A városnapi sportprogram augusztus 1-jén, szerdán a II. Székelyföld OTP Bank nemzetközi ifjúsági labdarúgótornával nyit a városi stadionnál. Szintén augusztus 1-jén, délután három órakor kezdődik majd az önkormányzati labdarúgótorna, helyszín a Stadion utcai műgyepes pálya.
Ötödik alkalommal kerül megrendezésre az immár hagyománynak számító városnapi amatőr úszóverseny augusztus 3-án, pénteken 15 órától a Csíki Csobbanóban.
A versenyzők különböző korcsoportokban és távokon négy úszásnemben (hát-, gyors-, mell- és pillangóúszás), valamint vegyes számokban mérhetik össze tudásukat.
Jelentkezni egy űrlap kitöltésével lehet, ez a szereda.ro honlapon érhető el, vagy az uszoda recepcióján lehet kérni augusztus 31-éig. Az első hetvenöt nevező ajándékpólóban részesül.
Jövő szombaton, augusztus 4-én 9 órakor kezdődik a hagyományos lábteniszbajnokság a József Attila Általános Iskola sportpályáján, 10 órakor pedig városnapi streetballbajnokság (utcai kosárlabda) veszi kezdetét a Nagy István Művészeti Középiskola pályáján.
Tizenhetedik kiírásához érkezett a Tusnád Ásványvíz Székely Maraton, a futóverseny augusztus 5-én, vasárnap reggel 9 órakor rajtol. A részvevők a szokásos helyszínről, a Vár térről indulnak, és ugyanoda érkeznek vissza a 42,195 km-es táv megtétele után.
Ezt teljesíthetik egyénileg vagy négyfős váltó tagjaként, amennyiben betöltötték 14. életévüket. Benevezni előzetesen a radulyrobert@szereda.ro vagy kedveseva@szereda.ro címen, illetve a verseny napján 8.45-ig a helyszínen lehet.
Új programnak számít az augusztus 5-én, vasárnap tartandó családi sportnap, amely kicsiknek és nagyoknak egyaránt biztosítja majd különböző sportok kipróbálását. A rendezvény 15 órakor kezdődik a központi parkban.
Kovács Boróka
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!