Hirdetés

Székelyföld a negyedik, Kárpátalja a világbajnok

Már várták a szurkolók a székelyeket
Fotó: Zátyi Tibor

2018. június 09., 15:07

Elindult Székelyföld labdarúgócsapata a londoni CONIFA-vébé bronzmeccsére. Az eddigi leghosszabb utat, mintegy ötven mérföldnyi távolságot kell megtennie a válogatottnak a szállástól az enfieldi Queen Elizabeth Stadiumig, hogy romániai idő szerint délután ötkor pályára léphessenek.

2018. június 09., 15:07
Frissítés

Frissítés

A londoni CONIFA labdarúgó-világbajnokság döntőjét Kárpátalja nyerte, tizenegyesekkel 3–2-re győzte le Észak-Ciprus együttesét. Fejér Béla, a kárpátaljai válogatott hálóőre három tizenegyest is kivédett.

Közvetítésünk ezzel véget ért. A napokban pedig bővebb elemzésekkel, interjúkkal jelentkezünk. Köszönjük a figyelmüket.

Vége a mérkőzésnek, büntetőkkel Padániáé a bronzérem. A meccslabda nálunk volt, de nem tudtunk élni vele. Székelyföld a negyedik helyen zárja a londoni CONIFA világbajnokságot.

Garavelli, ismét az olaszoknál az előny. Csiszer a labda mögött, és ezt is fogja Murriero!

Innocenti, életben tartja csapatát. Szőcs László eldöntheti, de nem teszi, lövését fogja a kapus. 4–4

Padániától Pllumbaj a bal szélre lövi, Somogyi érzi ezt is, de nem tudja megfogni. Györgyi a labda mögött, belövi! 4–3

Somogyi!!! A 90. percben becserélt Rossett lövését kivédi! Hodgyai érkezik, belövi! 3–2

Stankevicius, Somogyi érzi a szélt, de nem ér le a labdára. Csürös érkezik, magabiztosan értékesíti. 2–2

Csizmadia, fel a bal pipába, hatalmas gól, hatalmas tapsot is kap. 1–1

Az olaszok kezdik, Rota, belövi. 0–1

Vége a rendes játékidőnek, következhetnek a büntetők. A második félidőben sokkal többet a győzelemért Székelyföld, mint ellenfele, ám a labda nem akart bemenni a hálóba, így büntetők döntenek.

90+3. perc: Csizmadia ad jó labdát Bajkónak, ám les miatt megáll a játék. 0–0

90+1. perc: Székely szöglet. Györgyi íveli be, de a kapus ismét jól öklözi ki a labdát. 0–0

90. perc: Olasz csere. Három perc hosszabbítás lesz. 0–0

87. perc: Olasz szabálytalanság a félpályán, sárga. Hogy ki ellen, nem látjuk, mivel ismét piros-fehér-zöld füstbe borult a székely szurkolótábor. Szándékos kezezés a félpályán, ez is sárga, pedig lehetett volna akár zöld is. 0–0

84. perc: Hosszú szünet után az első olasz lehetőség, Somogyi magabiztosan véd. 0–0

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

82. perc: Egyre több a megszakítás, fáradnak a csapatok. 0–0

Az elmúlt percekben nagyon jól játszanak a székelyek, egy olasz pedig a földön marad, ápolásra szorul, a játékvezető megállítja a mérkőzést. Jelzik a pályáról, hogy súlyosabb a sérülés, cserélni fog Padánia.

76. perc: Szőcs kap labdát a bal szélen, befelé cselez, majd célba veszi a rövidet, de mellé. Majd Györgyi kap labdát, de lövése nem elég erős, fogja a kapus. "Játszik a csapat!" – zengik a szurkolók. 0–0

Sokadjára kerülnek elő a füstbombák. A szurkolásra egyáltalán nem lehet panasz.

