Hirdetés

Szervezőként nem versenyzett, Sinaián viszont volán mögé ült

Ezzel a méregzsákkal versenyzett Ferencz Csaba
Fotó: Rally Photo Hunters/Balázs Attila

2018. július 26., 09:09

Autóversenyzői pályafutása második hegyi versenyét teljesítette hét végén Sinaián Ferencz Csaba. A Hargita Gyöngye Rali főszervezője kategóriájában egy másodperccel maradt el az első helyezettől.

2018. július 26., 09:09

Egy év szünet után ismét raliautóba ült a Hargita Gyöngye Rali főszervezője: Ferencz Csaba részt vett az országos hegyi bajnokság ötödik, sinaiai versenyén.

„Kemény héten vagyok túl, hiszen a Hargita Rali során teljesen lemerültem, kellett egy kis kikapcsolódás is. Magas morállal vágtam neki a Trofeul Sinaia versenynek, hiszen Románia egyik legszebb helységében rendezik. Egyedüli az országban, olyan, mint a Monte Carló-i futam. A városban alakították ki a 3 km-es pályát, a házak között, szűk utcákon, óriási sebességgel robog végig a mezőny. Nagyon kanyargós pálya, a leghosszabb egyenes alig 50 méter” – mesélte Ferencz Csaba.

Sokáig az élen

Partnerei és Hargita Megye Tanácsának segítségével sikerült indulnia a versenyen, ugyanazzal a Renault Clio R3T-vel állt rajthoz, amivel tavaly Keresztváron.

Nagyszerű raliautó ez. Szombaton reggel sikerült megtalálni a tökéletes beállításokat, az aznapi szabad- és mért edzések után első helyen álltam. Bár előnyöm csupán pár század volt, ekkor már bizakodhattam, hogy másnap is jól fogok teljesíteni

– részletezte. A vasárnapi szabadedzéseken is meg tudta tartani éllovas pozícióját, azonban az időjárás közbeszólt.

•  Fotó: Rally Photo Hunters/Balázs Attila Galéria

Fotó: Rally Photo Hunters/Balázs Attila

„Vizes körülmények között nagyon nehéz ezzel az autóval menni, mivel nagyon erős, 270 lóerős méregzsák, esőben pedig nem igazán lehet padlógázzal repeszteni. Eleredt az eső, a verseny rajtját másfél órára felfüggesztették.

Az első felfutásra vizes körülményekre alakítottuk át az autót, ez viszont nem volt jó választás, mivel a kategóriatársak maradtak a száraz beállításokon, és több mint három másodpercet veszítettem.

A második futamra visszatértünk a szombati beállításokra, mindenkinél gyorsabb voltam, de összesítésben egy másodperccel lecsúsztam az első helyről. Így is nagyon örvendek az eredményeknek, hiszen csapatommal nagyon nehéz körülmények között álltunk helyt” – tette hozzá.

A hegyi versenyek élmezőnyében rendre 5–600 lóerős monstrumok találhatók, ezeket az autókat ilyen rövid távú megmérettetésekre szokták kiépíteni.

Kapcsolódó

„Én egy raliautót vezettem, ez pedig súlyban és motorban is más szintet képvisel, mint a mezőny nagy része. Engem például megvert egy Dacia Nova, amiben egy 2 literes, 220 lóerős motor duruzsolt, és összesen 800 kilót nyomott. Az én több mint egytonnás Renault-mban 1,6-os turbómotor volt” – fejtette ki.

•  Fotó: Rally Photo Hunters/Balázs Attila Galéria

Fotó: Rally Photo Hunters/Balázs Attila

Versenyzői jövőjével kapcsolatban elmondta, a következő bajnokságban több hegyi versenyen szeretne indulni, ralin viszont még nem, mivel az nem összeegyeztethető a szervezéssel.

Hegyi verseny Hargitafürdőn?

Ferencz Csaba szerint elképzelhető egy hegyi verseny környékünkön is, a legjobb helyszínnek pedig a Hargitafürdőre vezető utat tartja.

