Hirdetés

Tempestini triplázott, Badiu közelebb a győzelemhez

Raul Badiu növelte előnyét az összetettben
Fotó: Rallyphoto Hunters

2024. április 27., 12:15

A mezőny teljesítette a Hargita Rali második napjának első hurokját, a Homoródalmás, a Homoródszentpál és a Lövéte szakaszokat is Simone Tempestini nyerte, összetettben Raul Badiu közelebb lépett a sikerhez.

2024. április 27., 12:15

A pénteken tetemes, több mint húsz perces hátrányt összeszedett Tempestini uralta a szombati nap első körét, megnyerte mindhárom gyorsasági szakaszt. A második helyeken Badiu és Andrei Gîrtofan felválta osztoztak, összetettben viszont előbbinek közel 15 másodperccel nőtt az előnye a második helyezett Martin Szurilov előtt, a bolgár pilóta először versenyez a Hargita Ralin.

A csíkszeredai Adrian Teslovan mindhárom szakaszon az első tízben végzett, így összetettben a hatodik helyről várja a folytatást. A két udvarhelyi versenyző, Miklós Csaba a 14., míg a szuperspeciálist technikai hiba miatt kihagyni kényszerült Jakab Attila a 32. pozícióban található.

Adrian Teslovan és Cseh Vajk Imre jó ütemben autóznak •  Fotó: Rallyphoto Hunters Galéria

Adrian Teslovan és Cseh Vajk Imre jó ütemben autóznak
Fotó: Rallyphoto Hunters

Hirdetés

A mezőny egy rövid időre visszatért a szervizparkba, majd következik másodszorra az említett három gyorsasági szakasz.

32. Hargita Rali, program
PS4 Homoródalmás 1 (6,13 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 3:09.4
2. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +1.0
3. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +2.9
4. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +3.4
5. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +6.1
6. Cuzma/Kammersgaard (Skoda RS Rally2) +6.4
7. Manole/Banca (Skoda Fabia Rally 2) +9.2
8. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +10.6
...
18. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +22.5
33. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +36.9

PS5 Homoródszentpál 1 (6,35 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 2:57.4
2. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +4.3
3. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +5.5
4. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +6.0
5. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +6.4
6. Manole/Banca (Skoda Fabia Rally 2) +9.9
...
9. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +11.4
...
12. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +16.0
27. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +36.8

PS6 Lövéte 1 (13,20 km)
1. Tempestini/Itu (Porsche 997 RGT) 6:45.4
2. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +6.2
3. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +11.3
4. Maior/Maior (Ford Fiesta Rally3 EVO) +13.3
5. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +15.1
6. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +20.5
7. Manole/Banca (Skoda Fabia Rally 2) +30.5
8. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +30.8
...
17. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +54.5
28. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +1:24.2

Összetettben
1. Badiu/Fetean (Skoda Fabia Rally 2 EVO) +33:52.5
2. Szurilov/Zdravkov (Citroen C3 Rally2) +21.1
3. Gîrtofan/Vraja (Skoda Fabia Rally 2) +25.5
4. Marișca/Itu (Skoda Fabia Rally 2) +39.8
5. Cuzma/Kammersgaard (Skoda RS Rally2) +1:26.0
6. Teslovan/Cseh (Ford Fiesta R5) +1:37.7
...
14. Miklós/Sprencz (Skoda Fabia Rally 2) +3:59.0
32. Jakab/Mag (Mini Cooper S Turbo) +11:57.9

A további program
13.47 PS7 Homoródalmás 2 (6,13 km)
14.10 PS8 Homoródszentpál 2 (6,35 km)
14.38 PS9 Lövéte 2 (13,20 km)
17.16 PS10 Homoródalmás 3 (6,13 km)
17.39 PS11 Homoródszentpál 3 (6,35 km)
18.07 PS12 Lövéte 3 Power Stage (13,20 km)
21.00 Díjátadó ünnepség (Márton Áron tér)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Hazai pályán az FK Csíkszereda, Valencia–Real Madrid – a szombati sportműsor

Hazai pályán fogadja a Kolozsvári U-t az FK Csíkszereda a Szuperliga 15. fordulójában, este az FCSB a Corvinult, a Farul a Rapidot látja vendégül. A La Ligában Valencia–Real Madrid, a Bundesligában Mainz–Bayern München, Katarban a MotoGP sprintfutama.

Rögbimeccs, újabb Szuperliga játéknap – a pénteki sportműsor

Tonga ellen játszik a román rögbiválogatott, a labdarúgó Szuperliga újabb fordulóját indítják, Katarban kezdődik a MotoGP-hétvége.

Milan–Ferencváros, meccsdömping az Európa- és Konferencialigában – a csütörtöki sportműsor

A Milan vendége lesz a Ferencváros csütörtökön az Európa Ligában, a Craiova az Egnatiát fogadja a Konferencia Ligában. A Kolozsvári U-BT Tenerifén bizonyíthat, de tenisz, sznúker és úszás is színesíti a csütörtöki kínálatot.

Bajnoki címmel és dobogós helyezésekkel tértek haza a csíki dzsúdósok az országos földharcbajnokságról

Eredményesen szerepeltek a csíkszeredai sportolók a Năvodari-on rendezett országos földharcbajnokságon.

BL-meccsek, tenisztorna, Virágok Ligája – a szerdai sportműsor

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a nap gerincét: a Real Madrid az AEK Athén, a Liverpool a Fenerbahce vendége, este pedig hét meccs kezdődik egyszerre. Párizsban az ATP-torna zajlik, egy találkozót játszanak a Virágok Ligájában.

Sportmarketing Székelyföldön? – Helyzetbe hozunk!

A Helyzetbe hozunk! legújabb részében Nagy Lajos marketinges szakemberrel beszélgetünk arról, hogyan építhetnek erős sportmárkát a székelyföldi klubok, miként tarthatják meg szurkolóikat, és milyen lehetőségeket rejt a sportmarketing a támogatók számára.

Halmozták az érmeket hoztak Bukarestben a háromszéki karatékák

Eredményesen szerepeltek a Sepsiszentgyörgyi Sport-All karatékái a bukaresti Contact Openen. A tizenkét ország közel hatszáz sportolóját felvonultató nemzetközi versenyen három arany-, négy ezüst- és hat bronzérmet szereztek.

Barcelona–Aston Villa, Atlético–Bayern és Manchester United–Roma – kedden a tévében

A Bajnokok Ligája negyedik fordulója adja a keddi program gerincét: a Barcelona az Aston Villát, az Atlético Madrid a Bayern Münchent, a Manchester United a Romát fogadja, a Villarreal a Paris Saint-Germaint. Reggel és kora délután sznúkernegyeddöntők.

Országos bajnok a Székelyudvarhelyi ISK U15-ös birkózócsapata

A Székelyudvarhelyi ISK nyerte az U15-ös szabadfogású birkózók országos csapatbajnokságát. A korondi, farkaslaki és udvarhelyi sportolók közös csapata a Călărași-ban rendezett viadalon a tavalyi ezüstérem után idén a dobogó legfelső fokára állhatott.

Kolozsvári U–FCSB, topligás meccsek és kosárlabda – hétfőn a tévében

A Kolozsvári U az FCSB-t fogadja a Szuperliga esti rangadóján, az U-BT a Partizan otthonában lép pályára az ABA Ligában. A programot Serie A-, La Liga- és portugál bajnoki mérkőzések, valamint sznúker egészíti ki.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!