72. perc: Bajkóval szemben szabálytalankodnak, szabadrúgás középről, nagyjából 25 méterről. Györgyi áll a labda mögé, a jobb felsőt veszi célba, de fölé. 0–0

70. perc: Jön a harmadik székely csere, Kis Szabolcsot Hodgyai László váltja. 0–0

69. perc: Távoli olasz szabadrúgás, Stankevicius távolról rálövi, bő két méterrel mellé. 0–0

A székely szurkolók továbbra is hangosan és szervezetten drukkolnak csapatuknak.

66. perc: Újabb székely csere, Magyari Szilárd helyébe Györgyi Arthur érkezik. 0–0

64. perc: Szőcs László indult meg a középpályán, Stankevicius csúnyán felborítja, sárga! Csere, Csürös Attila jön be Szőcs Loránd helyébe. 0–0

59. perc: Padánia percei, ismét beszorítja a székelyeket, ám a fiúk jól védekeznek, nincs helyzet. Igaz, a labdát sem tudják sokáig birtokolni. 0–0

Közben folyamatosan érkezik a többi csapat a döntőre. Matabeleland, majd a Japánban élő koreaiak csapata is itt van.

55. perc: Szabadrúgás, nagyjából 25 méterről, középről. Magyari csavarja rá, fölé. 0–0

50. perc: Ígéretes támadás, Kis passzol az érkező Tankónak, aki távolról próbálkozik, azonban fölé. 0–0

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. A székely szurkolók továbbra is nagyszerű hangulatot csinálnak a pálya környékén. 0–0

Jön a szünet. Kiegyenlített a mérkőzés, melynek első felét a székelyek, a másodikat pedig az olaszok dominálták. Mindkét oldalon több nagy helyzet is volt, gól egyelőre nincs a bronzmeccsen.

45. perc: Magyari birkózik védőjével, tizenhatról így is tud rúgni, de mellé. 0–0

43. perc: Padánia dominál az elmúlt percekben, Székelyföld beszorul a saját kapuja elé. 0–0

39. perc: Mitra húzza vissza ellenfelét, a találkozó első sárga lapja. 0–0

37. perc: Ezek most Somogyi percei, padániai szögletet követően fejelnek kapura, nagyot nyújtózva véd, a távolról visszalőtt labdát pedig magához öleli. 0–0

35. perc: Olasz ellentámadás, óriási ziccer, de Somogyi! Hatalmasat véd! 0–0

30. perc: Ellentámadásból mindig veszélyesek az olaszok, közeli lövést véd bravúrral Somogyi, lesen is állt az ellenfél, jelzi a partjelző. 0–0

27. perc: Szőcs László szabadrúgásból, a jobb szélről íveli be a labdát, Bajkó csúsztatása kevéssel kerüli el a kaput. Nagy helyzet maradt ki! 0–0

25. perc: Újabb olasz lehetőség, Csiszer szabadít fel az utolsó pillanatban. 0–0

23. perc: Nemcsak görönyös az út, hanem a pálya is, a lapos passzoknak egyáltalán nem kedvez a felület, a csapatok magas ívelésekkel próbálkoznak. Magyarinak csúsznak csúnyán oda, a játékvezető nem fúj semmit, aztán megállítja a játékot, hiszen a fiatal farkaslaki ápolásra szorul. 0–0

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

20. perc: Olasz lehetőség, 17-ről lőnek kapura, Somogyi két ütemben fogja a labdát, majd szabálytalankodnak ellene. 0–0

17. perc: Mekkora helyzet! Szőcs László szabadrúgásból ívelt be, érkezett Bajkó, az olasz kapus nagyot vetődve tolta fölé a labdát. Szöglet, nincs újabb lehetőség. 0–0

15. perc: Az olaszok magasan letámadnak, próbálják hibára kényszeríteni a székely fiúkat. Ez a csoportkörben már sikerült nekik. 0–0

