Hirdetés

Téli olimpia tévében, rádióban

Nézhetjük és hallgathatjuk az erdélyi sportolók teljesítményét az ötkarikás játékokon
Fotó: MTI

2018. február 08., 11:10

Minden eddiginél átfogóbban közvetít a pénteken kezdődő phjongcshangi téli olimpiáról a közmédia – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). Az év egyik legnagyobb sporteseményén a Marosvásárhelyi Rádiónak is lesznek tudósítói.

2018. február 08., 11:10

Az MTVA szerkesztőségünkbe eljuttatott közleménye szerint már csütörtökön reggel elkezdik a közvetítést az M4 Sporton. A mostani lesz az első téli olimpia a 2015-ben indított közszolgálati sportcsatorna történetében, egyben az első olyan világesemény, aminek közvetítési jogait a teljes Kárpát-medencére megszerezte a csatorna, így azok a határon túli magyarok, akik kábeltelevízióval rendelkeznek (és a programok között ott van az M4 Sport is), nézhetik az ötkarikás játékokat.

Mivel reális esély van rá, hogy Magyarország majdnem négy évtized után újra érmet szerez egy téli olimpián, az MTVA jelentős erőket mozgósított: több sportág történéseit a helyszínről közvetíti.

Hirdetés

A közlemény szerint a négy évvel ezelőtti téli játékokon, Szocsiban lesiklásban hetedik alpesi síző, a csíkszeredai Miklós Edit,

valamint a korábban világkupa-versenyt nyerő snowboardos, Gyarmati Panka – mindketten sérülés miatt hiányoznak Phjongcshangból – szakértőként, szakkommentátorként segíti a közvetítést.

Szintén a szakértői csapatot erősíti a korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó Lajtos Szandra és Darázs Péter, valamint a bobos Gyulai Márton. A bukaresti tévéadók közül a TVR1, a TVR2, a TVR 3, a TVR HD, a TVR Moldova és a TVR+ sugároz a téli olimpiáról.

Rádiósok az olimpián

A Marosvásárhelyi Rádió tudósítói, Kádár Zoltán és Szép Zoltán is jelen lesznek Phjonghcshangban, február 9. és február 25. között naponta tájékoztatják a hallgatókat a rangos sportünnepély legfontosabb eseményeiről, külön figyelemmel kísérve az erdélyi, a romániai és a magyarországi sportolók szerepléseit.

Az exkluzív helyszíni beszámolók a sportműsorokban, a sporthíradókban, valamint a marosvasarhelyiradio.ro honlapon és a rádió Facebook-oldalán lesznek követhetők.

Kádárék ugyanakkor román nyelven is tudósítanak a Román Rádiótársaság összes csatornája számára – közölte Szász Attila, a Marosvásárhelyi Rádió aligazgatója.

És természetesen honlapunkon is beszámolunk az erdélyi sportolók eredményeiről.

•  Fotó: MTI Galéria

Fotó: MTI

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Vereséggel indította a szezont a címvédő GYHK az Erste Ligában

Nem tudta győzelemmel kezdeni a jégkorong Erste Liga 2026–2027-es szezonját a címvédő Gyergyói Hoki Klub, a piros-fehérek Újpesten szenvedtek vereséget.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!