Hirdetés

Szomorú hírt közölt a Maros KK – nem küzdenek tovább

A végsőkig küzdöttek a fiatalok. Eddig tartott, tovább nem folytatják. Archív
Fotó: Haáz Vince

2018. március 26., 13:36

Kiszállt az élvonalbeli férfi kosárlabda-bajnokságból a Marosvásárhelyi Maros KK – közölték hétfőn délelőtt a klub hivatalos honlapján.

2018. március 26., 13:36

„Az idei szezon súlyos anyagi problémái következtében kénytelenek vagyunk bejelenteni, hogy a Maros Kosárlabda Klub nemzeti ligás csapata nem folytatja tovább a küzdelmet a bajnokság alsóházi rájátszásában” – áll a közleményben.

Mint ismert, a Maros KK-ra még tíz mérkőzés várt volna a bajnokság hétközben kezdődő középszakaszában. Kevés, főként fiatal játékosokra hagyatkozott a csapat, így értelmetlen lett volna lejátszani ezeket a fordulókat, hiszen nem tudták volna tartani a tempót vetélytársaikkal.

A klub vezetőségének tájékoztatása szerint az anyagi gondok (az elmúlt évek folyamán több mint egymillió eurós tartozást halmozott fel) továbbra sem szűntek meg az egyesületnél, ezért nem áll módukban folytatni a bajnokságot.

Közölték, az alapszakaszt még befejezték, mert úgy gondolták, hogy tartoznak annyival a Román Kosárlabda-szövetség és a bajnoki riválisaik felé, hogy ne bolygassák fel a bajnoki menetrendet.

„Sajnos folytatni már nem áll módunkban. Különböző okok vezettek idáig, ezt ebben a közleményben nem részletezzük, megtettük már számos sajtótájékoztatón és beszélgetésen az idény folyamán.

Tény, hogy ezzel egy nagyon szép és a legeredményesebb szakasza zárul le a marosvásárhelyi kosárlabdának, három bajnoki és két kupadöntővel, megannyi nemzetközi részvétellel.

Sajnos egyiket sem sikerült megnyernünk, pedig néhányszor egészen közel voltunk a trófeához” – írták.

Hirdetés

A klub köszönetet mondott elsősorban mindazoknak az edzőknek és játékosoknak, akik képviselték a Maros KK-t, odaadásukért, küzdeni akarásukért és teljesítményükért. Ugyanakkor köszönik azoknak a támogatóknak, partnereknek, akik az évek során kiálltak a marosvásárhelyi felnőtt kosárlabdáért.

Telt ház a 2016-os bajnoki döntőben. Nagyon közel állt a csapat a sikerhez •  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Telt ház a 2016-os bajnoki döntőben. Nagyon közel állt a csapat a sikerhez
Fotó: Boda L. Gergely

Kiemelten hálásak a támogatásért a szurkolóiknak, sokszor az ország legjobb táborának, hogy jóban-rosszban kitartottak a csapat mellett, együtt örültek a sikereknek, a döntőbe jutásoknak, a győzelmeknek, az egyéni teljesítményeknek, együtt könnyeztek az elveszített döntők, mérkőzések után.

Végezetül a közleményben ígérik, hogy „a marosvásárhelyi férfi kosárlabda nem tűnik el, hanem már a következő idénytől visszatér új formában, új felfogással, és egy új, sikeres jövő reményében”.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Becze Tihamér: amit tudtunk, kitettünk a jégre

Korán véget ért a 2025–2026-os szezon a Csíkszeredai Sportklub számára, amely a tavalyi döntő után idén már a negyeddöntőben búcsúzott a jégkorong Erste Ligában. A kék-fehérek csapatkapitányát, Becze Tihamért a háttérről és a kérdéses jövőjéről kérdeztük.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!