Ezen a héten a Nagy Ferenc Edzőterem és a székelyudvarhelyi sportcsarnok ad otthont az U13-as romániai fiúasztalitenisz-válogatott edzőtáborának. A csapat egyik edzője, György István tizenkét sportolót hívott meg, napi három edzést vezet számukra.
A tréner mellett Toró Dávid is hazainak számít, ahogy a Székelyudvarhelyi ISK tehetséges sportolóinak is kapóra jött, hogy a legjobbak itt vannak a városban, ők is csatlakoztak a kerethez, együtt edzhetnek velük.
„Remek körülmények között tarthatjuk a foglalkozásokat. Ezúttal ez az összetartás a játékról szól. Nagy verseny ebben a naptári évben már nem lesz, de januárban világkupa-tornára utazunk. Van, aki kiöregszik ebből a korcsoportból, ilyen Toró Dávid is, így a jövő szezon keretét jelenleg alakítjuk ki” – mondta el a Székely Sport felkeresésére György István, a romániai U13-as válogatott egyik edzője.
Egészen remek idényt tudnak maguk mögött, rendre ott voltak az Európa- és világkupák dobogóján, illetve a májusi U13-as Európa-bajnokságon csapatban bronzérmet szereztek.
Elhagyta az FK Csíkszeredát Jozef Dolny, aki korábban meghatározó játékosa volt a székelyföldi együttesnek. A 34 éves szlovák támadó a 2. Ligában a feljutásért küzdő Nagyváradi Bihar FC-hez igazolt.
Ott szeretné lezárni pályafutását, ahol elkezdte. A 39 éves Mihalcea Andrei a VSK Székelyudvarhely másodosztályos férfi kézilabdacsapatához tért vissza, emellett edzőként is segíti a helyi utánpótlást.
Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.
Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.
Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!