Az esemény végén, kedden este közzétették az összegyűlt összeget,
a 30 180 lej bevételt a dévai Szent Ferenc Alapítvány kapta meg, amely Böjte Csaba ferences rendi szerzetes irányításával nehéz sorsú gyerekeken segít.
A kétnapos fesztiválon hétfőn a székely és magyar utánpótlás-együttesek csaptak össze. A kedd esti zárótalálkozón, amely 6-3-as székely sikert hozott, jelenleg is aktív, valamint korábbi játékosok – köztük a tíz évvel ezelőtti, szapporói világbajnokságon a világelitbe feljutott magyar válogatott tagjai – léptek jégre.
A székelyföldi csapatban csíki és gyergyói, illetve Székelyföldről induló, magyarországi együttesekben játszó hokisok kaptak helyet.
Csíkszereda polgármesterét, Ráduly Róbert Kálmánt, a székely-magyar hokis gála főszervezőjét arra kértük, összegezze a két nap alatt tapasztaltakat.
Az eddigi, úgynevezett gálamérkőzések közül messze ezen volt a legkomolyabb a játékosok hozzáállása és a legmagasabb színvonalú hokit láthattuk. Nem beszéltem arról az áttörésről, amit a Magyar Jégkorong Szövetség és a Székelyföldi Jégkorong Akadémia hat utánpótlás-mérkőzése megvalósított, és arról az egész napos, igencsak tartalmas színpadi programról, amely egyedivé tette az eseményt – szó volt a fő színpadon a jégkorong akadémiáról, az olimpiát is megjárt jégkorongozóinkról, beszéltünk a bajnoki címet nyert hokistákról, és a sporttámogatókról is.
– mondta el Ráduly.
„Családi, közösségi eseményt hirdettünk, és teljes mértékben megfeleltünk a saját magunk támasztotta elvárásnak. Nagyon köszönöm személy szerint is a szervezőtársaknak, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiának és vezetőinek, Nagy Attila Ferenc igazgatónak, és Tánczos Barna elnöknek a támogatást, illetve a városháza munkaközösségének, különösen Prigye Kingának és Szabó-Ferenczy Krisztinának a segítséget, akik rengeteget dolgoztak ezen az eseményen – nem munkahelyi kötelezettségből. A magyar oldalról Péter Emesét szeretném megemlíteni, mint segítőt” – hangsúlyozta a polgármester.
A székely-magyar jégkoronggálát megelőzően két korosztályban is összecsaptak Székelyföld és Magyarország ifjúsági válogatottjai, hétfőn és kedden az U15-ösök és az U16-osok is megmérkőztek. Az U15-ös csapatok első találkozóját a székelyek nyerték 4–3-ra, majd két magyarországi siker következett: a vendégek 5–1-re és 10–1-re győztek. Az U16-osok összecsapások eredményei: Székelyföld–Magyarország 4–3 (büntetőlövésekkel), 8–6 és 1–2.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!