Hirdetés

Székelyföldet is átszeli a Román Körverseny

Székelyföldi tájakon is áthalad a mezőny
Fotó: Pinti Attila

2020. szeptember 08., 14:49

A Szebeni- és a Székelyföldi Kerékpáros Körverseny után a nemzetközi szövetség versenynaptárában szereplő harmadik, Romániában rendezett országúti viadal is elrajtol kedden. A pénteki versenynapon számos székelyföldi településen áthalad a Román Körverseny mezőnye.

2020. szeptember 08., 14:49

„Sok csapat gratulált nekünk, amiért vörös zónás országként megrendezzük a versenyt. A jelenlegi körülményeket figyelembe véve, azt hiszem, nagyszerű dolog, hogy sikerül lebonyolítani az eseményt” – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek Novák Károly Eduárd, a Román Kerékpáros Szövetség elnöke.

Hirdetés

A csíkszeredai sportvezető elmondta, a nemzetközi szövetség szabályzatát, illetve az országos járványügyi előírásokat is be kell tartaniuk, ugyanakkor reméli, a román körversenyt elkerüli a koronavírus és nem lesznek pozitív teszteredmények.

A székelyföldi paralimpiai bajnok szerint az idei útvonal rendkívül látványos, egyszersmind nehéz is, de mindenképp nagy pozitívum, hogy a szakaszokat naponta közvetíti a román közszolgálati televízió (TVR).

Az első alkalommal 1934-ben megrendezett Román Körverseny az 53. kiírásához érkezett. Az idei megmérettetésre mintegy száz kerékpáros nevezett be, a mezőnyben viszont nagyjából 350 személyt kell vezérelniük a szervezőknek. A résztvevőkre hat nap alatt több mint 800 kilométeres erőpróba vár: a verseny kedden egy rövid temesvári prológgal kezdődik el, vasárnap pedig Bukarest utcáin ér véget.

A szerdai első szakaszon Temesvár–Nagyvárad, csütörtökön Nagyvárad–Kolozsvár útvonal szerepel a programban, pénteken pedig következik a Székelyföldet átszelő szakasz. A mezőny a tervek szerint délben 12 órakor indul Marosvásárhelyről, majd Jedden, Nyárádszeredán, Sóváradon, Szovátán, Székelyudvarhelyen, Csíkszeredán, Tusnádfürdőn és Sepsibükszádon áthaladva a Szent Anna-tóhoz érkezik meg délutánra. A befutót 17 óra 10 percre írták ki a verseny hivatalos honlapján.

A rajt- és célhelyszíneknél a nézőknek a szigorú szabályok miatt távol kell maradniuk a versenyzőktől.

A viadal legkeményebb és leghosszabb etapja a szombati lesz, amikor is az országúti bringásoknak brassói indulással és Curtea de Argeș-i érkezéssel meg kell mászniuk a román körverseny jelképének számító Transzfogarasi utat.

A verseny során öt, egymástól eltérő színű trikóval különböztetik meg a kategóriák legjobbjait: a sárgát az összetettben első, a fehéret a legjobb U23-as versenyző, a pirosat a legjobb sprinter, a zöldet a legjobb hegyimenő, a kéket pedig a legjobb romániai kerékpáros viselheti.

A Román Körversenyt tavaly a holland Alex Molenaar, a Monkey Town – a Block CT versenyzője nyerte.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Egy összekovácsolt csapat, egy életre – találkoztak Janovits Endre tanítványai

Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.

Visszavágott a Steauának, ott van a 2. Liga listavezetőjének sarkában a Sepsi OSK

Felejthető első félidőt követően a második játékrészt rögtön góllal indította a Sepsi OSK a Bukaresti Steaua ellen. Közelebb kerültek a feljutáshoz, de akár a másodosztály megnyeréséhez is a piros-fehérek.

