.
A várható indoklás szerint minderre a koronavírus, különös tekintettel annak mutációinak egyre gyorsuló terjedése miatt van szükség.
A kormány a hírek szerint a japán közvélemény többségi akaratának eleget téve hozta meg döntését. A NOB, a szervezők, kormány, valamint a tokiói városvezetés és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság múlt szerdán jelentette be, hogy március végéig döntenek a külföldi szurkolók esetleges beutazásának feltételeiről, majd áprilisban arról is határozni fognak, mennyi néző lehet az egyes helyszíneken.
Hasimoto Szeiko, a szervezőbizottság elnöke korábban azt mondta, a lángfutóváltó március 25-i rajtjáig eldől a külföldi szurkolók sorsa. Ennek fukusimai rajtja már biztosan nézők nélkül zajlik majd.
Az egyéves halasztás miatt az olimpia rendezési költségei már mintegy 15 milliárd dollárt tesznek ki, a veszteség pedig tovább nőhet, ha a szervezők elesnek a tervezett jegybevételtől.
A tavalyról idén nyárra halasztott tokiói olimpia a tervek szerint július 23-án kezdődik, és augusztus 8-ig tart, a paralimpiát augusztus 24-től szeptember 5-ig rendezik.
A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Gheorghe Hagi kihirdette végleges keretét a közelgő négy mérkőzésre a Nemzetek Ligája új kiírásában. Marius Corbu nem szerepel a listán, így még várat magára a bemutatkozása a felnőtt nemzeti együttesben.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
A székelyudvarhelyi Emlékezés Parkjában található „Vándor székely”-szobor eltávolítását rendelte el alapfokú ítéletében az Arad megyei törvényszék, mert a felperes állítása szerint ez a Romániában háborús bűnösnek nyilvánított Wass Albert írót ábrázolja.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!