Elsősorban magyar ajkú versenyzőknek volt szervezve a bajnokság. „A hazaiak mellett Székelyföldről és Felvidékről, Romániából és Szlovákiából érkeztek versenyzők szép számban, összesen 29-en indultunk a bajnokságon. Korosztálytól függetlenül minden játékos játszott mindenkivel oda–visszavágót , tehát 58 játékot kellett teljesítenie mindenkinek” – mondta el Sánta.
A lehetséges 116 pontból 110 pontot gyűjtött össze Bándy György ötszörös Európa-bajnok és Volman Ferenc többszörös Európa-bajnoki dobogós, ami 90%-os, magas teljesítményt tükröz. A holtversenyt végül Sonneborn számítással Bándy nyerte meg Volman előtt. Harmadik helyezett, bronzérmes a csíkszeredai Sánta Elemér lett 103 ponttal.
A malomjátékkal kapcsolatos hír, hogy a III. Parázska Kupát október október 16-án tartják Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsának márványtermében. A nevezések alapján a hazai versenyzők mellett magyarországi és németországi vendégek ülnek majd asztalhoz malmozni.
Ritkán hallott keménységgel kritizálta a román válogatott játékosait Bölöni László, aki szerint a keret teljesítménye messze elmarad attól, ami ebben a selejtezősorozatban reálisan tőlük elvárható lenne.
Megszűnik a Gloria Buzău, amely tavaly még a Szuperligában vitézkedett: a klubot a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) fegyelmi bizottsága minden hazai sorozatból kizárta. A döntés visszavonhatatlan, az együttes története ezzel lezárult.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!