
Zsúfolásig megtelt szerdán este a székelyudvarhelyi városháza Szent István terme, a 2023-as sportgála felvezetéseként Antalfi József kiváló zongorajátékát hallgathatta meg a közönség.
A házigazda Székelyudvarhelyi VSK elnöke, Mester Zoltán egy Puskás Ferenc idézettel kezdett, majd kiemelte, hogy mindazok nélkül, akik az este folyamán díjat kapnak, nem jöhetett volna létre a sportgála. „Ezek a sportolók és edzőik szeretik, amit csinálnak, tudták, mit kell tenni ahhoz, hogy ezek az eredmények megszülessenek. Így a ma este az udvarhelyi sportközösség ünnepe lesz” – emelte ki a VSK elnöke.

Székelyudvarhely polgármestere számára a sportgála az év egyik legkiemelkedőbb sporteseménye, annak ellenére, hogy nincs benne semmi vetélkedés. „A sport nem csak a versenyszellemről szól, hanem elkötelezettségről és álmok megvalósításáról is. Az, hogy ennyien itt vagyunk, azt bizonyítja, a közösségben sokan vannak olyanok, akiknek vannak álmaik és tesznek azok megvalósításáért. A mai esemény nem csak ünnep, hanem motiváció és inspiráció mindannyiunk számára” – tette hozzá Gálfi Árpád.
Hargita megye tanácsa is részt vett az eseményen, Keresztes András-díjat adtak át pár fiatal sportolónak. Bíró Barna Botond, a megyei önkormányzat alelnöke arról beszélt, miként lehet kövek között életet kicsikarni – ez az itteni, székelyudvarhelyi vagy Hargita megyei sportolókról szólt, akik nehéz körülmények között érik el a kiváló eredményeket. „Így születnek az igazi példák számunkra és van is mit tanulni tőlük” – hívta fel a figyelmet a megyei tanács alelnöke.

Az év utánpótláscsapata a Futsal Klub Székelyudvarhely bajnoki címet veretlenül elhódító U19-es együttese lett, megelőzve az ifjúsági 4-es korosztályú országos bajnokságon bronzérmet szerzett Szejke SK lánycsapatát. Az év utánpótlásedzője a több korosztályban, illetve a VSK felnőtt kézilabdacsapatánál is dolgozó Palatka Barna lett.

Az év utánpótlás korosztályú női sportolója Balogh Lőrincz Bernadett alpesi síző lett, míg a férfiaknál a Balkán- és országos bajnok Lőrincz Magor lett az első.
Az év edzője díjat a teremlabdarúgócsapat mindenese, Jakab Zoltán vehette át, aki az előző szezonban ezüstéremig vezette az FK-t, a fiatalokkal pedig országos bajnok lett.

Az év csapata viszont idén is az asztaliteniszezőké lett, az ISK-SZAK a tavalyi idényben ezüstérmes lett a Szuperligában, az együttes szerepelt a Bajnokok Ligája csoportkörében, illetve az Európa Kupában is.

A snowboardos Bartalis Henrietta lett az első a nőknél, a fiatal sportoló tavaly már pontokat szerzett a Világkupán, számos európai versenyen állt rajthoz. Érdekesség, hogy a Csíkszereda Polgármesteri Hivatala által szervezett Az év sportolója gála első díját is ő nyerte a női kategóriában idén januárban.
Az év férfi sportolója díjat idén is Györgydeák Apor kapta, a világranglistát vezető teqballos 2023-ban Európa-bajnoki címet szerzett, illetve ezüstérmet a világbajnokságon.
Az év fogyatékkal élő sportolója Veres Erna úszó lett, míg az idén 93 éves Dobes Ferenc (ökölvívás) életműdíjban részesült. Az egykori labdarúgóedző, testnevelőtanár, a székelyudvarhelyi sportcsarnok egykori igazgatója, Lőrincz Géza előtt pedig Post Mortem-díjjal tisztelegtek.

Diószegi László klubelnök csalódott amiatt, hogy a Sepsi OSK először kapott gólt és vesztett pontokat a 2. Liga rájátszásában, de bízik benne, hogy a folytatásban a bírói tévedések nem befolyásolják sorsukat. A tulajdonos a klub jövőjéről is nyilatkozott.
Óriási küzdelemben dőlt el a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzése. A Gyergyói Hoki Klub kevesebb, mint két másodperccel a rendes játékidő vége előtt bevitte a győztes döfést és megvédte a címét.
Óránként 224 kilométeres sebességgel vezető 21 éves sofőrt füleltek le a közlekedési rendőrök az A1-es autópálya Râmnicu Vâlcea és Déva közötti szakaszán, ahol a megengedett sebességhatár 130 km/óra – tájékoztatott szerdán a Hunyad megyei rendőrség.
Már nem áll Octavian Goga heves antiszemitizmusáról hírhedt egykori román miniszterelnök mellszobra Jászvásár egyik közterén – adta hírül a Ziarul de Iaşi.
A Román–Magyar Fórum ma feljelentést nyújtott be az RMDSZ egyes, közméltóságot betöltő tagjai által feltételezhetően elkövetett bűncselekményekkel kapcsolatban, a magyar országgyűlési választások folyamatával összefüggésben – tájékoztatott a szervezet.
Miközben az országban elszabadultak az árak, a parlament menzáján továbbra is hét lej egy csorba. Hátba lőtték a tárgyalására igyekvő román bérgyilkost Spanyolországban.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!