Hirdetés

Sorozatban ötödik mérkőzését veszítette el a Maros KK

Egyre nehezebb helyzetben van a csapat a rájátszásba jutásért zajló küzdelemben. Archív
Fotó: Haáz Vince

2018. február 01., 00:49

Idegenlégiósok nélkül nem volt esélye a Marosvásárhelyi Maros KK-nak a megerősödött Temesvári Timba pályáján, ahol a szerdán bepótolt mérkőzésen jókora vereséget szenvedett. Pénteken a 17. fordulóban következik a másik temesvári együttes, az élmezőnyhöz tartozó KK elleni találkozó, amelyen szintén kevés jóra számíthatnak a Tigrisek.

2018. február 01., 00:49

Azt már a kiszállás előtt lehetett tudni, hogy a Maros KK-nak a vártnál jóval nehezebb dolga lesz a nemrég több játékost leigazolt Timba ellen. Ezt fokozta, hogy a vásárhelyiek a sérült csapatkapitány, Sánta Szabolcs és idegenlégiósai nélkül utaztak el Temesvárra, mivel a két svéd közül

Jonathan Person továbbra sincs teljesen felépülve, Dino Pitának pedig még gondjai vannak a szerződéshosszabbításával, és követeli az elmaradt fizetésének egy részét.

Hirdetés

Alin Borșa és Bogdan Stăncuț, akik szintén hiányoztak az előző, Kolozsvári U-BT elleni hazai mérkőzésen, játszottak szerdán.

Már egy ideje hiányos kerettel kell küzdjön a Maros KK, és akárcsak a múlt héten a bajnok ellen, ezúttal is csak a találkozó elején tartotta a lépést ellenfelével, amely ezután egyre inkább elhúzott,

és szünetben már 14 pontos volt az előnye.

A mérkőzés folyamán mindössze hét játékos lépett pályára a vásárhelyieknél, akik a második félidőben sem tudtak közelebb férkőzni a hazaiakhoz, így végül 29 ponttal maradtak alul. A Maros KK-nál ezúttal Engi Dávid volt a legeredményesebb 15 ponttal, de pontszámban Steff Norbert és Tudor Gîrbea is közel állt hozzá.

Alin Borșa pedig dupla-duplát ért el, 11 pontja mellett 23 lepattanójával a bajnokság új rekordját (amely az utóbbi 6 évben a legtöbb) állította fel.  

A mérkőzést követően a Maros KK vezetőedzője, Szászgáspár Barnabás úgy nyilatkozott, fiatal és tapasztalatlan csapattal érkeztek, a Timba pedig idegenlégiósaival jobban játszott. Hozzátette, meglátszott a rövid kispad, de remélik, hogy mihamarabb számíthatnak a sérült kosárlabdázókra.

A meghatározó játékosokkal más lesz a következő egymás elleni mérkőzés és az eredmény is

– fogalmazott bizakodva Szászgáspár. 

Az újabb elveszített mérkőzéssel a Maros KK egymás után ötödik bajnoki vereségét szenvedte el, ezzel pedig tovább nehezedett a helyzete, hiszen nemhogy nem sikerül előrelépnie a tabellán a jelenlegi 9. helyéről, hanem már a győztes Timba is utolérte, amely azonban egy meccsel többet játszott.

A marosvásárhelyi együttes marad a Béga-parti városban, ugyanis pénteken 19.30-tól a Temesvári KK ellen játszik a Nemzeti Liga 17. fordulójában (ezt a találkozót sem közvetíti a televízió). A hatodik helyezett ellenfelét hazai pályán bravúrral sikerült legyőznie, a jelenlegi helyzetében, meghatározó játékosok nélkül azonban idegenben teljesen esélytelen az újabb meglepetésre.

Férfi kosárlabda, Nemzeti Liga, alapszakasz, 7. forduló (pótolt mérkőzés), Constantin Jude Sportcsarnok, 200 néző:
Temesvári Timba–Marosvásárhelyi Maros KK 92–63 (21–17, 29–19, 21–12, 21–15)
Timba: Kovacevic 20 (5x3), Naylor 19, Reljic 17 (3x3), Lazăr 14, Medgyesy 5, Dumic 5, Pierce 4, Ostojic 4, Balmuș 4, Rotariu. Edző: Bogdan Murărescu.
Maros KK: Engi 15 (1x3), Steff 14 (2x3), Gîrbea 13 (1x3), Borșa 11, Stăncuț 7 (2x3), Ilicov 3 (1x3), Porime. Edző: Szászgáspár Barnabás.
Vezették: Bogdan Podar, Ciprian Ciocan, Ionuț Moraru (mindhárman Kolozsvár).