Ha biztosíthatnánk egy 3–4 km hosszú, jó minőségű és védőkorláttal ellátott aszfaltutat, akkor semmi akadálya nem volna ott egy hegyi versenynek. A logisztika pedig adott, hiszen ott ki lehet alakítani a szervizparkot, továbbá a részvevők elszállásolása és ellátása helyben megoldható lenne

– zárta a beszélgetést a Hargita Gyöngye Rali főszervezője.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Először van Székelyföldön, Kleinheisler szerint erős bajnokságba érkezett

Csütörtök délben jelentette be Kleinheisler László érkezését az FK Csíkszereda. Az ötvenháromszoros magyar válogatott középpályást első benyomásairól és céljairól kérdeztük.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Pontosabban lőttek a hollandok, ötöspárbaj után Eb-ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott ezüstérmet szerzett a funchali Európa-bajnokságon, miután a döntőben a rendes játékidőben elért 10–10-es döntetlent követően ötméteresekkel 15–13-ra alulmaradt Hollandiával szemben.

Az Eb-aranyért szállnak vízbe a magyar csajok, foci és tenisz – a csütörtöki sportműsor

A hollandok lesznek az ellenfelei a magyaroknak a női vízilabda Európa-bajnokságon. Zárul a labdarúgó Szuperliga 25. fordulója. Folytatódik a téli olimpia.

Szegeden is kitettek magukért a csíkszéki cselgáncsozók

Eredményesen zárták az idei első Első Beton – Magyar Kupát a csíkszéki utánpótlás dzsúdósok: a rangos nemzetközi tornán öt ország kilencszáz judokája lépett tatamira, a három csíkszéki klub versenyzői pedig összesen tizenegy érmet szereztek.

Csillog-villog a Sepsi Aréna új padlóburkolata

Az előzetes várakozásokhoz képest hosszabb ideig tartott, ám megérte várni: új, kiváló minőségű, többfunkciós padlóburkolatot került a Sepsi Arénába, amely várhatóan hosszú évekig szolgálja majd Sepsiszentgyörgy sportéletét.

Idegenben játszik az FK Csíkszereda és a CFR, kezdődik a téli olimpia – a szerdai sportműsor

Újabb kiszállás vár az FK Csíkszeredára és a Kolozsvári CFR együttesére, közben megkezdődnek a téli olimpia küzdelmei is. A kínálatban kerékpár, futsal, kosárlabda, sznúker és röplabda is szerepel.

Döntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon

A magyar női vízilabda-válogatott az aranyéremért játszhat csütörtökön a funchali Európa-bajnokságon, miután az elődöntőben ötméteresekkel 12–11-re legyőzte a görög csapatot.

Közel egy tucat érmet szereztek a székelyföldi dzsúdósok a kolozsvári viadalon

Eredményes hétvégét zártak a székelyföldi korosztályos dzsúdósok a kolozsvári Transilvania Kupán, ahol tizenegyen állhattak dobogóra.

Átalakulóban az FK, hokis meglepetések és az időkérés árnyoldala – Helyzetbe hozunk!

A legújabb részben górcső alá vesszük az FK Csíkszereda háza táján zajló komoly játékosmozgásokat. Megvitatjuk a télies viszonyok hatását a meccshangulatra, valamint kielemezzük a fehérvári utánpótlásnevelésnek Erste Ligára gyakorolt hatását.

Az Eb-döntőért küzd a magyar vízilabdacsapat, hétközi forduló kezdődik a Szuperligában

A görögökkel játszik a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokság első elődöntőjében, három mérkőzéssel elkezdődik a hétközi forduló a labdarúgó Szuperligában. Kupameccsek mellett tenisz, sznúker és pályakerékpározás található a keddi kínálatban.

Focimeccsek, tenisz és kerékpár – a hétfői sportműsor

Zárul a labdarúgó Szuperliga 24. játéknapja, bajnoki mérkőzések az olasz, a spanyol bajnokságból és az NB II-ből. Pályakerékpár-Eb, tenisztornák.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!