„Huszonhárom év után Románia azzal büszkélkedhet, hogy Európa legjobb asztaliteniszezőjével rendelkezik” – dicséri a marosvásárhelyi bajnokot az Adevărul napilap besztercei kirendeltségének internetes oldala.
Szőcs Bernadett ugyanis mint ismert, február elején megnyerte a svájci Montreux-ban rendezett Top 16 elnevezésű rangos tornát, amely Európa legjobbjait vonultatta fel. Az Adevărul cikke emlékeztet arra, hogy Szőcs Bernadett Marosvásárhelyen kezdett el asztaliteniszezni, majd tíz éves korában a besztercei városi sportklubhoz szerződött, ahol testvére, Hunor is edzősködött.
– emlékezett vissza Szőcs Bernadett.
A marosvásárhelyi sportoló szülei nem foglalkoztak a versenysporttal, de meglátták gyerekeikben a tehetséget, és mind Berninek, mind Hunornak azt tanácsolták, hogy ha sikeres sportolók szeretnének lenni, máshol kell folytatniuk pályafutásukat.
Kilenc Besztercén töltött év után Szőcs Bernadett Németországba költözött, ahol testvérével közösen edzenek az ország legnagyobb klubjában, a Werder Bremenben, négy éve azonban a francia Lys Lez Lannoy klubjának leigazolt játékosa.
Bár évente legtöbb egy hetet tölt együtt a pályafutását minden keresetükkel támogató szüleivel, Berni szinte naponta tartja velük a kapcsolatot interneten keresztül.
– mondta Szőcs Bernadett, majd hozzátette, mindez addig tartott, amíg bekerültek a román válogatottba, és a szövetség elkezdte fizetni a versenyek költségeit.
Szőcs Bernadett hangsúlyozta, azért hogy folyamatosan jó eredményeket érjen el, szinte mindig a sportággal és a felkészüléssel kell foglalkoznia. Amikor pedig kevés szabadideje van, más sportágakat követ vagy pedig visszanézi korábbi saját mérkőzéseit.
Mindemellett azonban a vásárlás és a fényképezés, valamint az utazás nem hiányoznak a programjából, a kisebb kirándulások például segítenek neki abban, hogy feltöltődjön.
„Ahhoz, hogy a legjobb sportolók közé tartozz, nagyon sok munkára van szükség és arra, hogy örömmel sportolj, nem pedig valaki által kötelezve. Csak a sportra kell koncentrálni, és nem más dolgokra, illetve nagyon komolynak kell lenni” – ajánlja mindezt Szőcs Bernadett azoknak, akik kimagasló teljesítményt szeretnének elérni.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!