Hirdetés

Sűrű program, három asztalitenisz-verseny másfél hét alatt

A városi sportcsarnokba „beköltöznek” az asztaliteniszezők
Fotó: Erdély Bálint Előd

2021. augusztus 19., 18:45

Mozgalmas szeptember vár a székelyudvarhelyi asztaliteniszezőkre, előbb a fiatalokon a sor, a hónap közepén pedig az ISK-SZAK a Bajnokok Ligája csoportkörében játszik. A részletekről sajtótájékoztatón számoltak be.

2021. augusztus 19., 18:45

Szeptember 12–14. között a városi sportcsarnokban négy csapat harcol majd az asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörében a két továbbjutást érő helyért: a francia AS Cergy, a spanyol CTT Borges, a portugál GDCS Juncal és a házigazda ISK-SZAK.

Hirdetés

„Nézők előtt játszunk, várjuk, hogy miképp oldható majd meg, a jelenlegi szabályozások szerint a sportcsarnok felét tudjuk kihasználni, ez hatszáz nézőt jelent, remélem, a lelátó tele lesz majd szurkolókkal” – vezette fel a Bajnokok Ligáját György István, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK klubvezetője, edzője.

A belépés a jelenleg is érvényben lévő egészségügyi szabályok szerint zajlik majd, aki nem rendelkezik oltási igazolással, azt ingyen letesztelik a sportcsarnokban. A napi belépő 25 lejbe kerül, ezzel megtekinthető mindkét mérkőzés, az első találkozó 14, míg az ISK-SZAK meccse 19 órakor kezdődik. „A továbbjutás fantasztikus dolog lenne, de ha nem is sikerülne, akkor az Európa Kupában folytatjuk. 

Célunk továbbra is az, hogy Európa topklubjai között maradjunk. A csapatunk nem változik, lesz egy új versenyzőnk, akit hamarosan bejelentünk, amint mindenben megegyeztünk vele”

– tette hozzá György István.

Testvérpárok egy asztalnál: György Szilárd és István, illetve Adrian és Răzvan Crișan •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Testvérpárok egy asztalnál: György Szilárd és István, illetve Adrian és Răzvan Crișan
Fotó: Erdély Bálint Előd

A Bajnokok Ligája előtt az ifjúsági asztaliteniszezőké lesz a főszerep, szeptember 3–5. között ugyancsak a városi sportcsarnok ad otthont a hagyományos ISK Kupának, majd szeptember 7–10. között az ifjúsági 4-esek Ezüstütő tornája következik.

A sajtótájékoztatón jelen volt Adrian Crișan, minden idők egyik legjobb romániai asztaliteniszezője, valamint testvére, Răzvan Crișan a Butterfly Romania, a világ legnagyobb asztalitenisz-felszerelést gyártó cégének képviseletében.

Utóbbi elmondta, hogy már korábban is jó volt a kapcsolat a székelyudvarhelyi klubbal, ám idéntől még szorosabb együttműködésbe kezdtek. „Hosszú évek óta nem szerepelt romániai klub a Bajnokok Ligájában, így számunkra is nagy büszkeség, hogy támogathatjuk az udvarhelyieket. Jól ismerjük őket, fantasztikus munkát végeznek itt, részt vettek az Európa Kupában, bronzérmesek voltak a román bajnokságban” – mondta Răzvan Crișan.

Adrian Crișan •  Fotó: Erdély Bálint Előd Galéria

Adrian Crișan
Fotó: Erdély Bálint Előd

Testvére, az öt olimpián szerepelt, négyszeres Eb-bronzérmes Adrian kiemelte, hogy eddig is összedolgoztak az ISK-SZAK-kal, ám ezek után még magasabb szintre emelik a partneri kapcsolatukat. „Régóta vártuk, hogy legyen egy olyan klub az országban, amellyel hosszú távon is együtt tudunk működni. Alig várjuk, hogy közösen vegyünk részt ezekben a sikerekben, és hogy a közös munkánk minél hosszabb legyen” – tette hozzá.  

Sikeres utánpótlás 

Az udvarhelyi csapat utánpótlásából két tehetség, Sebők Márton és Toró Dávid bekerült az ifjúsági 4-es román válogatottba, és készültek a strasbourgi minikadét Európa-bajnokságra, amit az utolsó pillanatban a járványhelyzet miatt töröltek.

Tor= Dțvid •  Fotó: szak.ro Galéria

Tor= Dțvid
Fotó: szak.ro

A fiatalok így részt vettek egy magyarországi ranglistaversenyen, a Budapest-bajnokságon Sebők harmadik, míg Toró második helyen végzett. Toró részt vett még a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ETTU) által rendezett Eurotalent programban is, melynek során összegyűjtik a legjobb korosztályos asztaliteniszeseket, országonként hármat.

