A román fővárosban rendezett múlt hét végi megmérettetésen a Berttini Nenciu által irányított romániai női vízilabdázók négy ellenfelükkel küzdöttek meg az első két továbbjutó helyért. Az első mérkőzésen 15–4-re legyőzték Írországot, majd a legszorosabb összecsapáson 9–8-ra nyertek Szlovákiával szemben,
a továbbjutást pedig az ukránok elleni 17–9-es sikerrel biztosították be.
A történelmi siker után a csoportgyőztes Németországtól – amely az elmúlt két alkalommal meggátolta őket a kontinensviadalra való kijutásban – immár komolyabb tét nélküli meccsen 11–4-re kaptak ki. A német együttes 12 ponttal nyerte meg a kvalifikációs tornát, mögötte Románia 9 ponttal zárt, továbbá Szlovákia 6, Ukrajna és Írország pedig 1–1 pontot gyűjtött.
A román válogatott keretében három marosvásárhelyi vízilabdázó található, a csapat egyik legjobbjának számító Szeghalmi Krisztina, aki öt góllal járult hozzá az ukránok elleni sorsdöntő győzelemhez, valamint Iulia Nonea és Diana Togănel, mindhárman a Bukaresti Steaua sportolói.
„Nagyon megterhelő és nehéz torna volt, de nagyon örvendünk annak, hogy itthon tudtunk játszani és kijutottunk. Elértünk egy magasabb szintre, bebizonyítottuk, hogy ott a helyünk az Európa-bajnokságon, ahol azonban nagyon nehéz lesz a feladatunk, hiszen Németországnál sokkal erősebb csapatokkal fogunk játszani” – nyilatkozta a torna lejártával Szeghalmi Krisztina.
A Székelyhon megkeresésére a marosvásárhelyi vízilabdázó elmondta, már nagyon régóta várták, hogy a felnőtt csapattal is részt vegyenek az Eb-n, és nagyon megdolgoztak ezért a sikerért.
– közölte Szeghalmi Krisztina.
Az Európa-bajnokságot idén augusztus 27. és szeptember 10. között a horvátországi Splitben rendezik. A kontinenstornán Románia férfi válogatottja is részt vesz, mivel könnyedén megnyerte a múlt hétvégi máltai selejtezőtornát, ahol a litvánokat 14–1-re, az íreket 41–5-re, a házigazda máltaiakat pedig 18–4-re győzte le, és 9 ponttal az élen zárt a csoportban.
Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.
Az utolsó pillanatban maradt pont nélkül a Sepsi OSK az Aradi UTA otthonában. Ovidiu Burcă magára vállalta a felelősséget, ugyanakkor gyávának nevezte csapatát, Adrian Mihalcea szerint viszont teljesen megérdemelt hazai győzelem született.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!