Szeptember 12–14. között a városi sportcsarnokban négy csapat harcol majd az asztalitenisz Bajnokok Ligája csoportkörében a két továbbjutást érő helyért: a francia AS Cergy, a spanyol CTT Borges, a portugál GDCS Juncal és a házigazda ISK-SZAK.
„Nézők előtt játszunk, várjuk, hogy miképp oldható majd meg, a jelenlegi szabályozások szerint a sportcsarnok felét tudjuk kihasználni, ez hatszáz nézőt jelent, remélem, a lelátó tele lesz majd szurkolókkal” – vezette fel a Bajnokok Ligáját György István, a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK klubvezetője, edzője.
A belépés a jelenleg is érvényben lévő egészségügyi szabályok szerint zajlik majd, aki nem rendelkezik oltási igazolással, azt ingyen letesztelik a sportcsarnokban. A napi belépő 25 lejbe kerül, ezzel megtekinthető mindkét mérkőzés, az első találkozó 14, míg az ISK-SZAK meccse 19 órakor kezdődik. „A továbbjutás fantasztikus dolog lenne, de ha nem is sikerülne, akkor az Európa Kupában folytatjuk.
– tette hozzá György István.
A Bajnokok Ligája előtt az ifjúsági asztaliteniszezőké lesz a főszerep, szeptember 3–5. között ugyancsak a városi sportcsarnok ad otthont a hagyományos ISK Kupának, majd szeptember 7–10. között az ifjúsági 4-esek Ezüstütő tornája következik.
A sajtótájékoztatón jelen volt Adrian Crișan, minden idők egyik legjobb romániai asztaliteniszezője, valamint testvére, Răzvan Crișan a Butterfly Romania, a világ legnagyobb asztalitenisz-felszerelést gyártó cégének képviseletében.
Utóbbi elmondta, hogy már korábban is jó volt a kapcsolat a székelyudvarhelyi klubbal, ám idéntől még szorosabb együttműködésbe kezdtek. „Hosszú évek óta nem szerepelt romániai klub a Bajnokok Ligájában, így számunkra is nagy büszkeség, hogy támogathatjuk az udvarhelyieket. Jól ismerjük őket, fantasztikus munkát végeznek itt, részt vettek az Európa Kupában, bronzérmesek voltak a román bajnokságban” – mondta Răzvan Crișan.
Testvére, az öt olimpián szerepelt, négyszeres Eb-bronzérmes Adrian kiemelte, hogy eddig is összedolgoztak az ISK-SZAK-kal, ám ezek után még magasabb szintre emelik a partneri kapcsolatukat. „Régóta vártuk, hogy legyen egy olyan klub az országban, amellyel hosszú távon is együtt tudunk működni. Alig várjuk, hogy közösen vegyünk részt ezekben a sikerekben, és hogy a közös munkánk minél hosszabb legyen” – tette hozzá.
Az udvarhelyi csapat utánpótlásából két tehetség, Sebők Márton és Toró Dávid bekerült az ifjúsági 4-es román válogatottba, és készültek a strasbourgi minikadét Európa-bajnokságra, amit az utolsó pillanatban a járványhelyzet miatt töröltek.
A fiatalok így részt vettek egy magyarországi ranglistaversenyen, a Budapest-bajnokságon Sebők harmadik, míg Toró második helyen végzett. Toró részt vett még a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ETTU) által rendezett Eurotalent programban is, melynek során összegyűjtik a legjobb korosztályos asztaliteniszeseket, országonként hármat.
A Kiskunfélegyházán megtartott válogatón 57 sportoló közül Toró bekerült a legjobbak közé (hetedik legjobb eredménnyel) úgy, hogy a 2009-es korosztálynak tartott válogatón 2011-esként szerepelt. Október közepén Szlovéniában vehet részt egy újabb felkészítőn.
A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.
Pénteken elkezdődik az olaszországi téli olimpia, amelynek Milánó és Cortina ad otthont. Az év egyik legnagyobb sporteseményén négyen képviselik Székelyföldet: Mandel Kata és Bartalis Henrietta hódeszkások, valamint edzőik, Kinda Géza és Reisz Zoltán.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!