13. perc: Szőcs László próbálkozik 20 méterről, lapos lövése egy méterrel kerüli el a bal alsót. Labdaszerzés, Szőcs László kerül még nagyobb helyzetbe, Bajkótól kapta a labdát, ám emelése nem pontos, kirúgás lesz. 0–0

11. perc: A CONIFA vébé egyedüli fűpályája nem a legjobb minőségű, nagyon pattog a labda, nehéz kontrollálni. Olasz szöglet, körbepasszolják a labdát, és jön is az első helyzetük, de jócskán melléfejelik. 0–0

5. perc: Lassú az iram, de jön is az első helyzet, Bajkó jobbról leadott lövésébe beleérnek, szöglet. Szőcs László ívelését kifejelik, indulnának ellentámadásba az olaszok, ám Szőcs Loránd a félpályánál megállítja a támadásukat. 0–0

3. perc: Sokan kíváncsiak a mérkőzésre, 6-700 ember lehet a pálya körül. 0–0

1. perc: Székelyföld kezdi a mérkőzést. 0–0

17.01 Lejártak a himnuszok, magyar szurkolástól hangos a stadion. Közel százan szorítanak a fiúknak a helyszínről.

•  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Fotó: Zátyi Tibor

16.57 Folyamatban a csapatok bemutatója, a magyar szurkolók ismét piros, fehér, zöld füstbombákkal csinálnak hangulatot. 

16.51 Két csalódott csapat csatája lesz ez. Padánia 2–1-es vezetésről bukta el az elődöntőt Észak-Ciprus ellen, míg Székelyföld izgalmas csatában 4–2-re maradt alul Kárpátaljával szemben. Ez lesz a harmadik találkozója a két együttesnek, tavaly Észak-Cipruson a csoportkörben 1–1-et játszott egymással, míg a vébé 3-as csoportjában az olaszok 3–1-re győztek.

16.26 Kijöttek a csapatok bemelegíteni, a székely szurkolók rögtön rázendítenek a Soho Party elhíresült nótájára, Az éjjel soha nem érhet végetre.

16.25 Négyen különböző okok miatt kihagyják a találkozót, Csíki Dénes, Fülöp István, Fülöp Loránd és Kilyén Szabolcs.

16.23 A mérkőzést észak-ciprusi trió vezeti, a főbíró Utku Hamamcıoğlu lesz.

16.21 Megvan Székelyföld kezdője: Somogyi – Tankó, Benkő-Bíró, Csizmadia, Csiszer – Mitra, Szőcs Loránd – Magyari, Szőcs László, Kis – Bajkó.

15.55 Megérkezett a székely válogatott a mérkőzés helyszínére, ahol már várták a szurkolók a csapatot.

A bronzéremért játszik Székelyföld labdarúgó-válogatottja Londonban, ellenfele az a Padánia, amelyiktől a csoportkörben 3–1-s vereséget szenvedett. Most viszont egy új mérkőzés következik, új esélyekkel, éremszerzési célokkal.

Úton a bronzmeccsre •  Fotó: Zátyi Tibor Galéria

Úton a bronzmeccsre
Fotó: Zátyi Tibor

Ha lesz érem, ha nem, a fiúknak nem lesz sok idejük ünnepelni, a döntő után máris mennek a reptérre, ahol londoni idő szerint vasárnap reggel hét óra után indul a Kolozsvárra tartó járatuk.

A döntőt egyébként Kárpátalja játssza Észak-Ciprus együttesével este nyolc órától.

Hirdetés

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Hibátlan mérleggel nyerték a Három Nemzet Női Jégkorongtornát a gyergyói rókalányok

Három győzelemmel, makulátlan mérleggel zárta a gyergyószentmiklósi Három Nemzet Női Jégkorongtornát a Fox Hockey. A házigazda csapat vasárnap 6–1-re győzte le Bulgáriát, míg a Csíkszeredai Sportklub 1–0-ra kikapott a török BuzAdam SK-tól.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!