A Kiskunfélegyházán megtartott válogatón 57 sportoló közül Toró bekerült a legjobbak közé (hetedik legjobb eredménnyel) úgy, hogy a 2009-es korosztálynak tartott válogatón 2011-esként szerepelt. Október közepén Szlovéniában vehet részt egy újabb felkészítőn.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megőrizte érintetlenül a hálóját, tartja a lépést a címvédővel az FK Csíkszereda

Háromszor talált be hazai pályán a Temesvári Poli ellen az FK Csíkszereda női csapata, és a szezonban először nem kapott gólt, magabiztos győzelmével pedig tartja a lépést a címvédővel az élen.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

`
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Ez is érdekelheti

Székely futsalderbi, idegenben bizonyíthat az FK Csíkszereda – a hétfői sportműsor

Székelyföldi érdekeltségből nem lesz hiány hétfőn: a teremlabdarúgó élvonalban a Marosvásárhelyi VSK a Székelyudvarhelyi VSK-t fogadja, míg az FK Csíkszereda a Petrolul otthonában lép pályára. A kínálatot országúti kerékpár egészíti ki.

Újpesten lép jégre a Sportklub, Atlético–Real Madrid rangadó – vasárnap a tévében

Az Újpest otthonában játszik a Csíkszeredai Sportklub az Erste Ligában, madridi rangadóval folytatódik a La Liga, az Atlético a Realt fogadja, a Besztercei Gloria női kézilabda BL-meccset játszik, a Moto GP mezőnye pedig Ausztriában versenyez.

Aranyéremmel tér haza a jászvásári nemzetközi versenyről Búzás Róbert

Újabb nemzetközi sikert könyvelhet el az Erdélyi Godako Ökölvívó Sportklub: Búzás Róbert aranyérmet szerzett a Jászvásáron megrendezett Moldavian Belt nemzetközi ökölvívótornán. A fiatalabbak négy érmet hoztak a magyar bajnokságról.

U Craiova–FCSB rangadó, képernyőn a Barcelona és az Inter – a szombati sportműsor

Rangadót játszik az U Craiova és az FCSB, míg a Kolozsvári CFR a Botoșani-t fogadja a Szuperligában. A szombati kínálatban Sevilla–Barcelona és Roma–Inter párharc, valamint tenisz, atlétika, motorversenyzés, kerékpározás, sportmászás és golf is szerepel.

Aradon a Sepsi OSK, pályán a Bayern – pénteken a tévében

Az Aradi UTA vendégeként lép pályára a Sepsi OSK a labdarúgó Szuperliga 10. fordulójában, a Bundesligában a Bayern hazai meccse nyitja a játéknapot. Motorversenyzés, sportmászás, országúti kerékpár, rögbi és tenisz teszi teljessé a kínálatot.

Hazatér a Hargita Fight Night, ismét Székelyudvarhelyen csapnak össze a harcosok

November 28-án, szombaton rendezik meg a Hargita Fight Night ötödik gáláját, amelynek a székelyudvarhelyi Sportcsarnok ad otthont. Az MMA- és K1-mérkőzések mellett látványos showelemekkel és meglepetésekkel is készülnek a szervezők.

A Fradi a Celtic otthonában, a Bukaresti Dinamo a BL-ben bizonyíthat – a csütörtöki sportműsor

A Ferencváros a Celtic otthonában kezdi meg szereplését az Európa-liga főtábláján, ahol a Juventus és a Beşiktaş is pályára lép. A férfi kézilabda BL-ben a Bukaresti Dinamo Dániában vendégeskedik, emellett két Virágok Ligája-mérkőzés is képernyőre kerül.

Bajkó Tibor és Orosz László nyerte a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságot

Öt forduló és a Székely Vágta keretében megrendezett döntő után eredményt hirdettek a a Székelyföldi Fogathajtó Bajnokságban. Az egyesfogat kategóriában Bajkó Tibor, a kettesfogatoknál Orosz László szerezte meg az éves bajnoki címet.

Elrajtol az Európa Liga alapszakasza, pályán a Barcelona – a szerdai sportműsor

Az EL nyitófordulójában a Milan a Benficát, az Anderlecht a Lyont fogadja. Kolozsváron a román röplabda-válogatott Franciaországgal találkozik a férfi Eb-n. A spanyol bajnokságban pályára lép a Barcelona és az Atlético Madrid.

Pályán a Marosvásárhelyi VSK, este jön a Real Madrid és a Liverpool – a keddi sportműsor

A Marosvásárhelyi VSK a Bukaresti CSM vendége lesz a női kézilabda élvonalban, délután kihirdetik a magyar labdarúgó-válogatott keretét. Este a Real Madrid mellett a Liverpool, az Arsenal és több angol élcsapat is pályára lép.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!