A nemzetközi utánpótlás-torna idén is rekordszámú nevezőt vonzott, hat országból érkeztek fiatal tehetségek, hogy összemérjék tudásukat Székelyudvarhelyen.
Az első napon az U13-as és az U9-es korosztály mérkőzései zajlottak. A fiúknál az U13-asok között a hazai közönség nagy örömére a székelyudvarhelyi Czigler Albert bizonyult a legjobbnak, míg az U9-eseknél a moldovai Glodeanu Alexandru győzött. A lányok mezőnyében az U13-asoknál a moinești-i Sardeni Teodora, az U9-eseknél pedig a bukaresti Tomescu Ilinca nyakába került az aranyérem.
A második versenynapon az U15-ös és U11-es kategóriák küzdelmeit rendezték. Az U15-ös fiúk döntőjében székelyudvarhelyi házi rangadót láthatott a közönség: Toró Dávid győzte le klubtársát, Simó Éliás Mátét. A lányoknál a moinești-i Murariu Miruna diadalmaskodott. Az U11-es fiúk között a Bukaresti Dinamo tehetsége, Marin Albert végzett az élen, míg a lányoknál a buzăui Burlacu Diana állhatott a dobogó tetejére.
A viadalhoz kapcsolódva rendezték meg a Family Cup elnevezésű családi versenyt is, amely szintén rekordot döntött: több mint hatvan család mérette meg magát, köztük több hazai és nemzetközi bajnok is, akik gyermekeikkel együtt álltak asztalhoz.
Az U18-as kategóriában az alsószopori Czigler család győzött, az U12-es mezőnyben pedig a székelyudvarhelyi György család bizonyult a legerősebbnek. Különleges pillanatot jelentett a döntő a György és a Farcas család között: közel húsz év után ismét farkasszemet nézett egymással két egykori Európa-bajnok, immár gyermekeik oldalán.
A Nagy Ferenc Emlékverseny és a Family Cup ismét bebizonyította, hogy az asztalitenisz nemcsak sport, hanem közösségépítő erő is, amely egyszerre kínál minden korosztálynak kihívást, élményt és hagyományt.
Family Cup, U18-as korosztály:
1. Czigler család – Alsószopor
2. Marinescu család – Craiova
3. Simó család – Csíkszereda
3. Tamás család – Csíkszereda
Family Cup, U12-es korosztály:
1. György család – Székelyudvarhely
2. Farcaș család – Zilah
3. Nametovszki család – Bajsa, Szerbia
3. Cirpaci–Szanto család – Marosludas
Nagy Ferenc Emlékverseny, U9-es korosztály, fiúk:
1. Glodeanu Alexandru – Moldova
2. György Hunor – Székelyudvarhely
3. Cirpaci Szántó Cristian – Marosludas
3. Tarnoveanu Andrei – Câmpulung Muscel
Nagy Ferenc Emlékverseny, U9-es korosztály, lányok:
1. Tomescu Ilinca – Bukaresti CSTA
2. Vlad Gabriela – Bukaresti Dinamo
3. Erli Zsófia – CSM Carei
3. Preda Sara – Bukaresti CSTA
Nagy Ferenc Emlékverseny, U11-es korosztály, fiúk:
1. Marin Albert – Bukaresti Dinamo
2. Birtalan Casian – Dombóvár
3. Fülöp Tamás – Székelyudvarhely
3. Morar Bogdan – Dombóvár
Nagy Ferenc Emlékverseny, U11-es korosztály, lányok:
1. Burlacu Diana – CSM Buzău
2. Bratu Antonia – CSM Buzău
3. Ceaușescu Rebeca – Pitești
3. Dumitru Julia – CSM Buzău
Nagy Ferenc Emlékverseny, U13-as korosztály, fiúk:
1. Czigler Albert – Székelyudvarhely
2. Drăguț Tudor – CSM Moinești
3. Hegedűs Simon – Brassó
3. Marin Albert – Bukaresti Dinamo
Nagy Ferenc Emlékverseny, U13-as korosztály, lányok:
1. Sardeni Teodora – CSM Moinești
2. Butlacu Diana – CSM Buzău
3. Sándor Róza – Székelyudvarhely
3. Dumitru Julia – CSM Buzău
Nagy Ferenc Emlékverseny, U15-ös korosztály, fiúk:
1. Toró Dávid – Székelyudvarhely
2. Simó Éliás Máté – Székelyudvarhely
3. Marinescu Sasha – Craiova
3. Ionel Alexandru – Besztercei CSM
Nagy Ferenc Emlékverseny, U15-ös korosztály, lányok:
1. Murariu Miruna – CSM Moinești
2. Balázs Fruzsina – Székelyudvarhely
3. Namestovski Sára – Szerbia
3. Pribeagu Bianca – Pitești
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!