A város emblematikus és egyben legsikeresebb klubja terem nélkül maradhat, mivel az a létesítmény, amely fél évszázada a tekesport romániai Mekkája, eladásra került, az új tulajdonos pedig üzemcsarnokot, irodát szeretne a helyére kialakítani.
A történet nem újkeletű. A valamikori Elektromaros gyár egyik helyiségében kialakított tekearéna mostanáig is csak a (volt) tulajdonos jóindulatán múlott, hogy állva maradt.
A több mint ötven hazai és nemzetközi trófeával büszkélkedhető marosvásárhelyi tekecsapat így kénytelen lesz új helyszín után nézzen.
A tekearénát is tartalmazó volt üzemet két évvel ezelőtt vásárolta meg egy magánvállalat, amely végül nem kezdett semmit a sportlétesítménnyel, a tekézők nyugodtan folytathatták tovább tevékenységüket, sőt a cég sokszor felvállalta a közköltségek kifizetését is.
Júniusban azonban új kézbe került a létesítmény, az új vállalkozó pedig hivatalosan is felszólította a tekecsapatot, hogy három hónap áll rendelkezésünkre, költözniük kell. A határidő szeptember elején járt le.
A cég képviselője szerint ezt azonban a tekézők nem tették meg, abban reménykedtek, hogy – mint az előd – ez a vállalkozás is megengedi nekik, hogy ott maradjanak a létesítményben.
Azonban az új tulajdonos hivatalosan, törvényszéki végzéssel felszólította a még mindig Elektromaros-Romgaz néven futó csapatot, hogy költözzenek.
Az új cég azért vásárolta meg a létesítményt, hogy abban termeljen, több embernek munkát adjon, és a jövedelemből a saját kölcsöneit is rendezni tudja. Nekik nincs idejük várni – mondta a vállalat szóvivője megkeresésünkre.
A Székely Sport információi szerint a létesítmény korábbi tulajdonosa a marosvásárhelyi tekeklubnak is felajánlotta, hogy szponzorok segítségével vásárolják meg a tekearénát és próbálják meg nyereségesen működtetni azt, rendezvények, bemutatók, események szervezésével.
A Bajnokok Ligája-, világ- és Európa Kupa-győztes, hazai rekordbajnok azonban még mindig abban reménykedik, hogy legalább ezt az idényt kihúzhatja a teremben, és mindeközben lesz idejük arra, hogy új létesítmény után nézzenek.
A teremben egyébként, három klub képviseletében naponta több mint százan edzenek.
A hatsávos tekearéna ma az egyik legmodernebb az országban, Maros megyében csak ez az egy, nemzetközi szintű versenyek megszervezésére is alkalmas terem.
Segítségért kiált tehát a marosvásárhelyi tekesport, szépen lassan ki kell üríteniük a trófeás vitrineket.
Lesz-e, ahová átmenekíteni őket?
Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.
Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.
Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.
Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!