Székelyhon

Első eredmények, több mint ötvenszázalékos feldolgozottságnál

Közzétette a 2026-os magyarországi országgyűlési választás első részeredményeit a Nemzeti Választási Iroda.

`
Krónika

Választás: vasárnap eldől, zsinórban ötödször is a Fidesz-KDNP alakíthat kormányt vagy hatalomváltás következik

Az 1990-es rendszerváltoztatás óta tizedik alkalommal várják vasárnap országgyűlési választásokon a magyar választópolgárokat, miközben a könnyített honosítás bevezetése nyomán 2014 óta negyedszer a külhoni magyarok is élhetnek választójogukkal.

Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyarok támogatásával kalkulál 3 millió szavazattal

Orbán Viktor szerint hárommillió szavazat elég lesz a Fidesz többségéhez, ez pedig szerinte csak a határon túli magyarok támogatásával lehet meg.

Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Ez is érdekelheti

Elrajtol a kézdivásárhelyi hokivébé – vasárnap a tévében

Mindhárom párharcot élőben lehet követni a képernyőn a Kézdivásárhelyen kezdődő U18-as divízió II/A jégkorong-világbajnokság nyitónapján, a házigazda Románia az esti programban Nagy-Britannia ellen játszik.

Sepsiszentgyörgyre a Steaua látogat, sok focimeccs, pályán a magyar női kéziválogatott – a szombati sportműsor

Fontos találkozó előtt a Sepsi OSK a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásában. Egymást érik a meccsek.

Székely sikerek a hazai jégen: Csíkszeredában rendezték az országos bajnokságot

A Vákár Lajos Műjégpálya adott otthont idén a romániai rövidpályás gyorskorcsolya országos bajnokságnak, amelyet a Csíkszeredai Sportklub szervezett. A viadalon az ország legjobb versenyzői több korosztályban és különböző távokon mérték össze tudásukat.

Labdarúgás, minden mennyiségben – a pénteki sportműsor

Tenisszel indul a pénteki kínálat, ám kora délutántól már a labdarúgás kerül főszerepbe: pályán a topligák csapatai, miközben a román másodosztályban és az élvonalban is folytatódnak a küzdelmek.

A svéd asztalitenisz ifiválogatottal edzőtáborozik a székelyudvarhelyi csapat

Egy hétig Székelyudvarhelyre érkezett a svéd U13-as és U15-ös fiú asztalitenisz-válogatott, a helyi ISK hasonló korosztályú együttesével tartanak közös edzéseket.

Élőben az Erste Liga döntője, a kézi BL és az Európa Liga – csütörtökön a tévében

Elkezdődik a várva várt döntő az Erste Ligában a Brassói Corona és a Gyergyói Hoki Klub között, a labdarúgó Európa Ligában és a Konferencia Ligában a negyeddöntő első mérkőzéseit játsszák, a kézilabda BL-ben a playoffban szerepel a Veszprém.

Sérülten is aranyra tör a székely világelső

Nemrég az egyik edzésen sérülést szenvedett a Góbék Teqball Team klasszisa. Györgydeák Apor felépülése jól halad, a tornagyőzelemért áll asztalhoz a hétvégi brüsszeli versenyen.

Jön a történelmi Erste Liga-döntő, kiélezett csaták minden fronton – Helyzetbe hozunk!

Erdélyi fináléval folytatódik az Erste Liga, miközben az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is kulcsmeccseket vív. A Helyzetbe hozunk! legújabb részében a legfontosabb hokis, focis és futsalos történéseket vettük górcső alá.

Új korszak kezdődik a Hargita Rali történetében, jelentős változásokkal jön az idei kiírás

Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.

PSG–Liverpool és Barca–Atlético, kézi BL – a szerdai sportműsor

Újabb két negyeddöntőt rendeznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A női kézilabdázóknál mind a magyar, mind a román válogatott mérkőzést játszik. A Szeged a legjobb nyolc közé juthat.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!