A székely sportoló hatodik olimpiáján vett részt. Szombaton a sílövők 7,5 km-es sprintversenyén a 87 biatlonista között a 81. helyen ért célba.
Eredetileg szerdán kellett volna ismét versenyezzen, de a 15 kilométeres próbát a rossz időjárás miatt elhalasztották. Tófalvi így – romániai idő szerint – csütörtökön délelőtt szállt harcba. Három kilométer után tértek be először a lőtérre, ahol Tófalvi egy hibát vétett, a második körben már kettőt, és a harmadik rendkívül rosszul sikerült, hiszen négy lövést is elrontott. Az utolsó körben viszont nem hibázott.
Érdekesség, hogy egy olyan sportoló szerezte meg az aranyérmet, aki az IBU világkupa-sorozat 40. helyén áll. Ő a svéd Hanna Oeberg, aki egyetlen lövését sem rontotta el, és így 41 perc 7,2 másodperc alatt ért célba. A második helyen az orosz nemzetiségű, de szlovák színekben versenyző Anasztazija Kuzmina lett (41 perc 31.9 másodperc/2 lőhiba), a harmadik pedig a német Laura Dahlmeier (41 perc 48,4 másodperc/1 lőhiba). Egyébként a világkupa-sorozat élén álló finn Kaisa Makarainen csak a 13. helyen végzett.
A 39 éves Tófalvinak végül 52 perc 13.7 másodpercre volt szüksége, hogy a célvonalon átcsússzon. Ezzel a 84. lett, és számára véget ért a phjongcshangi szereplés.
Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.
Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.
Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.
Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.
Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.
Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!