
Thomas Bach az olimpiai mozgalom jelmondatának – „gyorsabban, magasabbra, erősebben” – bővítését javasolta: „gyorsabban, magasabbra, erősebben – együtt”. A következő elnöki ciklus programja az Agenda 2020+5 nevet viseli, erről pénteken határoz a NOB.
A célkitűzések között szerepel a szervezet még digitálisabbá szervezése, az e-sport támogatása és a sportolók jogainak megerősítése is azt követően, hogy az eredeti program, az Agenda 2020 hatására az olimpiai pályázat és az ötkarikás játékok megrendezése olcsóbbá és fenntarthatóbbá vált.
Az 1976-ban vívásban ötkarikás bajnok Bach 2013-ban lett a NOB első embere, s a belga Jacques Rogge-ot követte a tisztségben, aki 2001 óta irányította a világszervezetet. A NOB szabályai szerint az új elnök első ciklusa nyolcéves, majd a vezető egy újabb – egyben végső – négyéves időszakra újraválasztható.
Egy jó első félidőt követően csak négy gólt lőttek a másodikban a románok a dánoknak a bukaresti női kézilabda Eurokupa elődöntőjében. A bronzmeccsen így a magyarokkal csapnak össze.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Nem énekelte Románia himnuszát a labdarúgó-válogatott egyik kezdő játékosa a péntek esti Svédország–Románia mérkőzés előtt. A román sajtó utánajárt, mi lehet a háttérben.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!