A hétvégi 17. forduló mérkőzései:
SCMU Craiova–Nagyváradi VSK 88–90 (25–25, 21–32, 19–19, 23–14)
Temesvári KK–Marosvásárhelyi Maros KK – péntek 19.30
Jászvásári Politehnica–Kolozsvári U-BT – szombat 17.00
Galaci Phoenix–Bukaresti Steaua – szombat 17.00
Temesvári Timba–Nagyszebeni CSU – szombat 20.00
BCMU Pitești–Bukaresti Dinamo – vasárnap 20.00

A bajnokság állása:
1. Kolozsvár 29 pont (13 győzelem/3 vereség)
2. Nagyvárad 29 (12/5)
3. Steaua 28 (12/4)
4. Nagyszeben 28 (12/4)
5. Pitești 25 (9/7)
6. Temesvár 25 (10/5)
7. Craiova 24 (8/8)
8. Galac 22 (7/8)
9. Maros KK 20 (5/10)
10. Timba 20 (4/12)
11. Dinamo 16 (0/16)
12. Jászvásár 13 (1/11)

Aradon zárja az alapszakaszt a Sirius KK

Utolsó mérkőzését játssza a női Nemzeti Liga alapszakaszában utolsó helyezett Marosvásárhelyi Sirius KK: a 18. fordulóban szombaton 18 órától a hatodik Aradi ICIM vendége lesz.
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Időutazás a csíki hoki hőskorába: a Lyceum búcsúmérkőzése filmen

Újabb különleges időutazásra hívja olvasóit a Székely Sport: a nemrég közzétett, Székedi Ferenc által készített archív hokis film után ezúttal egy 1976-os felvétel került elő, amely a Csíkszeredai Lyceum csapatának életébe enged betekintést.

A csereemberek villanásai, a legvégén egyenlített az FK Csíkszereda (videóval)

Sokáig hiányzott a gól a labdarúgó Szuperliga alsóházi rájátszásának mérkőzésén. A Konstancai Farul szerezte meg a vezetést, a ráadás negyedik percében erre válaszolt az FK Csíkszereda.

Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

`
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Ez is érdekelheti

Saját közönsége előtt a Sepsi OSK, nagyüzem a sportpályákon – a vasárnapi sportműsor

A Sepsi OSK számára is elkezdődik a 2. Liga felsőházi rájátszása, a Bihar FC érkezik Sepsiszentgyörgyre. A vasárnapi sportműsorban emellett topligás rangadók és számos kiemelt esemény is szerepel.

Bőséges a felhozatal, hazai meccset játszik az FK Csíkszereda – a szombati sportműsor

Mindenki talál magának valót, sok focimeccs, téli sportok, kézilabda. A labdarúgó Szuperliga rájátszásban az FK Csíkszereda a Konstancai Farult látja vendégül.

A CFR–Rapid rangadó viszi a prímet – pénteken a képernyőn

Vasutas rangadót rendeznek a labdarúgó Szuperliga felsőházi rájátszásában, pénteken este a Kolozsvári CFR és a Bukaresti Rapid csap össze. A külföldi focimeccsek mellett több egyéni és téli sportág, valamint kosárlabda és röplabda szerepel a kínálatban.

Egy híján negyven kiemelkedő teljesítményt díjaztak a Hargita megyei Lovasgálán

Ünnepélyes keretek között rendezték meg szerdán Gyergyóremetén az idei Hargita megyei Lovasgálát, ahol a 2025-ös versenyszezon kiemelkedő teljesítményt nyújtó lovas sportolóit díjazták.

Szuperliga és nemzetközi foci – a csütörtöki sportműsor

Csütörtökön az Európa Ligában és a Konferencia Ligában is a nyolcaddöntők visszavágói kerülnek terítékre, miközben a Szuperliga felsőházi rájátszása is folytatódik. A kínálatban emellett tenisz, kosárlabda, sznúker és erőemelés is szerepel.

Söprés, csalódás és kérdőjelek – Helyzetbe hozunk!

Az Erste Liga negyeddöntőiben a GYHK és a Corona dominált, miközben a Sportklub csalódást keltett. Az FK fontos csatát nyert Galacon, a Sepsi kritikák közepette kezdi a rájátszást. Elemzések, vélemények, érdekességek a Helyzetbe hozunk! legújabb részében.

Fél költségvetéssel épp lemaradt az éremszerzésről a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK

Idén érem nélkül maradt a Székelyudvarhelyi ISK-SZAK a férfi asztalitenisz Szuperligában. Nem élik meg kudarcként, főképp úgy, hogy a költségvetésük felét nem kapták meg a várostól.

Portugáliában a Fradi, teljes lesz a BL negyeddöntője – szerdán a tévében

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének szerdai meccsein pályára lép a Barcelona, a Liverpool és a Bayern München, az Európa Ligában a Fradi Bragában próbálja megtartani előnyét. A női focisoknál az FK Csíkszereda hazai pályán játszik a Farullal.

Megismerjük az első negyeddöntős csapatokat a BL-ben

Következnek a visszavágók a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, kedden este izgalmas csatákra van kilátás, a legérdekfeszítőbb párharcban a Manchester City és a Real Madrid csap össze.

A magyar és a román fővárosban is dobogóra álltak a székely cselgáncsozók

Eredményesen szerepeltek a csíkszéki és háromszéki dzsúdósok a hétvégén: az országos utánpótlásbajnokság bukaresti döntőjében kilenc dobogós helyezést szereztek, míg a budapesti veterán bajnokságon öt érmet gyűjtöttek.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!