Hirdetés

Tizennégy éremmel tértek haza a gyergyói sífutók

Az ország legjobb sífutói mérték össze képességeiket Felsőbányán
Fotó: Romfeld László

2018. február 27., 18:06

Ismét számos éremmel tértek haza a Gyergyószentmiklósi ISK sífutói a iskolás sportklubok versenyzőinek országos bajnokságáról. A gyűjtemény 6 arany és 6 ezüst, illetve 2 bronzéremmel gazdagodott.

2018. február 27., 18:06

Az országos bajnokságot Máramaros megyében, Felsőbányán rendezték meg, a sportág hazai képviselőinek színe-java rajthoz állt, ami természetes is, hiszen ez a verseny a sífutó-utánpótlás egyik legrangosabb romániai viadalának számít.

A gyergyóiak így a Csikszeredai ISK, Besztercei ISK, Dornavátrai ISK, Felsőbányai ISK, Barcarozsnyói ISK, Zernyesti ISK, Sinaia-i ISK sportolóival kellett felvegyék a küzdelmet.

Hirdetés

Az első versenynapon a 7,5 kilométeres klasszikus stílusú próbán Fórika Szabolcs az ifjúsági 1-es korosztályban a várakozásoknak megfelelően megnyerte a versenyt, és szintén országos bajnok lett Balázs Barbara is a gyermek korosztályban, a 3 kilométeres klasszikus stílusú versenyszámban.

•  Fotó: Romfeld László Galéria

Fotó: Romfeld László

Ezen a napon még két ezüstöt szereztek a gyergyóiak. A kadet korosztály 5 kilométeres klasszikus stílusú versenyében Balázs Izabella, a gyermekek között pedig Bernád István 3 kilométeres klasszikus próbáján lett második. Ugyanitt a lányok között Pál Boglár lett harmadik.

A bajnokság második versenynapján Balázs Izabella nyert bajnoki címet az 5 kilométeres szabad stílusú versenyben, és Balázs Barbara begyűjtötte második elsőségét is a 3 kilométeres klasszikus megmérettetésen. Második helyen végzett Fórika Szabolcs a 7,5 kilométeres szabad stílusban, valamint Bernád István és Pál Boglár klasszikus stílusban, 3 kilométeren.

•  Fotó: Romfeld László Galéria

Fotó: Romfeld László

Az aznap elért bronz lehetett volna fényesebb is, de Bernád Andrea az ifjúsági lányok között indult, annak ellenére, hogy még a kadetek közé tartozik. Cél az volt, hogy a gyergyói lányok ne egymás ellen versenyezzenek – mondta el Romfeld László edző.

A bajnokság harmadik napján a váltóversenyeket rendezték. Itt a lányok remekeltek, a kadet és a gyermek korosztályban is első lett a Gyergyószentmiklósi ISK csapata. A kadettek közt Balázs Izabella, Bernád Andrea és Fórika Erika alkották a győztes váltót, a kisebbeknél pedig a Balázs Barbara, Baricz Barbara és Páll Boglárka összeállítású trió nyert.

A kadet fiúknál ezüstérmes lett a gyergyói csapat, azaz Bokor Róbert, Fodor Alpár és Antal Dávid.

A versenyre Jánosi Béla, Gyulai Béla, Jánosi István és Romfeld László készítették fel a sportolókat.

Sízésben is a legjobbak között

Három versenyen is rajthoz álltak az elmúlt időszakban a Gyergyószentmiklósi ISK alpesi sízői. Eredményeik a szokásos módon igencsak szépek, közel húsz dobogós helyezés a mérleg.

A maroshévízi Kelemen Kupán műlesiklásban versenyeztek, 4 érem a termés. Gyerek korosztály: 1. Balázs Szabolcs. Kadettek: 2. Bencze Márton, 3. Keresztes Előd, illetve 3. Lőrincz Eszter. A szintén Maroshévízen megrendezett műlesikló Strindberg Kupán külön versenyeztek a leigazolt és amatőr státuszban levő sportolók.

A hivatalos leigazolással rendelkezőknél a gyermekeknél Balázs Szabolcs a 2., Kémenes Dorka a 3. lett. A kadettek mezőnyében Lőrincz Eszter, az ifjúságiak között Zöld Róbert nyerte meg a versenyt. A 2006-os születésű fiúknál Miklós Levente a 2. helyen végzett.

Zöld Róbert a Dinamo Kupa dobogójának tetején: kétszer is felállhatott oda •  Fotó: Gyergyószentmiklósi ISK Galéria

Zöld Róbert a Dinamo Kupa dobogójának tetején: kétszer is felállhatott oda
Fotó: Gyergyószentmiklósi ISK

Az amatőr kategóriában az 1–4. osztályosok viadalában Romfeld Bence a 3. lett, az 5–8-asok között pedig Szabó Milán a dobogó legmagasabb fokára állhatott fel.

Az ország élmezőnye találkozott az Azugán megrendezett Dinamo Kupán. Ez biztosan emlékezetes marad Zöld Róbertnek, hiszen a kisifjúságiak és a nagyobb ifik között sem talált legyőzőre, mindkét korosztályban első lett.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!